Osztrák hokiliga: a Fehérvár az idényben harmadszor is legyőzte az Innsbruckot

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.02. 21:06
null
Balhé is volt, de végül Volán-sikert hozott a szombat esti meccs (Fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19)
Kétszer is hátrányba került a Volán, de Kiss Dávid csapata a harmadik felvonásban fordított, és az idényben harmadszor is legyőzte az Innsbruckot, ráadásul október óta először fordult elő, hogy két egymást követő osztrák bajnokit nyer meg.

Mesterséges intelligencia tervezte ünnepi mezben léptek jégre a Hydro Fehérvár AV19 játékosai az Innsbruck elleni hazai meccsen az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban szombaton. A szurkolók már megszokhatták, hogy a Volán különleges szerelésben játssza végig a karácsonyi időszakot, de olyan még nem volt, hogy egy gép által megálmodott mezben hokizzanak a csapat játékosai.

A teljesítményhez természetesen nagyon kevés köze van, milyen színű mezt viselnek a sportolók, és erre az Innsbruck elleni párharc első harmada is ráerősített. Igaz, a játékrész elején egyenlő létszámnál is többször felálltak a fehérváriak a támadóharmadban adogatni a korongot, és a támadásokat rendre lövéssel fejezték be, de ezek pontatlanok vagy védhetőek voltak. A periódus második felére már felvette a mérkőzés fonalát az osztrák együttes, és a játék szépen lassan kiegyenlítetté vált. A feszült hangulatú meccsen Bartalis István lökése után Nicholas Paul Albano veszítette el a fejét, és ütött mindenkit, aki csak a közelébe került. A védő ámokfutását még a közbeavatkozó bírók is megsínylették, egy-két kósza pofont ők is kaptak, mégis csak két perccel büntették az innsbruckit, ahogy Bartalis Istvánt is… Ekkor viszont már vezettek az osztrákok, hiszen a Volán előző, Villach elleni összecsapásán győztes bombagólt szerző Mihály Ákos a kapujához közel adta el a pakkot, a háló mögül visszapattanó korong pedig végül Kevin Roy elé került, aki nem hibázott közelről.

A második harmad hazai szempontból jól indult, Joshua Atkinson korcsolyázott el gyorsan a jobbszélen, Vértes Nátán pedig nyakában egy osztrák védővel is hatékonyan tartotta a pozícióját középen, jó ütemben kapott passzt a társtól és a kapuba emelte a korongot. Nem sokáig örülhetett a Volán, hiszen ártalmatlannak tűnő helyzetből kapott újabb gólt, megint egyéni hibát követően. Horváth Dominik, a magyarok fiatal kapusa a palánkhoz korcsolyázott, hogy megjátssza a korongot, de passza Roy-t találta meg, aki gyorsabban húzta a hálóba a pakkot, mint ahogy Horváth visszaért a helyére.

Fordulatból azonban szombat este sem volt hiány, az utolsó játékrész elején gördülékenyen járt a Fehérvár támadóinak ütőjéről ütőjére a korong, az akció végén Terbócs István maradt egyedül, szemben a kapussal, és mellette a hálóba lőtt. Nem sokkal később először a meccsen emberelőnybe került a Volán, és a fórt kihasználva a vezetést is megszerezte. A harmadik harmad közepén korábbi hibáját tette jóvá Mihály Ákos, tudatos támadás végén növelte kétgólosra a hazai előnyt. Bár a meccs hajrájában lehozta kapusát Mitch O’Keefe, és csapata felzárkózott egy gólra, de mikor legközelebb lekorcsolyázott a kapus, Bartalis István újabb gólja eldöntötte a párharcot. Kiss Dávid együttese október 19. óta először nyert meg két mérkőzést egymás után, és az idényben harmadszor is legyőzte az Innsbruckot. A Volán legközelebb kedden lép jégre, akkor a Vorarlberg lesz a magyar csapat vendége a Raktár utcában.

OSZTRÁK HOKILIGA (ICEHL)
ALAPSZAKASZ
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–TWK INNSBRUCK (osztrák) 5–3
(0–1, 1–1, 4–1)
Székesfehérvár, 2065 néző. V: Nikolic (osztrák) Piragic (horvát), Snoj (szlovén), Váczi D.
FEHÉRVÁR: Horváth Dominik – Fournier, T. Campbell / Falus, Stipsicz / Csollák, Atkinson (1) / Fekete – Magosi B., Hári J., Kuralt / LECLERC 1 (1), BARTALIS I. 1 (1), Mihály Ákos 1 / Ambrus Cs. / VÉRTES 1 (1), McGauley (1), Terbócs 1 / Blasko, Németh K., Ambrus Cs. Edző: Kiss Dávid
INNSBRUCK: Gratzer – Halbert, Krogsgaard / Lattner, Albano / Jakubitzka, Steffler / Kerber – Shaw, Mackin 1, Green / K. ROY 2 (1), ROCKWOOD (2), Peters (1) / Bär, Ludin, Winkler / Mader, Ulmer, Ploner. Edző: Mitch O’Keefe
Kapura lövések: 44–43.
Emberelőny-kihasználás:
1/1, ill. –

Tabella később!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik