Sportrádió: Nagy esélyesei vagyunk az olimpiának – Székely Bulcsú

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.13. 23:24
null
Székely Bulcsú (Fotó: Török Attila)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában beszélgetett Szabó Szilárddal a korábbi olimpiai bajnok Székely Bulcsú, aki nagyon büszkén nyilatkozott a Varga Zsolt-féle nemzeti csapat Eb-szerepléséről.

„A magyar vízilabda-utánpótlás a világ egyik legjobbja, ott vagyunk a szűk elitben, de minden korosztályban nagyon éles a verseny. Mi azért dolgozunk, hogy folyamatosan kijöjjenek a rendszerből olyan játékosok, akik most például Zágrábban bizonyítanak. Ettől még nem törvényszerű, hogy mindig nyerni fogunk. Lehet, hogy lesz majd olyan nyár, amikor ugyanezzel a munkával, ugyanezekkel a játékosokkal a negyeddöntőben állunk meg. Itt arra kell figyelni, hogy visszaigazolódjon a munka az eredményességben, de az utánpótlásnak nem ez az első számú célja” – helyezte kontextusba az elmúlt napok eredményeit Székely Bulcsú.

„Szinte minden játékos, aki kint van a zágrábi keretben, bizonyított. (...) Sok játékosról kiderült, hogy igenis számolni lehet vele. Azért ez egy kedvesebb teher, amikor nem a maradék 3-7 helyre kell találni valakit, aki nem lesz mélyponton a világversenyen, hanem mint most, jobbnál jobb teljesítmények vannak. (...) Ez egy nagyon szerencsés együttállás, hogy mindenki egyazon célért dolgozik nap mint nap. Persze nem biztos, hogy Párizsban kötelezően aranyérmet fog nyerni ez a csapat, de az biztos, hogy nagy esélyesei vagyunk az olimpiának” – tekintett előre a párizsi olimpiára az MVLSZ utánpótlás-bizottságát irányító szakember.

A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.

 

 

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Belépne a kapun a férfiválogatott a Spanyolország elleni vb-döntőn

Vizes vb 2025
2025.07.24. 06:45

Angyal Dániel ünneplése a nemzetközi szövetség figyelmét is felkeltette – videó

Vizes vb 2025
2025.07.23. 19:37

Legyőztük az olimpiai bajnokot, vb-döntőt játszhat a férfi pólóválogatott is!

Vizes vb 2025
2025.07.22. 17:03

A gyors játékára építhet férfiválogatottunk az elődöntőben

Vizes vb 2025
2025.07.22. 06:45

Varga Zsolt: A legkomplettebb riválison jutottunk túl

Vízilabda
2025.07.20. 17:55

Férfi vízilabda: az emberhátrányos védekezés dönthet a horvátok elleni vb-negyeddöntőben

Vizes vb 2025
2025.07.20. 07:17
Ezek is érdekelhetik