Atlético-tábort rendeznek a Fővárosi Vízműveknél

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2023.06.12. 15:23
null
Neves edzők taníthatják meg a finom mozdulatokat a futballozni vágyó gyerekeknek (Fotó: campusatleticodemadrid.com)
A spanyol sztárklub, az Atlético Madrid edzői érkeznek egy hétre a patinás fővárosi sportklubhoz, a legügyesebb gyerek egyhetes madridi sportutazáson vehet részt.

 

Egyhetes közös edzőtábort tart az Atlético Madrid és a Fővárosi Vízművek Sportkör 2023. június 26. és 30. között, a focitáborba 2009 és 2014 között született fiúk és lányok jelentkezését várják a jövő hét végéig (a szervezők elmondása szerint minimális eltérésre van lehetőség a korcsoportoknál).

Az edzőtábor célja az ifjú mezőnyjátékosok és a kapusok technikai, taktikai és erőnléti képességeinek fejlesztése – tudásszinttől függetlenül. „Az edzőtábor résztvevői mindennap a játék különböző aspektusaira összpontosítanak, amelyekben javulniuk, fejlődniük kell” – áll a felhívásban.

Az Atlético Madrid Campus az előzetes tervek szerint mindennap 8.15-kor kezdődik, és 16 óráig tart. A tábor pénteken 12 órakor ér véget, amit a 11.30-kor kezdődő záróünnepség előz meg. A pontos program kidolgozására a létszám ismeretében Madridban kerül sor. A táborozók megkapják az Atlético Madrid Soccer Camp hitelesített oklevelét. A szervezők napi háromszori étkezést biztosítanak a gyerekeknek, a madridi egyesület pedig klubszínekben pompázó felszerelést ad (mezt, rövidnadrágot, sportszárat). Az edzések helyszíne a Fővárosi Vízművek Sportkör pályája (1044 Budapest, Kemény Zsigmond u. 2.)

Ez lesz a 11-szeres spanyol bajnok, tízszeres Király-kupa-győztes, háromszoros Európa-liga-győztes, KEK-győztes, háromszoros európai Szuperkupa-győztes, háromszoros Bajnokok Ligája-döntős Atlético Madrid első hivatalos futballtábora Magyarországon. A foglalkozásokat az Atlético szakvezetői tartják magyar segítőkkel karöltve. Minden Budapestre érkező spanyol edzőnek UEFA-pro licences végzettsége van. Az edzők a tábor első napján a játékosokat csoportokba osztják korosztályuknak és tudásszintjüknek megfelelően. Ezt követően a szakemberek az első benyomásaik alapján alakítják ki a végleges beosztást – de a csoportok közötti átjárásra is van lehetőség.

A piros-fehér klub táborvezetője által kiválasztott egyik táborozó egy hétig a madridiak vendégszeretetét élvezheti, az Atlético rezidenciáján lakhat, a korosztályával edzhet, egyéni képzésen vehet részt, meglátogathatja a klub múzeumát és otthonát, a Wanda Metropolitano Stadiont, és találkozhat az első csapat sztárjátékosaival.

„Örömteli, hogy az Atlético Madridnál is látnak a budapesti táborban szakmai potenciált, ami mindenképpen a magyar labdarúgás elmúlt években elért szép eredményeinek is köszönhető – mondta lapunknak Szabó Zsolt, a korábbi kiváló FIFA-játékvezető, a Fővárosi Vízművek Sportkör elnöke. – A Vízművek sportköre két év múlva lesz százéves, mögötte pedig több mint százötven éves közszolgáltató, a Vízművek áll, ezek a tradíciók is növelték a hitelességünket a spanyolok szemében. És ha az én nevemre rákeresnek az interneten, láthatják, hogy néhány mérkőzést levezettem az évek során a legmagasabb szinten, tudhatják, komolyan lehet minket venni. Az Atlético Madridot rengeteg helyről keresik a világban hasonló kérésekkel, büszkeséggel tölt el minket, hogy velünk gyorsan sikerült megegyezniük.”

Jelentkezni a campusatleticodemadrid.com oldalon lehet magyar nyelvű tájékoztatás és menürendszer segítségével.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik