Varga Zsolt: Fontos visszajelzéseket kaptunk

– A negyeddöntőben tíz góllal verték meg a hollandokat, az elődöntőben néggyel kaptak ki a görögöktől, a bronzéremért szétlövésben múlták felül a horvátokat. Milyen a világkupadöntő összképe?
– Sok jó teljesítményt láttam, viszont olykor hullámzó volt a játékunk. Vannak olyan játékelemek, amelyekkel elégedett vagyok, akadnak olyanok is, amelyekkel kevésbé, mindenesetre kell néhány hét, hogy tisztuljon a kép és mérleget vonjak – mondta a világkupában harmadik helyen végző férfi vízilabda-válogatottunk szövetségi kapitánya, Varga Zsolt.

– A görögök ellen elveszített elődöntőben nehezen tudták féken tartani a centereket. Min kellett változtatniuk ahhoz, hogy másnapra javuljon a csapat védekezése?
– Arra törekedtünk, hogy elkerüljük a könnyű gólokat, ehhez pedig sokkal jobban kellett koncentrálnunk. A görög centerek a világ legjobbjai közé tartoznak, valóban nagy nyomást helyeztek ránk, de mindegy, ki játszik középen, meg kell oldanunk, hogy ne kapjunk akciógólt. Az sem baj, ha emiatt több kiállítást ítélnek ellenünk – ez történt a horvátok ellen, viszont akcióból nehezebben tudtak érvényesülni a centereik.

– Hogyan élte meg a rendes játékidő végét és az ötmétereseket?
– A negyedik negyedben bosszankodtam, mert azt éreztem, hogy lezárhatnánk a mérkőzést, ehelyett kapkodtunk és nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel, hátul pedig gólokat ajándékoztunk a horvátoknak. Tanulság, hogy higgadtabban kell kezelnünk ezeket a szituációkat, hogy amikor lehet, érvényesítsük az akaratunkat. A szétlövés előtt nekem is le kellett higgadnom, mert a játékosoknak arra van szükségük, hogy nyugalmat és hitet sugározzak a kispadról – mégiscsak ők vállalják a felelősséget, amikor odaúsznak az ötmétereshez. Sokat jelent, hogy mindenki belőtte a magáét, Csoma Kristóf pedig remekül védett.

Támadásban hatékony volt a „kajla csapat”

Hadvezér a sereg élén: a csapatkapitány Manhercz Krisztiánnak nagyon sült a keze a podgoricai tornán, a hollandoknak és a horvátoknak három-három, a görögöknek négy gólt lőtt. A 28 éves klasszis a szétlövésben megnyert bronzcsata után a két horvát ötméterest is hárító Csoma Kristóf teljesítményét és támadásaink hatékonyságát emelte ki. „Amikor elöl nem ment annyira a játék, a kapusbravúrok átlendítettek minket a holtponton – hangsúlyozta Manhercz. – Mindhárom mérkőzésünkön legalább tizennégy gólt szereztünk, ami a görögök és a horvátok ellen különösen megsüvegelendő. Nagyon fiatal a csapatunk, bizonyos szempontból »kajla« is, ami többnyire az előnyünkre válik, védekezésben viszont közösen és egyénileg is fejlődnünk kell. A kiélezett mérkőzéseket a védekezés dönti el, a kapusteljesítmény mellett sokat számít, hány blokkunk van, és megnyerjük-e az egy az egy elleni párharcokat. A világkupadöntő fontos mérföldkő volt, örülök, hogy a tapasztalat mellett érmet is szereztünk.”

– Miben sikerült előrelépniük a szingapúri világbajnokságig vezető úton?
– Erre az elemzés adja meg a választ, meg kell nézni, hogy miben hibáztunk és mire építhetünk a nyári felkészülési időszakban. Elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával, megvan a potenciál a csapatban.

– Kiemelne közülük valakit?
– Nem tenném, egyébként sem szokásom, mert csapatban gondolkodom. Volt, aki a negyeddöntőben tolta a szekerünket, más az elődöntőben játszott jobban, megint más a bronzcsatában tette a legtöbbet a közösbe. Említhetném a centereket, akik agyonverették magukat, a góllövőket, a fontos pillanatban blokkolókat, a kapusokat – ha elkezdeném mondani a neveket, tényleg mindenkiét felsorolnám.

– Jó volt látni a játékosok örömét a horvátok elleni szétlövés után. Érzelmileg mit jelent a csapatnak a podgoricai bronzérem?
– Elsősorban megerősítést, hogy megéri elvégezni a munkát, ami a világbajnokság előtt vár rájuk. Fontos visszajelzéseket kaptunk, hasznos tapasztalatokat szereztünk Podgoricában. Ahhoz, hogy szintet lépjenek a játékosok, feszegetniük kell a határaikat, el kell viselniük a fájdalmat. Márpedig könnyebb úgy elviselni, ha tudod, hogy lehetnek siker­élményeid – arra az érzelmi állapotra kell alapoznunk, amiben a horvátok elleni meccs után voltunk.

– Vagyis haladnak tovább az úton, folytatják az építkezést?
– Természetesen, tesszük a dolgunkat, de türelmesnek kell lennünk. A magyar vízilabda-válogatottól mindenki érmet vár a világversenyeken, ugyanakkor látni kell, hogy aranykényszerben nehéz építkezni, netán generációváltást levezényelni. A győzelmek mellett pofonokra is szükség van, ezek formálják a játékosokat. A spanyolok, az olaszok, de még a franciák is hosszú évek óta, tudatos munkával építik a csapatukat, nekünk is fokozatosan kell haladnunk. Elég csak megnézni, hogy Álvaro Granados hogyan lett a világ egyik legjobbja: sokáig döntőbe sem jutott a spanyolokkal a nagy tornákon, aztán már ott voltak a fináléban, mégsem győztek. Később megnyerték a világbajnokságot, majd az Európa-bajnokságot, és így tovább… Az építkezés időigényes folyamat, senkiből sem lesz egyik napról a másikra világklasszis.

– Remélhetőleg a mostani fiatalok közül idővel jó néhányan azok lesznek.
– A legfontosabb, hogy folyamatban gondolkodjunk! Mindenki tudja, hány kiló izmot kell magára építenie, mennyit kell gyorsulnia, és hogyan kell javítania az állóképességén. Ezek mind-mind nagyon fontos tényezők, elengedhetetlenek ahhoz, hogy csapatként eredményesek legyünk.