A Penguins nem esett a Capitals hibájába

Vágólapra másolva!
2010.05.01. 09:26
null
Crosbyék az első meccsen átléptek a Montrealon (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában magyar idő szerint szombat hajnalban egy találkozót rendeztek: a keleti elődöntő első meccsén a bajnok Pittsburgh Penguins hazai pályán 6–3-ra győzött a Montreal Canadiens ellen.

A Pittsburgh Penguins nem esett abba a hibába, amibe az alapszakaszt ligaelsőként záró Washington Capitals: a bajnok már az első meccset is nagyon komolyan vette a Montreal ellen, így hazai pályán 6–3-ra győzött.

A rájátszás első körében Alekszandr Ovecskinéket 4–3-as összesítéssel búcsúztató Canadiens egyébként nem kezdte rosszul a Pittsburgh elleni keleti elődöntőt, hiszen a színes bőrű PK Subban góljával az 5. percben még vezetett.

A Penguins azonban két emberelőny kihasználásának köszönhetően még az első szünet előtt fordított, ezt követően pedig már végig a vendégek futottak az eredmény után.

A hazai diadalban kulcsszerepet játszott a két asszisztot is jegyző Sidney Crosby és a mérkőzést egy góllal és egy gólpasszal záró Kris Leating.

Győzelmével a címvédő 1–0-ra vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban.  

 NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Pittsburgh Penguins (4.)Montreal Canadiens (8.) 6–3
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–0 a Pittsburgh javára

 

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
39 perce

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
2 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
2 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
2 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
3 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik