Az Év Sportolója Gála: A telefonokon, összebújva figyeltük a magyar–olaszt – Vogel

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.01.09. 09:31
A budapesti Operaházban zajlott 66. Az Év Sportolója Gálán elsőként a tavalyi év sportpillanatát díjazták: a közönségszavazáson hármasra szűkített listából a szakmai zsűri választása Vogel Soma „aranyat érő” utolsó ötösvédésére esett a Magyarország–Görögország vízilabda-világbajnoki döntőben. Az esemény után a kapus válaszolt az újságírók kérdéseire.

Vogel Soma elárulta: szándékosan egyszer sem nézte vissza a védését.

„Inkább csak mindig a szemem elé jött. Pörgettem az oldalakat, és felugrott vagy éppen egy ilyen gála keretében. Nem nézegetem már, és ez elmondható a világbajnoki sikerre is: táplálkozunk belőle, mert nyilván óriási magabiztosságot adott nekünk, de alapvetően annyi feladatunk van ebben az évben is, hogy arra fókuszálunk.”

Videónkban elárulja: fel tudja-e idézni azt a pillanatot. Szóba kerül, hogy ő volt az egyetlen, aki labdarúgót tudott előzni a top háromban, illetve azt is megtudjuk, hogyan követték már az Operaházban a magyar–olaszt az Európa-bajnokságon, és méltatja is a fiatal válogatott elképesztő győzelmét.

ROSSI: NEM SZÁMÍTOTTAM RÁ, HOGY EGY VILÁGBAJNOKOT ÉS BL-DÖNTŐST IS MEGELŐZÖK

SZILÁGYI ÁRON: MÁR MOST OLIMPIAI LÁZBAN ÉGEK

NAGY ZSOLT: TUDJUK EZT MÉG TETÉZNI AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGON

Legfrissebb hírek

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

Spanyol példa – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.08.07. 23:42

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

Madaras Norbert: A fiatalok magasra tették maguknak a lécet

Vízilabda
2025.08.04. 12:35

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
2025.07.31. 10:25

Népsport: hátrébb szorultak a professzorok

Népsport
2025.07.29. 09:48

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Ezüstös mosolyok a Duna Arénában

Vízilabda
2025.07.28. 19:33
Ezek is érdekelhetik