Népsport: az olimpiai bajnok a recski kényszermunkatábort is kibekkelte

A vízben nem emelkedett ki társai közül, egyrészt azért, mert a közegben ugyebár mindenki csak nyaktól felfelé látszik, másrészt állóhátvédként – az akkori játékrendszerben – teljesen kimaradt a támadójátékból, így aztán gólokkal nem hívhatta fel magára a figyelmet. Persze ha kimászott a medencéből, jelentősen változott a helyzet, merthogy a 120 éve született olimpiai és Európa-bajnok vízilabdázó, Ivády Sándor 191 centije a szárazon árnyékot vetett a magyar mezőnyre – no meg hosszú polipkarjai a kezelésbe vett csatárokra.

Felső két végtagját nemcsak a kor pólós zsenije, Németh Jamesz emlegeti a Komjádi aranycsapata      című könyvében (hosszú, mozgékony, ügyes karokról beszél), hanem a tudósítókat is megihlették:      „Koutek Steinernek passzol, akit Ivády hosszú karjaival csakhamar megfoszt a labda örömeitől. (...) Ivády hosszú karja lép akcióba s leszereli Schulzot.”Nem mellékesen kiválóan továbbította a labdát a szerelések után, amit ugyancsak Németh öntött szavakba: „Nála ritka volt a rossz átadás, de annál gyakoribb a hosszú, tértátölelő átadásából a jó helyzetben, elöl lévő csatár közvetlen gólja.”

Magasságán és „csápjain” kívül volt még egy különleges adottsága a MAC kiválóságának. A normálisnak mondható négy-öt liter helyett hét liter levegőt volt képes befogadni a tüdeje, amire dr. Baitz Géza, a TF sportlaboratóriumának vezetője ennyit jegyzett meg: „Ha német lennék, tanulmányt írnék Ivády dr. tüdejéről. (...) Egész Magyarországon azt hiszem neki a legnagyobb, mert még nem találtam hozzá hasonló nagy vitálkapacitást.”

Ivády önkéntesi éve leszolgálása után, 1922-ben csatlakozott a MAC pólócsapatához (vélhetően túlzott, amikor azt magyarázta, hogy 1921-ben még nem tudta, mi a különbség a mell- és a hátúszás, valamint a műugrás és a vízipóló között), ehhez képest 1924-ben már a válogatott keret tagjaként utazhatott el a párizsi olimpiára! Játszani viszont nem játszott (a csapat ötödik lett), ugyanakkor a hazatérés előtt még beiktatott barcelonai túrán bemutatkozhatott. Sőt a következő év nyarán a franciák és kétszer a németek ellen kapott lehetőséget, a győzelmek sem maradtak el, mégsem volt tagja az 1926-ban és 1927-ben is Európa-bajnoki aranyat nyerő válogatottnak. Végre 1928-ban, az amszterdami olimpia előtt eljött az ideje a váltásnak: az élő játékoslegenda Fazekas Tibor – noha nevezték – elfoglaltságára hivatkozva itthon maradt, és Ivády ettől kezdve gyakorlatilag kibérelte magának az állóhátvéd pozícióját.

Noha a németektől 2:0-ról 5:2-re elvesztett mérkőzéssel elúszott az arany, volt mivel vigasztalódnia: a széteső Fradiból Keserű Alajost és Vértessy Józsefet leigazoló MAC-cal (jobb gólaránnyal) 1929-ben bajnoki címet szerzett; 1931-ben Párizsban Európa-bajnok lett; 1932-ben Los Angelesben az első magyar póló olimpiai aranynak örülhetett; 1933 júliusában Csehszlovákia ellen (8:0) ünnepelte 50. válogatottságát; 1934-ben pedig újabb Eb-győzelem került lajstromba. A sokat ígérő sorozatnak, egyúttal pályafutásának súlyos sérülés vetett véget, ráadásul groteszk módon egy laza, 1935. májusi tuniszi túrán történt meg a baj, amelyen 21:0-ra és 20:0-ra vertük meg a vendéglátót.

A második mérkőzést követően, egy edzőmeccsen kificamodott a bal válla, de helyretették, s mert nem érzett fájdalmat, a hazatérés előtt Milánóban az olaszokkal lejátszott találkozón is vízbe szállt – aztán minden különösebb ráhatás nélkül megint kiugrott a válla. Az orvosok úgynevezett spontán ficammal álltak szemben, amikor is ugyanabba a helyzetbe kerülve, a váll mindenféle erőhatás nélkül kiugorhat – ami vízilabdában nem életbiztosítás.

Kénytelen volt felhagyni a pólóval és lemondani a berlini olimpiáról (egyúttal az aranyéremről), ugyanakkor a játékok után a posztról távozó Beleznai László helyett őt nevezték ki szövetségi kapitánynak. A londoni Eb (1938) megnyerésével ő lett az első pólós, aki edzőként is a kontinens trónjára ülhetett, ugyanakkor vele kapott ki tíz év után először a válogatott: 1939. augusztus elején a hollandiai Doetinchemben megtartott Horthy-kupán 2:1-re veszítettünk a németek ellen, ami támadási felületet kínált a kritikusoknak.

Például felhánytorgatták neki, hogy nincs mindig ott az edzéseken, amire így reagált augusztus 23-án a Nemzeti Sportban: „Csak abban az időben hiányoztam a válogatott edzésekről, amikor a földmívelésügyi minisztériumban olyan sok munkám volt, hogy nem szakíthattam időt az edzések látogatására. Nekem olyan foglalkozásom van, amelyet nem a sportból szereztem és amelyben meg kell állnom a helyem. Annak idején Komjádi Bélának nem volt más elfoglaltsága, minden idejét az uszodában tölthette, ezért nem méltányos és nem igazságos az összehasonlítás.”

A június 30-án miniszteri osztálytanácsossá előléptetett Ivádyt ugyanakkor több játékos hozzáállása, fegyelmezetlensége is felpöccentette a túrán (Párizsban és Portugáliában is megfordult az együttes), Németh Jamesz és Sárkány Miklós ellen el is indult az eljárás. Közben nem csitultak a kedélyek, és októberben beadta lemondását, amelyet a szövetség nem akart elfogadni – végül nem tehetett mást. Ezen a ponton ellent kell mondanunk az Ivády pályafutását röviden felelevenítő forrásoknak, amelyek 1939-cel lezártnak tekintik kapitányi munkáját. Csakhogy...

A következő év márciusában az úszószövetség közgyűlése újra őt választotta meg, és ő nagy elánnal látott munkához. Új koncepciót dolgozott ki a felkészítésre, és egyértelművé tette, hogy új csapatot kell kovácsolni, meg kell találni az utódokat, hiszen elszálltak az évek. Szerette volna az 1940-es olimpián vezetni a csapatot, de a világháborús helyzet meghiúsította, így gyakorlatilag három olimpiától (1924, 1936, 1940) fosztotta meg az élet. Talán ez is közrejátszott abban, hogy decemberben megírta levelét, amelyben megszaporodó minisztériumi munkáját említve azt kérte, 1941-ben már ne jelöljék.

Ivády – akinek édesapja, Ivády Béla 1931. augusztus és 1932. február között földművelésügyi miniszter volt Károlyi Gyula kormányában – 1931 júliusában került fogalmazóként a minisztériumba, és fokozatosan lépkedett felfelé a ranglétrán; 1943. december 31-ével miniszteri tanácsosi rangot kapott, illetve 1942-től az Állategészségügyi főosztályon a 2. ügyosztályt (állategészségügyi igazgatás) vezette. A Szálasi-puccs után is maradt a minisztériumban, sőt az új tárcavezető, az 1946 márciusában felakasztott Pálffy Fidél kinevezte az Állategészségügyi főosztály első emberének.

A háborút követően ezt nem nézték el neki, és már 1945 áprilisában állásvesztésre ítélték, nem igazolták, hanem a népbíróságnak adták át az ügyét. A Mosonyi utcában raboskodott hét-nyolc hónapig köztörvényesek között, előbb a Buda-déli, majd a kistarcsai internálótáborba került, innen vitték el 1950 októberében a recski kényszermunkatáborba. Ott is a legkeményebb részlegben, a büntetőszázadban állta a sarat, ahogy ironikusan fogalmazott: alapító tagja volt...

A tábor megszüntetése után sem lakhatott Budapesten, fizikai munkát volt kénytelen végezni, például vasöntőként is dolgozott Kispest környékén. Az 1956-os forradalom bukása után Bécsbe távozott, ahová korábban, a forradalom zűrzavarában már eljutott 19 évvel fiatalabb felesége fiukkal és lányukkal.

Az osztrák fővárosban is élte le az életét, de a rendszerváltozás után egyre többet jött Magyarországra. Már 95 évesen eleget tett a szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület meghívásának, és 1998. május 12-én élménybeszámolót tartott.

Hét hónap múltán hunyt el Bécsben, hamvai a Heves megyei Ivádon, a családi sírboltban nyugosznak.