Tenisz: itt a vége, Balázs Attila visszavonult

Vágólapra másolva!
2024.02.03. 15:47
Balázs Attila búcsút intett a profi tenisznek (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Bejelentette a visszavonulását Balázs Attila, aki a legjobb százban is szerepelt a férfi tenisz-világranglistán.

A 35 éves sportoló szombaton a tatabányai Magyarország–Németország Davis-kupa-párharc harmadik mérkőzése után köszönt el a közönségtől.

„Ha egy sikert ki kellene emelnem a válogatott pályafutásomból, akkor a 2020-as debreceni Dk-selejtezőt mondanám, amikor Belgium ellen fontos győzelmet arattam, és kijutottunk a világdöntőre – igaz, a Covid miatt nem tudtuk annyira kiélvezni a diadalt – jelentette ki az egyéniben és párosban is hét bajnoki címet begyűjtő klasszis. – Nagy utat tettem meg sok hibával, és ha újrakezdeném, akkor sok mindent másként csinálnék. Vegyes érzések vannak bennem, de örülök, hogy a mélységeket is a magam javára tudtam fordítani”.

Balázs Attila 2020 márciusában karrierje legjobbjaként 76. volt az ATP-rangsorban, az ATP-elitmezőnyben 28 mérkőzést nyert meg, és ugyanennyit veszített el. Kiemelkedő eredményei közé tartozik a 2019-es umagi finálé, valamint a 2012-es bukaresti és a 2020-as riói elődöntő, karrierje során pedig több mint egymillió dollárt gyűjtött össze. Olyan kiemelkedő játékosokat győzött le, mint az orosz Andrej Rubljov vagy a lengyel Hubert Hurkacz.

A magyar válogatottban 2009-ben mutatkozott be, és 19–13-as – egyéniben 12–10-es – győzelmi mérleget ért el.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik