Vigvári Vince: Nagyon tetszett, amit a Barceloneta vezetői felvázoltak

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.06.04. 19:26
Vigvári Vince új csapata színeiben (Fotó: twitter.com/CNAB)
Légiósnak áll az OSC-től távozó Vigvári Vince, aki a következő idénytől a spanyol Barcelonetát erősíti, és szeretné bizonyítani, hogy fiatal kora ellenére a legmagasabb szinten is megállja a helyét.

 

– Miért gondolta úgy, hogy most kell váltania?
– Azért, mert most jött a lehetőség, ráadásul elég jó helyzetben voltam, tavasszal több élcsapattal is tárgyaltam – mondta a Nemzeti Sportnak a 20 éves Vigvári Vince, miután kedden hivatalossá vált, hogy a spanyol Barcelonetában folytatja pályafutását. – Az egyik gyerekkori álmom volt, hogy a Barcelonetában játszhassak. Már a tárgyalások elejétől hozzájuk húzott a szívem és az eszem, mert szakmailag nagyon tetszett, amit felvázoltak, és a város, a tengerpart is vonzó volt.

– Tervezte, hogy ilyen fiatalon légiósnak áll?
– Mindig is szerettem volna külföldön játszani, de talán korábban nem gondoltam rá, hogy ilyen korán. Ha tavaly októberben megkérdezte volna, hol játszom a következő idényben, nem biztos, hogy szóba hozom a légióskodást, mert nem láttam rá nagy esélyt. A januári Európa-bajnokságon viszont elég jól ment a játék, utána kaptam megkereséseket külföldről, akkor már reálissá vált, hogy a Bajnokok Ligájában is nagy célokért küzdő csapathoz szerződhetek.

– Mennyire érezte a Barceloneta vezetőin, hogy mindenképpen számolnak önnel a kapásoldalon?
– Úgy kezdtünk el beszélgetni, hogy egy kiváló játékosukat szeretnék pótolni, és engem igazolnának a helyére, ez már eleve nagyon jólesett a hiúságomnak. Többször is elmondták, hogy mennyire szeretnének engem, úgy érzik, beleillenék az ottani rendszerbe. Egyébként én is így gondolom, tisztában vagyok a Barceloneta sajátos stílusával, amihez passzol a gyors, lendületes játékom. Évek óta nézem a meccseiket, különleges, bizonyos szempontból egyedülálló, amit csinálnak.

– Megérett a szintlépésre?
– Kiskorom óta magabiztos vagyok, tudom, hogy ezen a szinten is képes leszek helytállni. Miután tavaly a Bajnokok Ligájában, majd idén az Európa-bajnokságon is sikerült érvényesülnöm a nemzetközi mezőnyben, megfogalmazódott bennem, hogy egy külföldi élcsapatnál is tudnék bizonyítani. A Barceloneta gerincét spanyol válogatott klasszisok alkotják, nagyon jó vízilabdázókkal játszhatok együtt.

– Az UVSE-ben nevelkedett, de az előző három idényben már az OSC-t erősítette. Milyen emlékekkel távozik az újbudaiaktól?
– Amikor az OSC-hez kerültem, a második évemet tapostam az ob I-ben, és még jóval vékonyabb, éretlenebb játékos voltam, mint most. Kellett ez a három év, hogy beleerősödjek a mezőnybe, türelmesebb legyek és megszokjam a tempót, a játék minden elemében sikerült előrelépnem ebben az időszakban. Nagy köszönettel tartozom Varga Daninak, hogy megadta nekem a bizalmat, hatalmas szerepe volt a fejlődésemben. Valahogy így képzeltem el a pályafutásom OSC-s szakaszát, de egy-két aranyérem még szebbé tette volna.

– A Barcelonetával jó eséllyel felérhet a csúcsra a spanyol bajnokságban, és a nemzetközi porondon is nagy célokért küzdhetnek.
– Olyan csapatnak tartom a Barcelonetát, amely odaérhet a legjobb három közé a Bajnokok Ligájában, és ha jól alakul az idény, lehetnek merészebb terveink is – képesek lehetünk rá, hogy megnyerjük a sorozatot. Számomra az elsődleges cél a BL négyes döntőjébe jutás lesz, ami az idén nem sikerült nekik, és természetesen szeretnénk a hazai sorozatokban dominálni, a spanyol bajnokságban a Sabadell tűnik a fő kihívónak.

– Beszéltek már arról, hogy milyen szerepkört szánnak önnek?
– Abban biztos vagyok, hogy jó helyre kerülök, és megkapom a játéklehetőséget, mert éreztem, hogy nagyon szeretnének leigazolni. Innentől kezdve minden azon múlik, hogy milyen teljesítményt nyújtok az edzéseken és a mérkőzéseken, mennyire tudok érvényesülni az új közegben. Ha elkezdődik a felkészülés, már nem az előzetes elvárások számítanak, szeretném megmutatni, hogy a Barcelonetában is megállom a helyem.

„Három évvel ezelőtt, amikor leigazoltuk Vincét az OSC-be, azt mondtam, a határ a csillagos ég – jó úton halad, hogy elérje. A válogatottba kerüléssel és a világbajnoki címmel már szintet lépett, szerintem tökéletes választás neki a Barceloneta. Nemcsak szakmailag, hanem emberileg is kedvelem, nem túlzás, hogy a szívemhez nőtt, nagyon drukkolok neki” – fogalmazott Vigvári Vince korábbi edzője.
VARGA DÁNIEL

 

Noha a Barceloneta kerete az Európa-bajnoki címvédő spanyol válogatottra épül, és a hazai színtéren időtlen idők óta egyeduralkodó, a 2014-es Bajnokok Ligája-győzelme óta nem ért fel a csúcsra az elitsorozatban. A katalánok azóta ötször is elődöntőt játszhattak, de a döntőbe egyszer sem tudtak bejutni – ezen szeretnének változtatni a következő idényben, már Vigvári Vincével a fedélzeten. A világbajnok szélső érkezését kedd délután közösségi oldalán jelentette be a klub, amely egy rövid videóüzenetet is közzétett. Vigvári üdvözölte a szurkolókat, kiemelte, hogy nagy megtiszteltetésnek tartja a lehetőséget, és reméli, sok trófeát emelhet magasba a Barceloneta játékosaként.
Csúcshódításra készülnek a katalánok

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik