Elődöntős a Falco, a Pécs és a Szolnok, kiegyenlített az Albacomp

Vágólapra másolva!
2007.05.06. 21:14
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásában sikerrel vívta meg három győzelemig tartó negyeddöntős párharcát a Falco, a Pécs és a Szolnok, míg az Albacomp kiegyenlített a Körmend ellen. A Falco a szezonban gyengébb produkciót nyújtó bajnokcsapatot, az Atomerőműt kapta el a negyeddöntőben, két paksi siker után a negyedik mérkőzésen hazai pályán is győzni tudtak Kálmánék.
Kálmánék a bajnoki címvédőt búcsúztatva jutottak be a négy közé
Kálmánék a bajnoki címvédőt búcsúztatva jutottak be a négy közé
Kálmánék a bajnoki címvédőt búcsúztatva jutottak be a négy közé
Kálmánék a bajnoki címvédőt búcsúztatva jutottak be a négy közé

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfi kosárlabda-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A szombathelyi összecsapás szorosan alakult az első félidő, de a harmadik negyedet nyolc, a zárórészt öttel nyerték a házigazdák és várhatják így az elődöntős folytatást.

Ugyancsak a négy között van már az alapszakasz legjobbja, a Szolnok, amelynek szintén négy mérkőzésre volt szüksége a Nyíregyháza ellen, hogy részükről igazolják a papírformát.

Két hazai sikert követően az első idegenbeli győzelem máris elődöntőt ért a szolnokiaknak, akik a második negyedben döntötték el a mérkőzést, amelyet tizenkét ponttal nyertek.

Érdekesen alakul a Körmend és az Albacomp párharca, hiszen a két csapat első menetben hozta pályaválasztóként a mérkőzését, a második körben viszont két idegenbeli siker született.

Az elődöntőről így az ötödik, Székesfehérváron megrendezésre kerülő összecsapás dönt majd.

A Körmend hazai győzelme esetén nem kis meglepetést szolgáltatva már bejuthatott volna a négy közé, de a tét megremegtette a vendéglátók kezét. Az első negyedben nyolc pontra voltak képesek és a nagyszünetig is mindössze húszig jutottak.

A harmadik negyedben biztos vezetése tudatában az Albacomp teljesítménye esett érthetetlenül vissza és miután a hazaiak 15 pontot(!) le tudtak dolgozni hátrányukból - még ilyen pocsék rajt után is -, a hajrá még izgalmat is tartogatott.

Meglepetést és csodát azonban már nem, nyert az Albacomp, amely így kiegyenlítette a három győzelemig tartó párharcot.

A Pécs a negyeddöntő első összecsapását elveszítette a ZTE ellen, ám azt követően három találkozót elvesztettek a zalaiak, a mostanit idegenben hat ponttal és biztosították helyüket a pécsiek a négy között.

Az alsóházi rájátszásban a Kaposvár 13 ponttal nyert Kecskeméten.

NB I, ÉLVONALBELI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG, FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉSEK:

ZALAKERÁMIA ZTE KK - PVSK-EXPO CENTER PÉCS 85-91 (19-21, 28-23, 22-29, 16-18)
Zalaegerszeg, 1800 néző, Vezette: dr. Vígh, Bognár, Kiss
ZALAKERÁMIA: MISKOVICS 19, Simon L., GÁSPÁR 14/6, BELL 21/3, POWELL 19/6. Csere: Baki 3/3, Keresztes 6, Kováts 3/3.
PÉCS: SIMON B. 18, Lakatos 2, Hosszú 3/3, Dénes 3/3, LAPOV 21/3. Csere: ALEKSZICS 27/9, Tóth 2, Kecskés 4, Vittmann 11/6.
Az eredmény alakulása: 4. p.: 6--2. 7. p.: 9--12. 14. p.: 24--29. 25. p.: 55--55. 28. p.: 63--59. 33. p.: 76--75. 36. p.: 78--83.
Kipontozódott: Simon L. (34. p.), Gáspár (40. p.)
STATISZTIKA
Mezőnybeli dobószázalék: 56% - 29/52 ill. 62% - 32/52
Büntetők dobószázaléka: 87% - 20/23 ill. 76% - 19/25
Lepattanók: 20 ill. 17
Legtöbb lepattanó: Miskovics, Powell 6-6, ill. Lapov 4
Legtöbb gólpassz: Miskovics 4, ill. Alekszics 3
A negyeddöntő végeredménye: 3-1-re a Pécs javára

LAMI-VÉD KÖRMEND - ALBACOMP 57–66 (8–24, 12–19, 24–9, 13–14)
Körmend, 2500 néző, V: Bodnár, Ádám, Pálla
KÖRMEND: Mujanovics 2, FERENCZ 14/6, Fodor 8, LESLIE 20/3, Vavra 11. Csere: Trummer, Kutasi, Metelski 2
ALBACOMP: Marciunionis 5/3, LOWE 12/3, BRIGITHA 12, PHILIPS 13/6, Bencze 9. Csere: Horváth Á. 7, Kámán 8/6, Hanga
Az eredmény alakulása: 3. p.: 4–5. 8. p.: 7–19. 13. p.: 12–31. 19. p.: 20–41. 23. p.: 28–45. 26. p.: 36–47. 31. p.: 44–54. 34. p.: 53–58
Kipontozódott: Vavra (39. p.)
STATISZTIKA
Mezőnybeli dobószázalék: 45% - 24/53 ill. 39% - 24:61
Büntetők dobószázaléka: 55% - 6/11 ill. 55% - 12/22
Lepattanók: 28 ill. 30
Legtöbb lepattanó: Metelski, Vavra 6–6, ill. Brigitha 15
Legtöbb gólpassz: Leslie 6, ill. Philips 5
Az állás: 2-2

FALCO KC-SZOMBATHELY - ATOMERŐMŰ SE 67-57 (13-18, 14-12, 21-13, 19-14)
Szombathely, 3500 néző, V: Hartyáni, Király, Kapitány
FALCO: KÁLMÁN 17/3, FRAZIER 15, Pankár 7/3, WILEY 7, ALIAKSZEJEV 12. Csere: GRÁCZER 9/6, Borszéki, Szabó Zs., Will. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics
PAKS: MÉSZÁROS 13/3, Kiss Zs. 7/3, GRIZZARD 16, Palazic 4, Horváth Z. 3. Csere: Zuzak 8/6, Czigler 3, Stewart 3/3. Vezetőedző: Zsoldos András
Az eredmény alakulása: 3. p.: 0-7. 6. p.: 6-11. 9. p.: 13-13. 14. p.: 13-20. 17. p.: 22-20. 18. p.: 24-25. 25. p.: 35-35. 28. p.: 44-40. 30. p.: 48-43. 37. p.: 55-47. 40. p.: 67-57
Kipontozódott: Palazic (39. p.)
STATISZTIKA
Mezőnybeli dobószázalék: 46% - 26/56 ill. 36% - 23/64
Büntetők dobószázaléka: 85 % - 11/13 ill. 75% - 6/8
Lepattanók: 35 ill. 21
Legtöbb lepattanó: Frazier 10, ill. Grizzard 6
Legtöbb gólpassz: Frazier 5, ill. Mészáros 7
A negyeddöntő végeredménye: 3-1 a Falco javára

MARSO-NYÍREGYHÁZI KK–SZOLNOKI OLAJ KK 75–83 (21–23, 16–28, 18–16, 20–16)
Nyíregyháza, 1200 néző. V: Valovics, Forrai, Győrffy
NYÍREGYHÁZA: SAVIC 16, László 12, Bódi, SITKU 19/6, SCOTT 18/6. Csere: TREPÁK 10/6, Simon N, Krasznai.
SZOLNOK: KELLEY 18/3, Cziczás 4, HOLLINS 34/15, Jurkunas 6/6, FRÁNA 14. Csere: SABALIUSKAS 5/3, Molnár A., Fülöp 2.
Az eredmény alakulása: 6. p.: 13–10. 16. p.: 31–41. 24. p.: 39–59. 28. p.: 46–65. 30. p.: 53–65. 33. p.: 62–70. 39. p.: 73–74.
Kipontozódott: Jurkunas (33.p.), Cziczás (36 p.), Sitku (39.p.)
STATISZTIKA
Mezőnybeli dobószázalék: 50% - 24/48 ill. 54% - 30/56
Büntetők dobószázaléka: 68% - 21/31 ill. 64% - 14/22
Lepattanók: 25, ill. 37
Legtöbb lepattanó: Scott 7 ill. Hollins 11
Legtöbb assziszt: Savic 5, ill. Kelley 4
A negyeddöntő végeredménye: 3–1 a Szolnok javára

RÁJÁTSZÁS A 9-12. HELYÉRT
UNIVER KSE - KAPOSVÁRI KK 60–73 (15–12, 10–23, 9–21, 26–17)
Kecskemét, 300 néző. V: Cziffra, Gorka, Gál J.
UNIVER: Vida 5, Halmai 13/9, tóth P. 5, McClendon 15/3, Csaplár-Nagy E. 4. CS: Celej 6/3, Csorvási 2, Lekli, Csabay 10/6. Edző: Forrai Gábor
KAPOSVÁR: Kiss K. 11/3, HENDLEIN 24/3, Szőke 5/3, Dávid 11/3, Orosz 8. Cs: Filipovics 5, Vojvoda 9. Edző: Branislav Dzunics
Az eredmény alakulása: 3. p.: 2–3. 7. p.: 13–5. 13. p.: 18–19. 17. p.: 20–29. 24. p.: 28–42. 27. p.: 32–51. 33. p.: 41–57. 37. p.: 53–62
Kipontozódott: Tóth P. (30. p.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik