Labdarúgás: a „Terrier” nem tud róla, hogy ő lenne az azeri kapitány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.03.31. 00:48
Berti Vogts cáfolta azt az orosz hírügynökségi értesülést, mely szerint ő lesz az azeri labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Az Interfax arról számolt be, hogy az azeri szövetség elnöksége vasárnapi ülésén Vogtsot kérte fel a nemzeti együttes irányítására. Állítólag nyilatkozott a hírügynökségnek Rownag Abdullajev, az azeri futballszövetség elnöke, aki elmondta, hogy kétéves szerződést kötnek az új kapitánnyal. „Erről nem tudok semmit - mondta a német szakember. - Négy héttel ezelőtt beszéltem az azeriekkel és a hét végén újra beszélünk egymással.”Vogts legutóbb a nigériai válogatott szakvezetője volt, de február 20-án lemondott, miután csapatával az Afrika Kupán nem sikerült teljesítenie az előzetesen kitűzött célt, a gárda nem jutott be az elődöntőbe. A nigériaiak a négy közé jutásért 2-1-re kikaptak a házigazda Ghánától.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik