Vízilabda: Gocicsék felfüggesztették az olimpiai bajnokot

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.30. 12:28
null
Dusan Mandicsot felfüggesztette a Novi Beograd (Fotó: Getty Images)
A Regionális Premier Liga elődöntőjében elszenvedett vereség után a Szolnok férfi vízilabdacsapatának korábbi, a Novi Beograd jelenlegi edzője, Zsivko Gocics bejelentette, a továbbiakban nem számít csapatkapitányára, az olimpiai és világbajnok Dusan Mandicsra – írta meg a Magyar Szó.

 

A 2022–2023-as idénynek nagy célokkal vágtak neki a belgrádiak, akik sztárigazolásokkal erősítettek, de az elmúlt időszakban két jelentős eseményt is elbuktak, hiszen előbb a Szerb Kupa döntőjében kaptak ki a Crvena zvezdától, majd a Premier Liga elődöntőjében a horvát Jug Dubrovnik elleni vereséggel estek ki.

A Bajnokok Ligája B-csoportját és a szerb bajnokságot is vezető Novi Beograd edzője nem volt megelégedve világbajnok és olimpiai bajnok balkezesének teljesítményével, emiatt Dusan Mandics a továbbiakban a csapattal sem edzhet.

A Magyar Szó a Sport Klub információira hivatkozva azt írta, a Novi Beograd megerősítette Mandics felfüggesztésének tényét, de arról már nem nyilatkozott, a jövőben számít-e a balkezes játékosra.

A helyzet egyébként nem felhőtlen déli szomszédunk vízilabda-válogatottjának tagjainál, hiszen januárban Marko Radulovics szerződést bontott a Radnicskivel, majd Nemanja Vico személyes okok miatt távozott a klubtól, a Partizan tehetsége, a junior-vb legjobbjának megválasztott Nikola Kojics pedig azért nem játszhatott szeptember és március között, mert nevelőegyesülete nem engedte el őt a kragujevaciakhoz, míg a Ferencvárost 2017 és 2021 között erősítő Nikola Jaksicsnak Gocics és a klubvezetőség néhány hete megtiltotta, hogy részt vegyen a válogatottal a világkupa selejtezőtornáján.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: heten távoznak az ezüstérmes Vasastól – hivatalos

Vízilabda
2025.05.26. 14:15

Varga Zsolt kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.20. 15:54

Csoportelső az FTC, a Marseille vár rá Máltán a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.05.14. 21:16

A BVSC harmadszor is legyőzte a Szolnokot, így a zuglóiaké a bronz a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.05.14. 20:25

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
2025.05.07. 22:50

Az FTC nagy csata után került előnybe a Vasas elleni férfi vízilabdadöntőben

Vízilabda
2025.05.07. 21:28

A Debrecen került lépéselőnybe a férfi vízilabda ob I kiesésről döntő párharcában

Vízilabda
2025.04.24. 21:12

Bronz, ezüst, arany: Konrád Ferenc kivárta a sorát

Népsport
2025.04.17. 07:41
Ezek is érdekelhetik