Varga Zsolt szerint hétfőn egy új vízilabda-válogatott építése kezdődik

Vágólapra másolva!
2024.11.20. 15:21
Varga Zsolt kapitány új csapatot épít (Fotó: waterpolo.hu)
A hazai szövetség szerdai beszámolója szerint Varga Zsolt szövetségi kapitány egy új csapat építésének első állomásaként tekint a hétfői két edzésre, melyen 22 pólós vesz majd részt. A férfi és a női kapitány is ugyanazon a napon kezdi meg az új olimpiai ciklus első edzéseit.

„A mostani keret gerincét adó fiatalok túlnyomó többsége játszott a kifejezetten jól sikerült januári, zágrábi Európa-bajnokságon. Hozzájuk csatlakozik még egyrészt néhány rutinos társ, akiknek komoly szerepe lesz abban, hogy stabilitást adjanak a csapat játékának. Továbbá meghívtam több olyan játékost, akikkel tavaly ősszel már elkezdtünk építkezni – a cél már akkor is az volt, hogy hosszabb távra rakjuk le az alapokat. Ezek az edzések pedig már azt a közvetlen célt is szolgálják, amit a legutóbbi sajtótájékoztatón is megfogalmaztam: meg akarom találni azokat a szent őrülteket, akik nem kerülhetnek olyan helyzetbe, amelyből ne akarnának, tudnának pozitív energiákat nyerni, és akik a győzelem érdekében képesek a legmagasabb szinten koncentrálni, a csapatért pedig minden energiájukat mozgósítani” – idézte a magyar szövetség szerdai közleménye a szakembert. 

A november végi egynapos összetartást követően decembertől készül majd hosszabban együtt a válogatott, amely január 7. és 12. között Bukarestben játszik a világkupa selejtezőjében. Az akkori keretet december elején hirdeti ki a kapitány. 

A VÁLOGATOTT KERETBE MEGHÍVOTT JÁTÉKOSOK
Angyal Dániel (Marseille), Bányai Márk (Szolnok), Batizi Benedek (Vasas), Burián Gergely (Barceloneta), Danka Benedek (Szeged), Ekler Zsombor (BVSC), Fekete Gergő (FTC), Gyapjas Viktor (BVSC), Konarik Ákos (BVSC), Kovács Péter (BVSC), Lugosi Csongor (FTC), Manhercz Krisztián (FTC), Molnár Erik (FTC), Nagy Ádám (FTC), Nagy Ákos (FTC), Szakonyi Dániel (FTC), Szépfalvi Gergely (Honvéd), Tátrai Dávid (BVSC), Varga Vince (FTC), Vigvári Vendel (FTC), Vigvári Vince (Barceloneta), Vismeg Zsombor (FTC)

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 19. rész: férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.09.26. 17:04

Szolnokon lesz a női vízilabda-válogatott következő összetartása

Vízilabda
2025.09.26. 13:17

Vízilabda: kevés gyerekkel is minőségi munka folyik Fehérváron

Utánpótlássport
2025.09.24. 20:45

Sike József „szabadúszóként” folytatta volna, mégis élcsapatot irányít

Vízilabda
2025.09.23. 13:37

Szécsi Zoltán a sydney-i olimpiáról: Tudtuk, mit vittünk véghez, de fogalmunk sem volt, hogy ez mit jelent

Vízilabda
2025.09.22. 12:55

A Vasas két győzelemmel jutott tovább a férfi póló BL selejtezőjéből

Vízilabda
2025.09.21. 14:35

Vízilabda: remek rajtott vett az utánpótlás a női élvonalban

Utánpótlássport
2025.09.20. 20:37

Dudi a gyerekkor kék ege alatt – 75 éve született Csapó Gábor

Népsport
2025.09.20. 07:23
Ezek is érdekelhetik