Egervári üzenete Gyurcsónak: „Tedd ünneppé a meccset!”

Vágólapra másolva!
2012.06.02. 08:54
null
Gyurcsó Ádám meccset eldöntő lövése (Fotó: Németh Ferenc)
Mint ismeretes, a magyar labdarúgó-válogatott tegnap felkészülési mérkőzésen 2–1-re nyert Prágában az Eb-résztvevő Csehország ellen. A győztes sereg néhány játékosától, illetve Egervári Sándor szövetségi kapitánytól tegnap már idéztünk értékelést, most azonban jöjjenek újabb vélemények.

A Videoton középpályása, a pályafutása első válogatott meccsén győztes gólt szerző Gyurcsó Ádám szerint élete eddigi legfontosabb találatát rúgta tegnap.

„A meccs után rögtön küldtem egy sms-t édesanyámnak, hogy mindent megköszönjek neki. Az álmom valóra vált, és ezt győztes góllal sikerült megfejelnem. Sőt, ez életem gólja! Amikor pályára küldött Egervári Sándor, annyit mondott, tegyem ünneppé magamnak a mérkőzést. Sikerült!" – nyilatkozta a csehek elleni 2–1-es sikert követően Gyurcsó.

CSEHORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–2

Hozzá hasonlóan tegnap debütált a debreceni Szakály Péter is, akinek hatalmas élmény volt a mérkőzés, és abban reménykedik, hogy lesz még alkalma a bizonyításra a nemzeti csapatban.

„Örülök, hogy kezdőként mutatkozhattam be a válogatottban, elsőre talán nem is volt rossz, de biztos vagyok benne, hogy lesz még jobb is. A második félidőben fölényben voltak a csehek, ám a futball már csak olyan, hogy nem mindig az nyer, akinél többet van a labda. Ez volt életem egyik legszebb napja" – fogalmazott a középpályás.

A CSEHEK GÁLÁZNI AKARTAK, DE NEM SIKERÜLT – SZAKÁLY

Bal oldali védőnk, Laczkó Zsolt azt emelte ki, hogy a legutóbbi, februári összecsapásunkhoz viszonyítva nagyot lépett előre a csapat.

„Ez komoly volt... Szervezettek voltunk – különösen az előző, bolgárok elleni meccshez képest. Sok lehetőségünk ugyan nem adódott a gólszerzésre, azonban kettő mégis elégnek bizonyult ahhoz, hogy nyerjünk. Elfáradtam, de nagyon jól éreztem magam a pályán és ebben a csapatban!" – mondta a Sampdoria futballistája.

A siker egyik kulcsszereplője a gólszerzők (Dzsudzsák Balázs és Gyurcsó Ádám) mellett a végig nagyon magabiztos kapus, Bogdán Ádám volt.

„Számítottunk rá, hogy a csehek bátran és keményen jönnek előre, ennek megfelelő volt a taktikánk, és be is jött. A tizenegyesnél sejtettem, hogy Michal Kadlec hová rúgja a labdát, kicsit talán túlvetődtem. Hihetetlen, hogy ennyi szurkoló elkísért bennünket, remélem, megháláltuk a bizalmukat" – vélekedett a Bolton játékosa.

EGERVÁRI SÁNDOR: „ÚJABB ÉRTÉKRE LELTÜNK”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik