NBA: a rajt előtt leválthatják a legtöbb győzelmet számláló edzőt

Vágólapra másolva!
2010.09.24. 16:04
Az ESPN értesülései szerint még az edzőtábor jövő hét eleji rajtja előtt távozik a Golden State Warriors főedzői székéből Don Nelson, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legtöbb alapszakaszbeli győzelemmel büszkélkedő edzője.

A 70 esztendős Nelson távozásáról már korábban pletykáltak, sőt maga a tréner is beszélt arról, megértené, ha a rosszul sikerült legutóbbi szezon után a tulajdonosok új szakvezető után néznének. Az ESPN egy neve elhallgatását kérő forrásra hivatkozva jelentette, hogy a váltás ideje elérkezett, és minden bizonnyal Keith Smart, Nelson eddigi segítője veszi át az együttest.

A csapathoz 2006-ban visszatérő Nelson korábban jelezte, Smart szerinte kiváló utódja lesz. A váltás technikai részletei még nem ismertek, ám a nagy tekintélyű mester valószínűleg megkapja a szerződése utolsó évére járó hatmillió dolláros fizetését.

A játékosként öt bajnoki aranygyűrűt szerző Nelson szakvezetőként nem jutott fel a csúcsra, ugyanakkor 31 esztendős NBA-edzői pályafutása során háromszor is megválasztották az év trénerének, sőt tavasszal a liga legtöbb alapszakaszbeli győzelemmel (1335) büszkélkedő trénere lett. A Golden State mellett a Milwaukee, a New York és a Dallas kispadján ült. Ha valóban távozik, nagy valószínűséggel edzői pályafutása is lezárul.

Legfrissebb hírek

„Anthony Edwards olyan, mint Rozsomák”; Curry sérülése után nem jött szintlépés Butlertől 

Amerikai sportok
2025.05.16. 19:34

NBA: a címvédő Boston életben tartotta a továbbjutási reményeit

Amerikai sportok
2025.05.15. 07:45

VIDEÓK: történelmien gyenge első negyed után az OKC megverte a Denvert, nyert az Indiana is

Amerikai sportok
2025.05.12. 07:30

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2025.05.11. 09:11

A Curry nélküli GSW-t simán verte és egyenlített a párharcban a Minnesota – videók

Amerikai sportok
2025.05.09. 07:17

Ilyen még nem volt az NBA-ben: mind a négy főcsoport-elődöntő a vendégcsapat győzelmével indult!

Amerikai sportok
2025.05.07. 07:50

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
2025.05.05. 08:55

NHL: Rantanen triplájával továbbjutott a Stars

Amerikai sportok
2025.05.04. 07:52
Ezek is érdekelhetik