Női vízilabdázóink legyőzték Ausztráliát, ott vannak a világkupán a négy között

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.18. 15:16
null
Fotó: MVLSZ/Kovács Anikó
A magyar női vízilabda-válogatott 14–10-ra legyőzte az olimpiai ezüstérmes Ausztráliát a csengtui világkupa-szuperdöntő negyeddöntőjében.

A magyar női vízilabda-válogatott a csengtui szuperdöntő negyeddöntőjében az olimpiai ezüstérmes Ausztráliával csapott össze. Korábban már eldőlt, hogy Hollandia, Görögország és Spanyolország ott lesz a legjobb négyben.

Az első negyedben még akadozott a magyar válogatott játéka, az ausztrálok szereztek vezetést, Peresztegi-Nagy Kinga egy remek ejtéssel egyenlített, de ez a nyolc perc ausztrál előnnyel zárult – szerencsére a mérkőzés során utoljára.

A második felvonástól a mieink irányítottak, Vályi Vanda találatával már a magyar csapatnál volt az előny (3–2), és a nagyszünetre egygólos előnyben vonulhattunk.

A harmadik negyedben már 10–5-re is vezettünk, a játékrész végén azonban kicsit kiengedtünk, az ausztrálok feljöttek három gólra. A magyar csapat győzelmét az utolsó negyedben sem fenyegette veszély, az utolsó két gólt Garda Krisztina és Vályi révén Cseh Sándor együttese szerezte, 14–10 lett a vége.

A magyar váéogatott tehát a hétvégén éremért játszhat, de nem lesz könnyű dolga: a szombati elődöntőben az olimpiai bajnok Spanyolország, míg a vasárnapi helyosztón Hollandia vagy Görögország következik.

VÍZILABDA
NŐI VILÁGKUPA-SZUPERDÖNTŐ, CSENGTU
NEGYEDDÖNTŐ
Magyarország–Ausztrália 14–10 (1–2, 4–2, 5–3, 4–3)
Csengtu, 300 néző. V: McCall (amerikai), Severo (olasz). 
MAGYARORSZÁG: NESZMÉLY – VÁLYI V. 4, Dobi, Peresztegi-Nagy 1, Dömsödi 1, Faragó, Leimeter 1. Csere: Baksa V., GARDA 2, HAJDÚ K. 2, Tiba, RYBANSKA 2, Sümegi 1. Szövetségi kapitány: Cseh Sándor
AUSZTRÁLIA: Longman – Ch. Andrews 1, Pedley, A. WILLIAMS 2, JACKOVICH 2, A. ANDREWS 3, Hearn 1. Csere: Fasala 1, Lambert, Henderson, Mitchell, Putt, Emerson. Szövetségi kapitány: Rebecca Rippon
Emberelőny-kihasználás: 7/3, ill. 5/2. Gól – ötméteresből: –, ill. 2/2

 

Legfrissebb hírek

Csaknem félmillió embert mozgatott meg az Európai Sporthét Magyarországon

Egyéb egyéni
2025.10.03. 12:40

A magyar parlamenti válogatott legyőzte a törököt

Magyar válogatott
2025.09.30. 17:40

Marco Rossi újra behívta Balogh Botondot, Dárdai Bence és Szalai Gábor kimaradt

Magyar válogatott
2025.09.30. 12:46

Keretet hirdet Marco Rossi – mi is a csatárkérdésre keressük a választ

Magyar válogatott
2025.09.30. 07:42

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2025.09.29. 14:01

A magyar csapat 15. helyen végzett a flag football Eb-n

Egyéb csapat
2025.09.27. 15:50

Szolnokon lesz a női vízilabda-válogatott következő összetartása

Vízilabda
2025.09.26. 13:17

Két vereség követte a magyarok győzelmét a flag football Eb-n

Egyéb csapat
2025.09.25. 19:49
Ezek is érdekelhetik