Kékszalag: vihar várható a csütörtöki rajtra

Vágólapra másolva!
2023.07.05. 14:23
null
Mintegy 600 indulót várnak az idei Kékszalagra (Fotó: Nemzeti Sport)
Címkék
Vihar várható az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki indulására, a rendezőség délután dönt arról, hogy elhalasztják-e a reggel 9 órás rajtot – mondta a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a verseny szerdai,  balatonfüredi sajtótájékoztatóján.

 

Holczhauser András jelezte: a rendezőség szerda délután az időjárási körülményeket mérlegelve közleményben tájékoztat a rajtról.

A főtitkár közölte: a tervezett rajt idén is csütörtökön 9 órakor lesz a balatonfüredi móló elől, ahonnan az indulóknak 48 óra alatt kell teljesíteniük a tó körüli 155 kilométeres távot. Az idei Kékszalagra körülbelül 600 nevezést várnak – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón Józsa Márton, a rekorder Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa elárulta, hogy júniusban kaptak új árbócokat, de többszöri próba után két héttel a verseny előtt mégis visszatértek a korábbiakhoz. Azonban régóta együtt van a csapat, ismerik már a hajót, ezért bizakodó – tette hozzá.

Kalocsai Zsolt, a kétszeres győztes RSM csapatfőnöke azt emelte ki, hogy új árbócot fejlesztettek, és több más újítást is elvégeztek a hajón. „A csapat együtt van, és az eddigi versenyek is jól sikerültek” – nyilatkozta.

A versenyt idén is kísérőprogramok színesítik. A múlt szombaton megrendezett Fehér Szalagot – amelyen a versenyzőknek a tó keleti medencéjét kellett megkerülni – az RSM katamarán nyerte, vasárnap pedig a Kékpántlikán az utánpótlás korosztály versengett.

A balatonfüredi mólón a teljes vitorlásszezonban látható lesz a Balaton múltját bemutató Privát Balaton fotókiállítás, amely a vitorlás szövetség, a Lipták Gábor Könyvtár és Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program összefogásával jött létre. A tárlaton a vitorlázó közösség által összegyűjtött emlékeket lehet megtekinteni.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.

A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

Tavaly a versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette a nagydíjat, amelyet – saját 2014-es rekordját megdöntve – 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty nyert meg. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas diadalmaskodott a Kékszalagon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik