Eb 2024: aggódik a németekért a válogatottjuk volt Eb-győztes kapitánya

Vágólapra másolva!
2024.01.03. 16:45
null
Berti Vogts aggódik a német válogatottért (Fotó: AFP)
A német labdarúgó-válogatottal szövetségi kapitányként 1996-ban Európa-bajnokságot nyerő Berti Vogts aggodalmának adott hangot a nationalelf és a német szövetség állapotát illetően, miközben az ország a nyári Eb megrendezésére készül.

 

A 77 éves szakember a Rheinische Post című napilapnak adott és szerdán megjelent interjúban kijelentette, jelenleg más csapatok számítanak esélyesnek a németországi kontinenstorna megnyerésére.

„Mindig voltak nehezebb időszakok, de nem emlékszem olyanra, hogy a mi csapatunkról ilyen csúnyán beszéltek volna. Ugyanakkor a szövetség csak magát hibáztathatja”–jelentette ki Vogts, aki története harmadik és azóta is utolsó Eb-címéig vezette a német nemzeti együttest.

„Örülnék neki, ha véget érne a várakozás, ami már így is túl hosszú ideje tart. De itt nem csak arról van szó, hogy fel kell készíteni a válogatottat egy tornára, a hazai Eb ugyanis kiváltképp tekintélyes esemény. Az, hogy a szövetség jól döntött-e Julian Nagelsmann kapitányi kinevezésekor, majd csak az Eb előtti hónapokban derül ki” – vélekedett a játékosként 1974-ben világ-, két évvel korábban pedig Európa-bajnok Berti Vogts.

Nagelsmannt tavaly szeptemberben nevezték ki a nationalelf élére. A csapat 2023-ban 11 mérkőzéséből csupán hármat nyert meg, ráadásul a legutóbbi két vb-n már a csoportkörben, a 2021-ben rendezett Európa-bajnokságon pedig a nyolcaddöntőben kényszerült búcsúra.

„Rudi Völlernek nagyon fontos szerepet kell betöltenie a hazai Eb-t illetően. Birtokában van a szükséges tapasztalatnak, és tudja azt is, mennyire fontos világos célokat kijelölni” –utalt Vogts a válogatott jelenlegi sportigazgatójára.

A házigazda németek az A-csoportban a magyar válogatottal, valamint a skótokkal és a svájciakkal találkoznak majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik