Vízilabda: ezért fogadta otthonában a Vigvári fivéreket Schmitt Pál

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.04. 10:25
null
Vigvári Vendel és Vince, nagyszüleikkel (Fotó: Mandiner)
Mint ismert, a magyar férfi vízilabda-válogatott története során negyedszer lett világbajnok, miután a fukuokai vizes vb döntőjében ötméteresekkel legyőzte a görögöket. Az aranyérmes csapat tagja volt a Vigvári testvérpár, Vendel és Vince, akiknek az egyik első útja anyai nagyapjukhoz, a kétszeres olimpiai párbajtőrvívó és egykori köztársasági elnök Schmitt Pálhoz vezetett – derült ki a Mandiner cikkéből.

 

„Nálunk családi minimum volt, hogy a gyerekeknek meg kellett tanulniuk úszni, a későbbi teniszező lányaink, Alexa, Gréta és Petra, sőt mind a hat unoka is így kezdték már három-négy évesen. (...) A Jövő SC-ben kezdték Vendelék, kitűnő edzők, például Perjámosi Katalin, vagy például a Kós Hubertet is felnevelő Magyarovits Zoltán is foglalkozott velük. (...) állóképességeben, gyorsaságban a világon bárkivel felveszik a versenyt, de mivel a fiúk édesapja, Vigvári Csaba is vízilabdázott, így ez egy magától értetődő választás volt esetükben” – nyilatkozta a most 21, illetve 20 éves vízilabdázók első éveiről Schmitt Pál.

A teljes cikket ide kattintva lehet elolvasni.

Legfrissebb hírek

Spanyol példa – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.08.07. 23:42

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

Madaras Norbert: A fiatalok magasra tették maguknak a lécet

Vízilabda
2025.08.04. 12:35

Népsport: hátrébb szorultak a professzorok

Népsport
2025.07.29. 09:48

Ezüstös mosolyok a Duna Arénában

Vízilabda
2025.07.28. 19:33

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Belépne a kapun a férfiválogatott a Spanyolország elleni vb-döntőn

Vizes vb 2025
2025.07.24. 06:45
Ezek is érdekelhetik