Vizes vb: Hertzka Orsolyának nagy lehetőség a francia honosítás

Vágólapra másolva!
2023.07.20. 10:32
null
A 24 éves játékos szeretne alapemberré válni a francia válogatottban (Fotó: AFP)
A jövő évi párizsi olimpia miatt nagy lehetőségként fogja fel Hertzka Orsolya, hogy honosított játékosként tagja lehet a francia női vízilabda-válogatottnak, amely jelenleg a fukuokai világbajnokságon szerepel.

A magyar pólós az M4 Sportnak nyilatkozott a vb helyszínén, mint elmondta, nagypapája Párizsban született, így apai ágról van francia állampolgársága.

„Tavaly kerestek meg a franciák a honosítással kapcsolatban. Úgy gondoltam, ez az olimpia miatt egy óriási lehetőség, de most a teljes fókuszunk a világbajnokságon van. Aztán lesz egy Európa-bajnokság, egy újabb vb és végül azután az olimpia” – mondta a játékos, aki az UVSE-vel 2016-ban és 2017-ben is magyar bajnok volt, de nyert LEN Kupát, valamint Magyar Kupát, utóbbit még 2021-ben is az Eger tagjaként.

Hertzka az Egyesült Államokban is tanult, az előző idényben pedig már a francia bajnok Lille-nél játszott, melynek házi gólkirálya volt.

A 24 éves játékos elmondta, az évek során több helyen, több országban is gyűjtött tapasztalatot, ezeket hasznosítva szeretne a francia válogatott alapemberévé válni.

Hertzka elárulta, nem gondolta volna, hogy valaha egy másik ország színeiben ott lehet az olimpián, viszont ha így lesz, akkor ezt nagypapájának szeretné ajánlani, aki rendkívül fontos az életében.

Legfrissebb hírek

Kós országos csúccsal döntős 100 háton, Jászó nem jutott tovább

Vizes vb 2025
9 órája

Kínai arany női szinkrontoronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
10 órája

Wladár Sándor Kirsty Coventry NOB-elnökkel találkozott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
10 órája

Papírforma kínai siker műugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
12 órája

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
16 órája

Vizes vb: a női gyorsváltó új országos csúccsal 8., a férfiak a 6. helyen végeztek 4x100 méteren

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:53

Újabb kínai arany született a műugróknál a vizes vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 13:45

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat a vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:17
Ezek is érdekelhetik