Birkózás: felavatták Varga János új síremlékét

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.03. 14:36
Fotó: Földi Imre
Felavatták Varga János olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó új síremlékét szerdán a Farkasréti Temetőben.

 

„Akárhova hívtuk, ahol tenni lehetett olimpikonokért, sporttársakért, barátokért, ő mindig ott volt, feleségével, Gabikával együtt, és mindig lehetett rá számítani. Itt a végtisztesség, sírkövet avatunk és ez a sírkő jelzi majd, hogy egy fontos, különleges és sikeres ember élt itt” – mondta Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke, a nemzet sportolója, aki azt is felidézte, hogy két évtizeden keresztül közösen jártak edzőtáborba, az 1968-as mexikóvárosi olimpián pedig mindketten felállhattak a dobogó tetejére.

A 2022. december 29-én elhunyt Varga János nyugalmazott ezredes sírkövének avatásán részt vett családja mellett többek között Schmidt Gábor, a sportigazgatásért és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár, Jákob János dandártábornok, tábori püspök, Fábián László a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Gergely István, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke, olimpiai bajnok vízilabdázó, Imre Géza olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó, a BHSE sportigazgatója, valamint Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetségének elnöke és Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke.

„Sportolóként, edzőként, versenybíróként, példaképként, a nemzet sportolójaként is fáradhatatlanul az utolsó leheletéig szolgálta a magyar birkózást. A sportág iránti elhivatottsága, alázata és kitartása mindannyiunk számára örök példaként szolgál” – mondta Németh Szilárd, mielőtt Schmitt Pállal közösen leleplezték a Varga János felesége által tervezett síremléket.

A Ramszesz becenéven is ismert birkózó az 1968-as mexikóvárosi olimpián a kötöttfogásúak 57 kilogrammos súlycsoportjában nyert aranyérmet, emellett kétszeres világ- és kétszeres Európa-, illetve 14-szeres magyar bajnok volt.

Világversenyen összesen tíz érmet, köztük öt aranyat nyert, és egyike azon hat magyar birkózónak, aki olimpián, valamint világ- és Európa-bajnokságon is győzött. Versenyzői kvalitásait mutatja, hogy 1961-ben és 1962-ben szabadfogásban szerzett vb-érmet.

Visszavonulása után a Bp. Honvéd, majd a juniorválogatott edzőjeként tevékenykedett, mesteredzői oklevelet szerzett. Pályafutását 2007-ben érdeméremmel ismerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatát, 2016-ban pedig a Nemzetközi Birkózószövetség beválasztotta a sportági Hírességek Csarnokába.

Varga János 2018. november 20-án lett a nemzet sportolója.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik