Az Olympiakoszt is kaphatja a Loki, ha továbblép a Kalmaron

Vágólapra másolva!
2009.08.03. 16:56
Címkék
Noha a nemzetközi kupák selejtezőjében már bemutatkozó magyar csapatokra még vár a visszavágó, pénteken az UEFA nyoni központjában megtartják a Bajnokok Ligája és az Európa-liga harmadik kvalifikációs körének sorsolását.
A Loki is igulhat a mai sorsoláson
Fotó: Mirkó István (archív)
A Loki is igulhat a mai sorsoláson
A Loki is igulhat a mai sorsoláson
Fotó: Mirkó István (archív)
A Loki is igulhat a mai sorsoláson

A versenyben lévő magyar klubok (BL: DVSC-TEVA, Európa-liga: Haladás, Újpest) mellett már a Magyar Kupa címvédője, a Bp. Honvéd is érdekelt a rendezvényen – nem kiemeltként.

A szerdán a Kalmar elleni első mérkőzésen 2–0-ra nyerő DVSC a selejtezőbeli következő páros meccsén a görög aranyérmes Olympiakosz Pireuszba is belefuthat, igaz, ehhez előbb a jövő héten a svédeken kell végérvényesen átverekednie magát a Lokinak. A jelek szerint azonban a magyar bajnokcsapat már készülhet a következő erőpróbára is.

A Bajnokok Ligája-sorsolás 12 órakor, míg az Európa-liga sorsolása 13:30-kor kezdődik.

A DVSC LEHETSÉGES ELLENFELEI A BAJNOKOK LIGÁJA 3. SELEJTEZŐKÖRÉBEN – KÜLÖN OSZLOPBAN AZ ELSŐ MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI

Olympiakosz Pireusz (görög)
FC Zürich (svájci)
Slavia Praha (cseh)
Levszki Szófia (bolgár)–Sant Juliá (andorrai) továbbjutója 4–0
Maccabi Haifa (izraeli)–Glentoran (északír) továbbjutója 6–0
Rhyl (walesi)–Partizan Beograd (szerb) továbbjutója 0–4
FC Köbenhavn (dán)–Mogren Budva (montenegrói) továbbjutója 6–0
Pjunik Jereván (örmény)–Dinamo Zagreb (horvát) továbbjutója 0–0
Wisla Kraków (lengyel)–Levadia Tallinn (észt) továbbjutója 1–1
Makedonija Gjorcse Petrov (macedón)–BATE Boriszov (fehérorosz) továbbjutója 0–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik