Kékszalag: egy adat, hogy miért látványosabb az idei verseny

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.07.06. 22:29
null
A jó széljárásnak köszönhetően idén sokkal gyorsabbak a hajók (Fotó: Koncz Márton)
Címkék
Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon csütörtök este 9-ig, vagyis a rajt után 10 órával csaknem 300 hajó – összesen 289 – jutott el a keszthelyi bójáig. Ez azt jelenti, hogy az idei verseny lényegesen gyorsabb a tavalyinál.


A 289 hajó tíz óra alatt ért el Keszthelyig. Az idei kedvező szélviszonyokra jellemző, hogy tavaly ugyanennyi hajó több mint 16 óra alatt volt képes erre – írta meg a kekszalag.reblog.hu.

A blog beszámolt a met.hu előrejelzéséről is, mely szerint „az éjszaka legnagyobb részében marad az északias szél, amely 23-24 óra körül még fel is frissülhet. Hajnali háromra már csak az északi part közelében lehet szelet találni – az előrejelzés szerint”.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik