Tomlinson "visszafogott" teljesítménye is elég volt a Bears ellen

Vágólapra másolva!
2007.09.10. 11:40
Az észak-amerikai amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakaszának első fordulójában a legnagyobb érdeklődéssel várt - természetesen a címvédő Indianapolis Colts New Orleans Saints elleni nyitómérkőzését követően - találkozó a Chicago San Diego-i vendégjátéka volt, ahol a Chargers végül 14-3-ra diadalmaskodott.
LaDainian Tomlinson szerzi
Reuters
LaDainian Tomlinson szerzi
LaDainian Tomlinson szerzi
Reuters
LaDainian Tomlinson szerzi

Legutóbb huszonhárom éve nyert a San Diego a Chicago Bears ellen a bajnokságban. Köszönhetően a Bears gyenge támadójátékának, valamint LaDainian Tomlinson második félidőre feljavuló játékának a Chargersnek ez most is sikerült.

Pedig nem úgy indult a mérkőzés, hogy a zsúfolásig megtelt Qualcomm Stadium-ba kilátogató szurkolók mindenképp győzelmet fognak ünnepelni a találkozó végén. Na nem mintha egy mezőnygól az amerikaifutballban behozhatatlan előnyt jelentene, ám amikor Robbie Gould hárompontos rúgásával a Bears vezetett, a másik oldal támadójátéka gyakorlatilag kilátástalannak tűnt. Hol eladták a labdát, hol el kellett puntolniuk a játékszert a Chargers játékosainak - pontszerzés közelébe még csak véletlenül sem kerültek.

Így nem tűnik túl meglepőnek, de egy "medve-hiba" kellett ahhoz, hogy beinduljon a San Diego kicsit döcögős gépezete. Egy ismételten sikertelen drive után negyedik kísérletre természetesen Mike Scifres elrúgta a labdát. Az viszont nem a tavalyi visszahordó király, Devin Hester felé szállt, hanem "bele a sűrűjébe", és onnan egy chicagói játékos hátáról a földre. Matt Wilhelm pedig köszönte szépen a lehetőséget, és rávetette magát a szabadlabdára. Újra a Chargers jöhetett, és most már meg sem állt a touchdownig. LaDainian Tomlinsonnak természetesen ebben is hatalmas szerepe volt: a tavaly sporttörténelmet író futójátékos ezúttal (tőle nem is annyira szokatlan módon) passzolt, Antonio Gates pedig megszerezte a hat pontot.

A Super Bowlon betliző Rex Grossman mellett kitartó Chicago a folytatásban ugyan megpróbált egyenlíteni, ám egy újabb hiba végzetesnek bizonyult. Adrian Peterson kezéből még a saját térfelén pördült ki a labda (ismét fumble), Tomlinson pedig egy szépen felépített drive végén most már saját maga futott be az ellenfél célterületére. Az egyre fáradó Bears-védelemnek esélye sem volt megakadályozni az újabb touchdown-t.

Végül győzelemmel mutatkozott be a Chargers új vezetőedzője, Norv Turner: csapata Tomlinson vezérletével 14-3-ra verte a tavalyi döntős Chicago Bearst.

NFL, ÉSZAK-AMERIKAI AMERIKAIFUTBALL-BAJNOKSÁG:

ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ:
Buffalo Bills-Denver Broncos 14-15
Jacksonville Jaguars-Tennessee Titans 10-13
Washington Redskins-Miami Dolphins 16-13
St. Louis Rams-Carolina Panthers 13-27
New York Jets-New England Patriots 14-38
Minnesota Vikings-Atlanta Falcons 24-3
Cleveland Browns-Pittsburgh Steelers 7-34
Green Bay Packers-Philadelphia Eagles 16-13
Houston Texans-Kansas City Chiefs 20-3
Seattle Seahawks-Tampa Bay Buccaneers 20-6
San Diego Chargers-Chicago Bears 14-3
Oakland Raiders-Detroit Lions 21-36
Dallas Cowboys-New York Giants 45-35
Korábban játszották:
Indianapolis Colts-New Orleans Saints 41-10
Hétfőn játszák:
San Francisco 49ers-Arizona Cardinals
Cincinnati Bengals-Baltimore Ravens
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik