Brazília: menesztették Dungát az Internacionaltól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.04. 22:08
A brazil Internacional labdarúgóklubja menesztette pénteken Dungát a vezetőedzői posztról.

A kétszeres Libertadores-kupa-győztes egyesület vezetősége azt követően döntött a szerződésbontás mellett, hogy az együttes csütörtökön 3–1-re kikapott a Vasco da Gamától, így tizedik helyen áll a bajnokságban 13 körrel a vége előtt, hátránya pedig 22 pont az éllovas Cruzeiróval szemben.

Dunga 53 meccsen irányította az Internacionalt, amely ezeken 26 győzelem és 18 döntetlen mellett kilencszer szenvedett vereséget.

A játékosként 1994-ben világbajnok szakember korábban a brazil válogatott szövetségi kapitánya is volt, de a 2010-es dél-afrikai vb után távozott, mert a nemzeti együttes a negyeddöntőben kiesett Hollandiával szemben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik