Légiósok: Holman betalált, Gyurcsó gólpasszt adott

Vágólapra másolva!
2018.03.18. 19:52
Holman Dávid szerezte a Slovan Bratislava első gólját a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában, a rájátszás 2. körében a DAC elleni rangadón. A pozsonyiak 2–0-ra nyertek. Gyurcsó Ádám gólpasszt adott a Hajduk Splitben.

Gyurcsó Ádám csapata, a Hajduk Split 3–3-as döntetlent játszott az NK Osijekkel – a splitiek első góljánál főszereplő volt Gyurcsó, a magyar válogatott támadó ugyanis hatalmas sprintet levágva elhúzott a pálya bal szélén, középre emelt passza után pedig társa betalált.Gyurcsó Ádám csapata, a Hajduk Split 3–3-as döntetlent játszott az NK Osijekkel – a splitiek első góljánál főszereplő volt Gyurcsó, a magyar válogatott támadó ugyanis hatalmas sprintet levágva elhúzott a pálya bal szélén, középre emelt passza után pedig társa betalált.

A szlovák élvonal rájátszásában két „magyaros” csapat találkozott, és a végén a Slovan Bratislava örülhetett, melynek első gólját Holman Dávid szerezte. A Dunaszerdahelyben Kalmár Zsolt a 84. percben jött le, helyére Vida Kristopher állt be.

A Salzburg kiütötte az Austria Wient – a hazaiaknál ezúttal a keretbe sem volt nevezve Szoboszlai Dominik. Sallai Roland csapata, az APOEL 4–2-re kikapott az Apollóntól, a magyar támadó csere volt, edzője nem küldte be.

A Mejcsou Hakka–Jenpien (1–0) összecsapáson Guzmics Richárd végig a pályán volt a vendégeknél, akiknek nem sikerült nyerniük. Svájcban a Lugano 2–1-re kikapott a Luzerntől, Vécsei Bálint, a Lugano magyarja ott volt a kezdőben, a 87. percben lehozták.

Kádár Tamást edzője nem nevezte a Vorszkla elleni mérkőzésre. Mint ismert, a Dinamo Kijev védője a Lazio elleni Európa-liga-találkozón szenvedett az előzetes hírek szerint súlyos combsérülést.

A Bologna 1–1-et játszott a Lazio otthonában. A vendégeknél végig a kispadon volt Nagy Ádám.

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
27. FORDULÓ
Salzburg–Austria Wien 5–0
Salzburg: Szoboszlai Dominik nem volt nevezve a találkozóra.

CIPRUS, FIRST DIVISION
29. FORDULÓ (RÁJÁTSZÁS, 3. FORDULÓ)
Apollon–APOEL 4–2
APOEL: Sallai Roland csere volt, nem lépett pályára.

DÁNIA, SUPERLIGA
26. FORDULÓ
FC Midtjylland–Sonderjyske 2–1
Midtjylland: Korcsmár Zsolt nem volt ott együttese keretében.
Silkeborg–FC Köbenhavn 1–3
Köbenhavn: Köteles László nem lett benevezve a találkozóra.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
26. FORDULÓ

Osijek–Hajduk Split 3–3
Hajduk Split: Gyurcsó Ádám kezdő volt, kiosztott egy gólpasszt, majd a 74. percben lecserélték; Futács Márkó nem volt nevezve.

KÍNA, JIA LEAGUE
2. FORDULÓ
Mejcsou Hakka–Jenpien 1–0
Jenpien: Guzmics Richárd végig a pályán volt.

OLASZ SERIE A
29. FORDULÓ

Lazio–Bologna 1–1
Bologna: Nagy Ádám csere volt, nem lépett pályára.

SPANYOLORSZÁG, SEGUNDA DIVISIÓN
31. FORDULÓ

Real Oviedo–Granada 2–1
Oviedo: Hidi Patrik csere volt, nem lépett pályára.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
26. FORDULÓ
Lugano–Luzern 1–2
Lugano: Vécsei Bálint a 87. percig a pályán volt.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ

Slovan Bratislava–DAC 2–0
Slovan: Holman Dávid kezdő volt, ő szerezte csapata első gólját. A 80. percben lecserélték.
DAC: Kalmár Zsolt kezdett, őt váltotta a 83. percben Vida Kristopher. Mervó Bence nem volt nevezve.

UKRAJNA, PREMJER-LIGA
24. FORDULÓ (RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ)
Dinamo Kijev–Vorszkla 4–0
Dinamo Kijev: Kádár Tamás sérült.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik