Leighton a nagydöntő kapujába védte a Flyerst

Vágólapra másolva!
2010.05.23. 09:36
null
Leighton kapuja ismét bevehetetlen volt (Fotó: Action Images)
Címkék
A Philadelphia Flyers az első, 5–1-re elveszített montreali mérkőzés után már nem tévesztett: a hibátlanul védő Michael Leighton vezetésével 3–0-ra megverte idegenben a Canadienst az NHL Keleti főcsoportjának döntőjében, így egy sikerre van a Stanley-kupa-finálétól. A philadelphiaiak kapusa harmadszor zárt kapott találat nélkül a Montreal ellen.

A Philadelphia egy lépésre került a Stanley-kupa-finálétól, miután harmadik alkalommal is legyőzte a Montrealt a Keleti főcsoport döntőjének negyedik találkozóján. A Flyers hőse – ahogy a két hazai siker során is – Michael Leighton kapus volt, aki hibátlanul védett.

A 29. születésnapját néhány napja ünneplő kapuvédő kiválóan helyettesíti Brian Bouchert, aki a főcsoport elődöntőjében sérült meg: Leighton mindössze egy meccset (a Canadiens elleni előző találkozót) veszített el a hatból, amióta átvette társa helyét.

„Nem igazán érdekel most, hogy kapott gól nélkül zárunk-e, hanem az foglalkoztat, hogy győzzünk. Ha öt egyre nyertünk volna, akkor is ugyanennyire örülnék" – mondta Leighton, aki 17-szer mentett a mérkőzésen.

A legutóbbi montreali összecsapáson a Philadelphia 5–1-re kikapott a Canadienstől, most azonban Leighton védései mellett Claude Giroux duplája és Ville Leino találata 3–0-s vendéggyőzelmet ért.

„Az előző meccsen nem játszottunk jól, ami olyan volt, mint egy arcon rúgás. Most azonban kiváló teljesítménnyel válaszoltak a srácok" – mondta Peter Laviolette, a Flyers edzője.

NHL
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Montreal Canadiens–Philadelphia Flyers 0–3
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Philadelphia javára

 

Legfrissebb hírek

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
43 perce

Gyorsaságimotoros-vb: megműtötték Jorge Martín törött kulcscsontját

Egyéb autó-motor
44 perce

Hibátlanul menetel a címvédő Eagles, de az elkapója háborog

Amerikai sportok
51 perce

Paula Badosa 2026-ig nem játszik több teniszversenyen

Tenisz
1 órája

Nem elég a bemelegítés – a porcerősítő az aktív életmód alappillére

Egyéb egyéni
1 órája

Rummenigge: A Newcastle-nél „idióták” dolgoznak

Német labdarúgás
1 órája

Focipálya a hallássérülteknek

Minden más foci
2 órája

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik