BL: legutóbb Messi volt képes arra döntőben, mint amit John Stones tett

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.11. 17:00
null
Eddig utoljára Lionel Messinek volt annyi sikeres csele BL-döntőben, mint John Stonesnak az Inter ellen (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Rodri góljával a Manchester City 1–0-ra legyőzte az Intert a Bajnokok Ligája isztambuli döntőjében, így Pep Guardiola együttese története során először megnyerte a sorozatot, de nemcsak a klub, hanem számos labdarúgó is történelmet írt. Érdekességek a fináléról.

 

Mint ismert, mindhárom európai kupasorozat döntőjében szerepelt olasz csapat, de mindhárom el is vesztette azt, hiszen az Európa-liga Puskás Arénában rendezett fináléján az AS Roma a Sevillától, míg a prágai Ekl-döntőn a Fiorentina a West Hamtől kapott ki az Inter Manchester City elleni veresége előtt – először fordult elő olyan, hogy egy országból három csapat is elbukjon a végső győzelem kapujában.

A Manchester City katalán menedzsere, Pep Guardiola a harmadik olyan szakvezetőSir Alex Ferguson(Manchester United, 2007–2008) ésJürgen Klopp(Liverpool, 2019–2020) után, aki angol klubjával európai kupasorozatot, FA-kupát és Ligakupát is nyert egyazon idényben. Guardiolának az Inter elleni volt a 300. győzelme a City menedzsereként, s ezt mindössze 413 (!) mérkőzés alatt hozta össze, ezzel 80 meccsel előzi meg a második helyezett José Mourinhót és 102-vel Arsene Wengert.



Guardiola Ferguson (26) és Bob Paisley (13) után a harmadik legtöbb trófeát gyűjtő szakvezető lett Angliában, hiszen 2016 óta már 12-szer diadalmaskodott, ráadásul ő lett az első menedzser/vezetőedző, aki két csapattal is triplázni tudott (a Barcelonával a 2008–2009-es idényben, illetve most a Manchester Cityvel).

Az 52 éves szakember munkáját dicséri az is, hogy az angol élvonalban csupán hat csapat mondhatja el magáról, hogy egy idényen belül legalább 44 győzelme volt, ebből négyszer a Manchester City (2018–2019: 50 győzelem; 2020–2021: 47; 2017–2018 és 2022–2023: 44), mellette a Liverpool a 2021–2022-es évadban 46-szor, a Manchester United a 2008–2009-es kiírásban 44-szer nyert.

Szintén a friss BL-győztest dicséri, hogy a Manchester City a legutóbbi öt idényéből hármat (2018–2019, 2021–2022 és 2022–2023) is legalább +100-as gólkülönbséggel zárt, erre pedig egyik angol csapat sem volt képes ezelőtt.



Csak az olasz vezetőedzők (13) nyertek több európai kupát, mint a spanyolok (12), de Guardiola BL-győzelmével a spanyolok hátránya egyre csökkent.

Ha már spanyolok: Rodri a 10. spanyol, aki betalált egy BL-döntőben, s ez hárommal több, mint a legjobb további nemzetek eredménye (eddig hét-hét brazil és német lőtt gólt a fináléban).

Az Inter argentin támadója, Lautaro Martínez is történelmet írt, hiszen a tegnapi volt az 57. mérkőzése a 2022–2023-as kiírásban minden sorozatot figyelembe véve, az Interben még nem volt ilyenre példa a mezőnyjátékosok között.



Julián Álvarez, a Manchester City argentin támadója Gerard Piquét 29 nappal megelőzve a legfiatalabb labdarúgó, aki megnyerte a Bajnokok Ligáját, a világbajnokságot és a Premier League-et is.

Jack Grealish ebben a BL-idényben 35 helyzetet alakított ki, ami egy évadon belül a legtöbb angol játékostól, amióta az Opta vezeti ezt a statisztikát (2003–2004).

A Manchester City védőből lett középpályása, John Stones hatból hat sikeres cselt mutatott be az Inter ellen – az eddigi utolsó labdarúgó, aki képes volt ilyenre, az Lionel Messi, aki 2015-ben a Barcelona játékosaként a Juventus ellen produkált hasonlót.



Csak két futballista van, aki egynél több idényben lett Bajnokok Ligája-gólkirály 23 éves kora előtt: Erling Haaland és Lionel Messi. A norvég az első Manchester Citynél töltött idényében BL-t, PL-t, FA-kupát, aranycipőt, PL-gólkirályi címet is is nyert, de ő lett az Év labdarúgója az FA-nél és az idény legjobbja a Premier League-nél, ráadásul az Év fiatal játékosának járó elismerést is besöpörte 52 góljának köszönhetően.



A City sikerével a Manchester lett a második város Milánó után, amelynek mindkét csapata Bajnokok Ligáját nyert.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Manchester City (angol)–Internazionale (olasz) 1–0 (0–0) – élőben az NSO-n!
Isztambul, Atatürk Olimpiai Stadion, 71 412 néző. V: Szymon Marciniak (lengyel)
MANCHESTER CITY: Ederson – Akanji, R. Dias, Aké – Stones (Walker, 82.), Rodri – Bernardo Silva, De Bruyne (Foden, 36.), Gündogan, Grealish – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola.
INTER: An. Onana – Darmian (D'Ambrosio, 85.), Acerbi, Bastoni (Gosens, 76.) – Dumfries (Bellanova, 76.), Barella, Brozovic, Calhanoglu (Mhitarjan, 84.), Dimarco – Lautaro Martínez, Dzeko ( R. Lukaku, 56.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
Gólszerző: Rodri (68.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik