Debrecen-Nyíregyháza: ez aztán a nagy meccs!

A kivétel(ek), amely(ek) a szabályt erősíti(k): az 1983-84-es és az 1992-93-as szezonban a Nyíregyháza az élvonalban, a D(M)VSC csak a másodosztályban volt érdekelt. Amúgy ebben a négy évtizedben egyetlen Szpari-siker sem született Debrecenben, mi több, gólt legutóbb 1979-ben (!) szerzett a Nyíregyháza a szomszédos városban - a korábbi egyszeres válogatott Czeczeli Károly révén. Az a meccs volt az egyedüli (micsoda rangadó volt!), amelyet a két gárda a hetvenes években Debrecenben játszott: a gyakorlatilag NB II-es döntőnek beillő találkozót 28 ezer - más források szerint 30 ezer - szurkoló tekintette meg, a Debrecen pedig 2-1-es sikerének köszönhetően feljutott az élvonalba. Egy év múlva a Szpari követte örök riválisát, így 1980-ban az élvonalban is találkozhattak végre.

Nos, azóta öt meccset vívtak a felek Debrecenben a legmagasabb osztályban, ebből négy hozott 2-0-s hajdúsági sikert, az 1982-83-as idényben pedig gól nélkül zárták a 90 percet. Utóbbi, az 1983. május 7-én lejátszott meccsel kapcsolatos érdekesség, hogy két tizenegyes is kimaradt: debreceni részről Kerekes György (már a 3. percben) a kapufát találta el, nyíregyházi oldalon pedig Czeczeli Károly rontott.

A kemény futball most is kötelező

Azért akad egyéb kuriózum is! 1998. április 24-én Piller Sándor játékvezető egyfajta kétes világcsúcsot felállítva 6000 örjöngő hazai szurkoló szeme láttára már a 35. másodpercben (!) kiállította a debreceni (egyébként nyíregyházi nevelésű) Bodnár Lászlót, miután a ma már a holland Roda JC-ben ténykedő jobbhátvéd a bal oldalon akasztotta Karkusz Anasztázt. Kérészéletű előny volt, tekintve, hogy a piros-kékek sem őrizték meg sokáig teljes létszámukat, a 10. percben Baranyi Miklós kvázi a lelátóra rúgta Pető Zoltánt, amiért szintén járt a piros.
A következő idényben, az 1999. március 4-én (a versenynaptárt és a halasztásokat elfogadók figyelmébe ajánljuk, hogy hat éve a második tavaszi fordulót rendezték ebben a "korai" időpontban...) játszott mérkőzés egy bírói tévedésről híresült el, Puhl Sándor ugyanis a meccs 66. percében nem vette észre, hogy Bajzát Péter kézzel kotorta ki a labdát egy tömörülésből, és rúgta azt a hálóba. Ezzel vezetett a Loki, később Böőr Zoltán biztosította be a győzelmet.
"Összetörtünk - elevenítette fel a hat évvel ezelőtti összecsapás emlékeit, illetve a szokatlan körülmények közepette született gól csapatára gyakorolt hatását Szatke Zoltán, a Szpari középső védője. - Pedig addig egészen jól játszottunk. Ha szombaton meg tudnánk ismételni azt a teljesítményt, jó esélyünk lenne a pontszerzésre. Ha a legkedvesebb meccsemről kérdez, akkor a nyíregyházi négy kettes derbit választom. Ragyogó hangulat, öt perccel a vége előtt négy nulla »ide« - mondjam még? Na, jó, a végén kaptunk kettőt… Csakhogy ezek emlékek, szombaton nem sokra megyünk velük. Debrecenben nem sok babér terem manapság a vendégcsapatoknak, s noha a Ferencvárost legyőztük, attól még tény: utolsó helyezettként látogatunk az elsőhöz. Szervezetten, egymásért harcolva - mint tettük azt szerdán is - sikeresek lehetünk. A hangulat? Azzal aligha lesz gond, már csak azért sem, mert a Debrecennek remek a szurkolótábora - de a Szparié még jobb…"

Csak robogóval ne dobálózzanak!

Visszatérve Puhl Sándorhoz. A korábbi világhírű játékvezető ténykedésével 1992 tavaszán a két csapat legutóbbi másodosztályú meccsén éppenséggel a debreceniek nem értettek egyet, akkoriban Ebedli Ferenc szakvezető emelt hangot egy megadott tizenegyes miatt (ekkor Nyíregyházán lett 2-0 a vége). Abban az évben a Szpari feljutott, a Loki maradt a második vonalban, és a következő esztendőben rakta le Garamvölgyi Lajos a később Sándor Tamás, Madar Csaba, Dombi Tibor és Szatmári Csaba (ők még mindig lokisták) nevével fémjelzett, fiatalokból álló, az élvonalban a harmadik helyig jutó debreceni gárda alapjait.

"Higgyék el, cseppet sem fáj, hogy a jelenleg bajnokesélyes Loki mellett már nem én dolgozom, hiszen annak a közönségnek szerez mostanában örömet a gárda, amely a mai napig is éltet engem - mondta Garamvölgyi Lajos, aki két debreceni korszaka után csaknem egy évig Nyíregyházán is edzősködött. - Nem akarok behódolni a másik félnek sem, de tényleg jól éreztem magam a Spartacusnál, a csapat kiesése után sok fiatalt beépítve lettünk bronzérmesek a másodosztályban. Játékosként és edzőként is átéltem több ilyen rangadót, így meg tudom erősíteni, ilyenkor felfokozott a résztvevők várakozása. Mivel jelenlegi csapatommal, a Hajdúböszörménnyel szombaton Kiskunhalason játszunk, ezért nem leszek ott a mérkőzésen, de biztos vagyok benne: aki kilátogat a stadionba, vagy tévén keresztül nézi meg a szomszédvári rangadót, nem csalódik."

Dombi Tibor biztosan nem nézője lesz a mai meccsnek.
"Jó néhány fanatikus hangoztatja, hogy mindegy, mi van egész évben, csak a Nyíregyházát és a Ferencvárost győzzük le, ám szerintem ezt azért ők sem gondolják komolyan - merült el a szurkolói lélek rejtelmeiben Dombi Tibor. - Az rendben van, hogy ők úgy kalkulálnak, ezek a mérkőzések fontosabbak a többinél, én viszont úgy gondolkodom: a győzelem mindig három pontot ér, és punktum. Némi plusz motiváció azért most bennem is dolgozik. A szükséges plusz."
Na persze ha figyelembe veszszük, hogy Dombi Tibor 14 éve éppen a Szpari ellen mutatkozott be a DVSC felnőttcsapatában, rögvest érthetőbb, mitől emelkedik a pulzus.

"Rég volt, ráadásul másodosztályú meccs volt: csereként álltam be, és ha minden igaz, nulla nulla lett a vége - kutakodott az emlékeiben a középpályás, majd az őszi öszszecsapáson szerzett góljára (2-0-ra győzött a Loki) kitérve egyik vágyának is hangot adott. - Jó lenne, ha a szurkolótáborok között igazi rivalizálás lenne, például koreográfiákat mutatnának be, mindegy, csak látványos legyen. Most olvastam, hogy Olaszországban néhány éve meccs közben egy robogót dobott az egyik banda a másikra. Ez azért nem feltétlenül követendő példa. De ha már eredetiek akarnak lenni, és szeretnék, ha nagy durranás lenne a dologból, akkor minimum autóval hajigálják egymást."

Sándor Tamás örül, hogy nagyobb a tét

Ennek mindazonáltal parányi az esélye, ellentétben a házigazda korántsem megalapozatlan reményével: szombat este zsúfolt ház lesz az Oláh Gábor utcai stadionban.

"Régen nagy ünnepnek számítottak a Loki-Szpari meccsek, jó húszezer nézővel, bár biztos vagyok abban, hogy egy tizenötezres aréna most is megtelne - fűzte a fenti gondolatra mondandóját Sándor Tamás, a Loki kapitánya. - De csak hét és fél ezres van. Az ünnep mindamellett rajtunk áll vagy bukik. Szeretem az ehhez hasonló mérkőzéseket, amelyeken hangyányival még nagyobb a tét a szokásosnál. A régióban talán a presztízsmeccsek között is ez az első. Meglepő, vagy sem, az első osztályban én csupán egyetlen alkalommal léptem pályára a Nyíregyháza ellen, tavaly ősszel. Győztünk, és most is ez a célunk, ez a legfontosabb. Kilenc forduló van hátra a bajnokságból, négy pont az előnyünk, ami soknak és kevésnek is tűnhet. Ha kilenc alkalomból hatszor úgy futballoznánk, mint az MTK ellen tettük, akkor az előbbi lenne az igaz."

Még hogy nincsenek (ön)kritikus magyar futballisták!
Sándor Tamás is feltételes módban beszélt.


Edzőpárbaj: győzni kell!

Supka Attila, a DVSC-AVE Ásványvíz vezetőedzője:
- Tisztában vagyok a várakozásokkal, hazai közönség előtt nem is lehet más a célunk, mint a győzelem. Elsősorban a három pont megszerzése lebeg a szemünk előtt, de mindent elkövetünk annak érdekében, hogy olyan szórakozást nyújtson a mérkőzés a publikumnak, mint a múlt heti, MTK elleni ütközet, bár a Nyíregyháza, lehet, nem játszik majd olyan nyíltan, mint azt a fővárosiak tették. Csapatom játékosállománya jobb a riválisénál, a minőségi fölényünkkel pedig élnünk kell.

Détári Lajos, a Nyíregyháza szakmai tanácsadója:
- Ahogy szerdán a Ferencváros, most a Debrecen ellen sem mi vagyunk az esélyesek, de megpróbáljuk ezen a héten másodszor is felborítani a papírformát. Szerénynek kell maradnunk, és alázattal, teljes erőbedobással kell küzdenünk az elsőtől az utolsó percig. Komoly rivalizálás van a két szurkolótábor között, igazi presztízsmérkőzés vár ránk. Tiszteljük az ellenfelet, de értelemszerűen a pontszerzés a célunk, s szeretnénk négyre növelni a zsinórban veretlenül megvívott bajnoki meccseink számát.