Harmadszor is győzelem – elsőként az Alba jutott be a férfi kosárlabda NB I elődöntőjébe

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2024.04.19. 19:01
A fehérvári Vojvoda Dávid (jobbra) 21 ponttal járult hozzá a Sopron pénteki legyőzéséhez (Fotó: Árvai Károly)
A nagyszünetben még a Sopron vezetett, de az Alba Fehérvár remek harmadik negyedet futott, és 99–82-re megnyerte a két csapat pénteki mérkőzését a férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjében, így összesítésben 3–0-ra behúzta a párharcot, és bejutott a legjobb négy közé. Nem sokkal később a Falco és a Szolnok ugyancsak fölényes hazai győzelemmel zárta le, szintén hibátlan mérleggel a maga párharcát, míg a ZTE 82–66-ra verte vendégét, a DEAC-ot, és egy lépésre van a továbbjutástól. A legjobb négy között a Fehérvár a Szolnokkal játszik, míg a címvédő Szombathely egyelőre várja az ellenfelét.

19, 19, 17 – rendre markáns különbséget kialakítva biztosította a helyét a férfiélvonal legjobb négy csapata között a tavalyi döntős Arconic-Alba Fehérvár a Sopron KC-vel szemben. A leghűségesebb város csapata az első félidőben mindig tartotta a lépést masszívabb ellenfelével, ám ahogy érvényét vesztette a fiatalszabály, le is maradt a Vojvoda Dávid vezérelte riválistól. Amely az elődöntőben az NHSZ-Szolnoki Olajbányásszal csap majd össze, Oliver Vidin Magyar Kupa-győztes gárdája szintén 3–0-val ütötte ki az NKA Universitas Pécset, miután az MK négyes döntőjének elődöntőjében is elverte, sőt március 23-án az alapszakaszban szintén elbánt vele. A négy között az Albánál lesz a pályaelőny, igazi csemegének ígérkezik a két remek formában lévő alakulat párharca.

Egyelőre ellenfelét várja az elődöntőben a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, amely az Albánál is nagyobb fölénnyel búcsúztatta a Budapesti Honvéd SE-t, sorban 42, 37 és 34 ponttal diadalmaskodott, igyekszik tehát kiköszörülni a csorbát, amit a Magyar Kupa várakozáson aluli bronzérme okozott. Van rá esély, hogy a vasiak nyugati rangadóra készülhetnek, ugyanis a Zalakerámia ZTE KK 2–1-re vezet a DEAC ellen, s hétfőn idegenbeli győzelemmel lezárhatja a párharcot. A DEAC az első félidőben tíz triplát is elsüllyesztett a ZTE gyűrűjébe, ám a fordulás után megközelíteni sem tudta ezt a formáját, így elvesztette hatpontos előnyét.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I 
NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK
ARCONIC-ALBA FEHÉRVÁR–SOPRON KC 99–82 (25–21, 18–24, 33–16, 23–21)
Székesfehérvár, 1000 néző V: Praksch, Montgomery-Tóth, Horváth Cs.
FEHÉRVÁR: Chambers 9/3, Kass, BARNETT 22, PHILMORE 13/3, DICKEY 18/3. Csere: VOJVODA 21/3, Balogh M. 3/3, Roberts 13, Takács Milán, Takács Martin. Edző: Alejandro Zubillaga
SOPRON: NICHOLS 19/15, Griffin 14/3, Meszlényi 3/3, GILL 13/3, Molnár M. 8. Csere: Sitku M. 2, Mathis 5/3, SIDIBE 15/3, Csendes 3/3, Fazekas Cs. Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 2. perc: 3–6. 5. p.: 15–10. 9. p.: 23–18. 13. p.: 28–29. 17. p.: 41–33. 20. p.: 41–43. 24. p.: 55–45. 33. p.: 80–65. 38. p.: 92–71
Kiállítva: Mathis (25. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Fehérvár javára
MESTERMÉRLEG
Alejandro Zubillaga: – Az első félidőben nem azon a szinten védekeztünk, mint az elmúlt hetekben. Aztán a másodikban ezen a téren is mindent megtettek a játékosok. Ezúttal kevés hárompontost engedélyezett nekünk a Sopron, Gasper Potocnik kollégám csapata kemény ellenfél volt. Az első célunkat, a négy közé jutást elértük, igyekszünk az elődöntőben a legjobbunkat nyújtani.
Gasper Potocnik: – Minden elismerésem az Albának, ezúttal és az egész sorozatban jobb volt. A fehérváriaknál kiváló a csapatszellem, az akarat, sok sikert kívánok nekik.

FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–BUDAPESTI HONVÉD SE 94–60 (26–14, 18–15, 25–7, 25–24)
Szombathely, 2930 néző. V: Mészáros B., Minár, Major
SZOMBATHELY: POT 10/6, Tanoh Dez, Benke Sz. 6/3, TIBY 11/3, Krivacsevics 4. Csere: Keller Á. 5/3, Kovács B. 6/3, PERL 23/9, Pongó Marcell 6/6, JORDANO 15/12, Barac 5/3, Verasztó 3/3. Edző: Milos Konakov
HONVÉD: Djokovics 4, Brown 11, Hajdu, Wesson 7/3, Filipovics 3. Csere: Peringer 3, SIMON K. 8/3, Reizinger, HENRY 21/12, Bazsó 3/3. Edző: Zlatko Jovanovic
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–4. 8. p.: 21–11. 14. p.: 38–18. 18. p.: 42–25. 20. p.: 44–29. 24. p.: 54–33. 28. p.: 64–36. 30. p.: 69–36. 34. p.: 80–40. 38. p.: 88–52
Kipontozódott: Wesson (31. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Falco javára
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov: – Elégedett vagyok a párharccal, és elégedett vagyok ezzel a mérkőzéssel is, talán szűk öt perc kihagyásunk volt az első félidő végén, de ennyi most belefért. Pihenünk egy kicsit, majd hétfőn elkezdünk készülni a folytatásra – bárki is lesz az ellenfelünk az elődöntőben, nagyon kemény fizikai csatákra számítok.
Zlatko Jovanovic: – A Falco nagyon domináns módon tudta le a negyeddöntős párharcot. Más célokért küzd a két csapat, de megpróbálunk profitálni a rivális ellen gyűjtött tapasztalatokból. Mindenkit biztosítok arról, hogy végig fogjuk küzdeni a bajnokság hátralévő részét. Megmutatjuk, hogy ennél sokkal több van bennünk, tudunk mi ennél sokkal jobban játszani, ám a Falco ezt nem engedte meg nekünk.

NHSZ-SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ–NKA UNIVERSITAS PÉCS 99–80 (25–24, 22–20, 23–21, 29–15)
Szolnok, 1800 néző. V: Benczur, Ádám, Lengyel 
SZOLNOK: Sz. Jovanovics 12/3, Eads 6/3, LUKÁCS N. 14/3, D. THOMAS 13/3, WIGGINS 19. Csere: Rudner 4/3, PALLAI 15/15, Pongó Máté 2, A. Durham 10/6, Révész Á. 4, Sebők A., Kiss D. Edző: Oliver Vidin
PÉCS: NIKOLIC 14/6, KOVÁCS P. 13/9, Herger 2, Durmo 5, MANJGAFIC 18/9. Csere: Scherer 5/3, Walker 9/3, Kerpel-Fronius G. 6, Sh. Henry 4, Bor 4, Lados, Rátgéber. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–12. 8. p.: 16–17. 14. p.: 30–31. 18. p.: 41–39. 24. p.: 57–54. 28. p.: 66–64. 33. p.: 79–66. 37. p.: 87–73. 39. p.: 92–76
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Oliver Vidin: – Az elmúlt időszakban ötször egymás után is legyőztük a pécsi csapatot, amely mindegyik alkalommal kiváló ellenfélnek bizonyult, és bizonyította, hogy nem véletlenül végzett a hatodik helyen az alapszakaszban. Úgy érzem, a mostani meccsen is mi domináltunk, a második félidőben jól dobtunk és a lepattanóknál is jobban koncentráltunk, mint előtte. A négy között vagyunk, de nem akarunk megállni, készülünk a Fehérvár elleni csatára.
Csirke Ferenc: – Nem hagyott kérdést a szolnoki együttes, hogy ki nyeri a párharcot. Kedden egylabdás meccsen veszítettünk, és ezen az estén is megmutattuk, van tartásunk. Újonc létünkre az ötödik helyért játszhatunk, amit meg is akarunk szerezni. Az pedig megsüvegelendő, hogy amikor a Szolnoknál öt magyar játékos volt a pályán, jól és gördülékenyen játszott a csapat.

ZALAKERÁMIA ZTE KK–DEAC 82–66 (24–18, 13–25, 24–12, 21–11)
Zalaegerszeg, 1630 néző. V: Kapitány, Györfy R., Győrffy P.
ZALAEGERSZEG: Hicks 9, IKPE 13, Szalay 4, PAIGE 12/3, Tóth Á. 6. Csere: Osztojics 9, Csátaljay 3/3, ONA EMBO 11/9, Németh Á. 6, Keller I. 4, Csuti 2, Makkos 3/3. Edző: Matthias Zollner
DEBRECEN: Edwin 7/3, NEUWIRTH 15/15, Drenovac 6, Williamson 7, Buljevic 6. Csere: T. TADICS 18/12, Garamvölgyi 3/3, Hegedűs B. 2, Czermann, Várszegi, Hőgye 2. Edző: Andjelko Mandics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–5. 7. p.: 16–11. 14. p.: 31–28. 18. p.: 32–40. 24. p.: 44–45. 27. p.: 50–48. 29. p.: 59–50. 32. p.: 67–57. 37. p.: 57–62
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a ZTE javára
MESTERMÉRLEG
Matthias Zollner: – Nem könnyű a Debrecen ellen játszani, mivel kívülről nagyon jól dob. Az első félidőben ezt be is mutatta, közel hetven százalék volt a teljesítménye. Abban bíztunk, hogy ez nem marad az egész meccsen ilyen magas szinten. Térfélcsere után visszajöttünk a játékba, jól védekeztünk, és elsősorban a kétpontosok szerzésére koncentráltunk, mivel nekünk ezúttal nem ment a tripla. Nyertünk, és most azon dolgozunk, hogy a következő találkozó is jól alakuljon.
Andjelko Mandics: – Sajnos nagyon sok eladott labdánk volt, szám szerint tizenkilenc, és ez befolyásolta a mérkőzést, no meg az is, hogy hiába játszottunk az első félidőben jól, a másodikban kicsit elfáradtunk, a ZTE ránk erőltette az akaratát. Mócsán megbetegedett, nem is tudott játszani, Buljevic is influenzával küzd, de azért ő vállalta a meccset. Nagy veszteségünk ez a két játékos, amúgy is szűkös a keretünk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik