Vb 2022: ez a torna lehet a Southgate-éra zárása

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2022.11.21. 09:07
null
Harry Kane (középen) repülőrajtot venne az angol válogatottal (Fotó: Getty Images)
Az őszi gyengélkedés után az angol közvélemény nem a legoptimistább hangulatban várja a katari tornát, amely Gareth Southgate időszakának végét is jelentheti.

Talán egy kicsit furcsa lesz, amikor III. Károly tiszteletére felcsendül a világbajnokságon a God Save the King, magyarul az Isten óvja a királyt, hiszen a nemrég elhunyt II. Erzsébet hetvenéves regnálása alatt értelemszerűen az Isten óvja a királynőt harsogták az angol futballisták a találkozók előtt.

Az előző olyan vb, amikor még királya volt – VI. György – az Egyesült Királyságnak egyébként az 1950-es volt, amely rendkívül kellemetlenül alakult az angoloknak, hiszen Chile legyőzése után kikaptak a spanyoloktól, majd hatalmas meglepetésre az Egyesült Államoktól is 1:0-ra, miközben a mérkőzés előtt a Daily Express még arról cikkezett, a fair play jegyében háromgólos előnyt kellene adniuk az amerikaiaknak.

Ez a történet persze mára jó anekdota, de az angolok reményei szerint a történelem nem ismétli önmagát. A két csapat ugyanis ismét egy csoportba került. Csakúgy, mint Walesszel, ami kapcsán volt némi felhajtás, hiszen többen szóvá tették, hogy az indulás előtt Vilmos herceg mezeket adott át az angol játékosoknak, illetve azt mondta, az egész ország támogatja őket. Ez azért lehet kissé kellemetlen, mert bár Vilmos herceg az Angol Labdarúgó-szövetség elnöke, hivatalos titulusa walesi herceg, tehát ő nem Anglia, hanem az Egyesült Királyság trónörököse. A herceg aztán helyesbített, hangsúlyozva, hogy mindkét csapatért szorít.

Az Egyesült Államok és a Wales elleni találkozó persze még odébb van, a háromoroszlánosok hétfőn Iránnal kezdik a tornát. Az első mérkőzésen pedig jó lenne önbizalom-növelő eredményt elérni, ugyanis a csúfos őszi Nemzetek Ligája-szereplés (többek között hazai 4–0-s zakó a magyaroktól) ráerősített az aggodalmaskodó, pesszimista hangulatra. Gareth Southgate szövetségi kapitányt korábban is bírálták, sokak szerint óvatoskodó taktikája miatt, de a nagy tornákon elért eredmények inkább őt igazolták, viszont a magyarok elleni vereséget követően érezhetőbb és hallhatóbb volt az elégedetlenség. Nem véletlen tehát, az embernek az az érzése, hogy a katari vb lehet a Southgate-éra zárása, már „csak” az a kérdés, miként ér véget a regnálása, kudarccal vagy a csúcson.

Irán: mindig egy kicsit jobbnak lenni
Az irániaknál sok mindenről szó esett, csak a labdarúgásról nem, viszont a csapatot edző Carlos Queiroz már felhívta az újságírók figyelmét, hogy milyen céllal érkeztek Katarba.
„Mi mindig egy kicsit jobbak akarunk lenni, mint korábban voltunk, 2014-ben egy pontot szereztünk a csoportban, négy évvel később már négyet, idén pedig az az álmunk, hogy továbbjussunk” – fogalmazott Quieroz az Anglia elleni mérkőzés előtt. A portugál szakember nem biztos, hogy számíthat egyik legjobb játékosára, Szardar Azmunra, aki sérüléssel bajlódik. A gólszerzésben így nagy felelősség hárul az FC Porto gólvágójára, Mehdi Taremire.
„Ez pályafutásom legjobb pillanata. Mindent megteszek a válogatottért, ha kell, a kapuba is beállok” – fogalmazott Taremi szombaton, amikor portugál újságírókkal találkozott.
(GY. B.)

Gyakorlatilag bármelyikre van lehetőség, hiszen a négy évvel ezelőtti elődöntős és tavalyi Eb-döntős szereplés után ez a generáció – sok elődjével ellentétben – valóban karnyújtásnyira került egy rangos nemzetközi trófeától, így most is kiugró szereplés az elvárás.

Az oroszországi tornán szereplők közül tizenegyen nem lesznek ott Katarban, de ezt a keretet nem tekinthetjük gyengébbnek. A kulcskérdés most is az, ez a pályán is megmutatkozik-e.

A védelem szélén Reece James és Ben Chilwell hiánya persze fájó, kérdés, hogy a korábban sérüléssel bajlódó Kyle Walker és Kalvin Phillips milyen állapotban van, hogy teljesít majd a rossz formában lévő Harry Maguire, repülőrajtot vesz-e az előző vb gólkirálya, Harry Kane, vagy majd később indul be, mint az Eb-n.

Ettől még Irán ellen győzni kell, ellenkező esetben tovább erősödnek a válogatottal kapcsolatos rossz érzések.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
1. FORDULÓ

B-CSOPORT
14.00:
Anglia–Irán (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Al-Rajjan, Kalifa Nemzetközi Stadion. Vezeti: Claus (Correa, Simon) – brazilok

AZ ANGOL VÁLOGATOTT VB-KERETE
KAPUSOK: 1 Jordan Pickford (Everton), 13 Nick Pope (Newcastle United), 23 Aaron Ramsdale (Arsenal)
VÉDŐK:
2 Kyle Walker (Manchester City), 3 Luke Shaw (Manchester United), 5 John Stones (Manchester City), 6 Harry Maguire (Manchester United), 12 Kieran Trippier (Newcastle United), 15 Eric Dier (Tottenham Hotspur), 16 Conor Coady (Everton), 18 Trent Alexander-Arnold (Liverpool), 21 Ben White (Arsenal)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:4 Declan Rice (West Ham United), 8 Jordan Henderson (Liverpool), 14 Kalvin Phillips (Manchester City), 19 Mason Mount (Chelsea), 20 Phil Foden (Manchester City), 22 Jude Bellingham (Borussia Dortmund – Németország), 25 James Maddison (Leicester City), 26 Conor Gallagher (Chelsea)
TÁMADÓK:
7 Jack Grealish (Manchester City), 9 Harry Kane (csk, Tottenham Hotspur), 10 Raheem Sterling (Chelsea), 11 Marcus Rashford (Manchester United), 17 Bukayo Saka (Arsenal), 24 Callum Wilson (Newcastle United)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Gareth Southgate

AZ IRÁNI VÁLOGATOTT VB-KERETE
KAPUSOK: 1 Alireza Bejranvand
(Perszepolisz), 12 Pajam Niazmand (Szepahan), 22 Amir Abedzadeh (Ponferradina – Spanyolország), 24 Hosszein Hosszeini (Eszteglal)
VÉDŐK: 2 Szadeg Moharrami (Dinamo Zagreb – Horvátország), 3 Ehszan Hadzsszafi (csk, AEK – Görögország), 4 Sodzsa Halilzadeh (al-Ahli – Katar), 5 Milad Mohammadi (AEK – Görögország), 8 Morteza Puraligandzsi (Perszepolisz), 13 Hosszein Kanaanizadegan (al-Ahli – Katar), 15 Ruzbeh Csesmi (Eszteglal), 19 Madzsid Hosszeini (Kayserispor – Törökország), 23 Ramin Rezajan (Szepahan), 25 Abolfazl Dzsalali (Eszteglal)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 6 Szaid Ezatolahi (Vejle – Dánia), 7 Alireza Dzsahanbahs (Feyenoord – Hollandia), 11 Vahid Amiri (Perszepolisz), 14 Szaman Goddosz (Brentford – Anglia), 16 Mehdi Torabi (Perszepolisz), 17 Ali Golizadeh (Charleroi – Belgium), 18 Ali Karimi (Kayserispor – Törökország), 21 Ahmad Nurollahi (Sabab al-Ahli – Egyesült Arab Emírségek)
TÁMADÓK: 9 Mehdi Taremi (FC Porto – Portugália), 10 Karim Anszarifard (Omonia – Ciprus), 20 Szardar Azmun (Bayer Leverkusen – Németország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Carlos Queiroz (portugál)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik