Vízilabda: Gangl Edina szívesen visszatérne a válogatottba

Vágólapra másolva!
2023.10.03. 14:52
null
Gangl Edina 33 évesen térne vissza a nemzeti együttesbe (Fotó: Árvai Károly, archív)
Gangl Edina Európa-bajnoki arany-, világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes vízilabdakapus szívesen visszatérne a magyar válogatottba.

„Nagyon gyorsan sikerült nagyon jó formába kerülnöm. Számomra is meglepetés volt, hogy ennyi idő után így tudok védeni” – nyilatkozta kedden az M1 aktuális csatornán a 33 éves sportoló, akinek öt hónappal ezelőtt gyermeke született.

A görög PAOK játékosa elmondta, hogy csapata Szalonikiben edz, ő viszont Athénban van, de az Euroliga-szereplő Alimosz NAC Betsson együttesénél tréningezhet reggelenként. Ilyenkor egy kiváló kapusedzővel nagyon hasznos gyakorlatokat végez.

„Tudok olyan formába kerülni, hogy az megfelelő legyen a válogatottban. Nem rajtam múlik, mert én beleteszem a munkát, de nem élem bele magamat, mert akkor csalódás lenne, ha mégsem…” – fogalmazott Gangl.

Hozzáfűzte, öröm számára, hogy továbbra is játszhat, a szerződése egy idényre szól, egyéni célja pedig az, hogy végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtson.

„Nagyon örülök, hogy egy kicsit kiszakadtam a magyar közegből, és egy új kultúrát, új vízilabdakultúrát, új embereket ismertem meg. Ez teljesen feltöltött. Magyarországon el vagyunk kényelmesedve, nagyon jó helyzetünk van, minden alánk van téve” – fogalmazott Gangl, aki 2021-ben igazolt Görögországba, és előbb a Glifada játékosa volt, most pedig már kapusedzőként is tevékenykedik.

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.21. 10:13

Aranyesélyes válogatottakat szeretne 2027-re és 2028-ra az MVLSZ elnöke

Vízilabda
2025.05.17. 11:44

Szépített a Dunaújváros a női vízilabda-bronzcsatában

Vízilabda
2025.05.14. 20:21

Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2025.05.10. 11:19

Az FTC kétgólos hátrányból nyerte meg néggyel az UVSE elleni döntő első felvonását a női vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.05.07. 19:10

A férfiak a spanyolokkal, a nők a görögökkel egy csoportban a vízilabda-vb-n

Vízilabda
2025.05.07. 16:52

Női vízi BL: negyedik lett a Ferencváros Pireuszban

Vízilabda
2025.05.03. 17:50

Cseh Sándor: A cél, hogy világbajnokok legyünk!

Vízilabda
2025.04.25. 19:06
Ezek is érdekelhetik