Vízilabda: Varga Zsolt élvezi a kettős szerepkört
– Az elmúlt évekhez hasonlóan három fronton bizonyíthat az FTC, a bajnokság és a kupa után szerdán a Bajnokok Ligája is elkezdődik. Milyen állapotban van a csapat?
– Kezd összeállni a játékunk, ugyanakkor bizonyos értelemben még sehol sem tartunk – kezdte Varga Zsolt, az FTC-Telekom vezetőedzője és a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya. – Noha már egy hónapja tart a klubidény, az elmúlt hetek még alapozással teltek, mert a távlati céljainkat helyeztük előtérbe. Elsősorban a válogatottaktól visszatérő játékosoknak volt szükségük az intenzív edzésekre, eleinte érződött rajtuk a fáradtság, ami két világverseny után nem is meglepő.
– Az október eleji belgrádi felkészülési torna után azt mondta, taktikailag és fizikailag is darabokban van a csapata. Ennyire mélyről kellett építkezni?
– Nincs mit szépíteni ezen, formán kívül játszottunk Belgrádban, pedig azt hittem, valamivel előrébb tartunk, mert hiába voltak változások a keretben, a játékosok többségével már évek óta együtt dolgozunk. A felkészülési tornák arra valók, hogy tanuljunk a hibáinkból, fokozatosan elkezdtük összeépíteni, ami szétesett, az erőnléti és úszóedzések után következett a gyorsítási fázis, jelenleg pedig már a szinten tartás a célunk, és taktikai finomságokkal foglalkozunk. Úgy terveztem a felkészülést, hogy akkorra kerüljünk csúcsformába, amikor a lényegi kérdések eldőlnek, de figyelnünk kellett a bajnokikra is, mert a hosszabb ideje együtt készülő riválisok az idény elején gyakran szereznek meglepetést.
– Vámos Márton távozásával fontos láncszem esett ki a gépezetből a nyáron. Felkészültek a pótlására?
– Marcit nem lehet pótolni, de nem is ez a célunk. Különböző játékkapcsolatokat kellett kialakítanunk, mert ahhoz a feladathoz, amit ő támadásban és védekezésben is egyedül ellátott, ezentúl több ember szükséges. A távozása ellenére bizakodó vagyok, mert jól igazoltunk, mélyült a keretünk, de ne várja tőlem, hogy jóslatokba bocsátkozzam, nehéz előre megmondani, hogy mennyire leszünk ütőképesek. A céljaink ugyanakkor egyértelműek, szeretnénk megvédeni a címünket a bajnokságban és a kupában is, s bár a Bajnokok Ligája más kávéház, jó lenne ismét bejutni a nyolcas döntőbe.
– A nyáron igazolt görög Sztilianosz Argiropulosz a negyedik légiós a keretben, de a bajnoki mérkőzéseken csak hárman játszhatnak. Hogyan lehet mégis tűzben tartani őket?
– Tudtuk előre, hogy ez a szabály, Sztilianosz is tisztában volt vele, amikor rábólintott az ajánlatunkra, és a többiek is profi sportemberek. Sokat gondolkodtam rajta, hogy érdemes-e igazolnunk még egy külföldi játékost, de a srácok a hozzáállásukkal bizonyították, hogy működőképes lehet ez a felállás. A Bajnokok Ligájában négy légióst is nevezhetek, a bajnokság alapszakaszában pedig igazságosan rotálok, csupán a rájátszásban lesz nehéz döntés érzelmileg, hogy kit hagyjak ki a keretből.
– A kabáthoz varrja a gombot vagy a gombhoz a kabátot?
– Megvan a saját elképzelésem a vízilabdázásról, de a taktikát a csapat minőségéhez mérten alakítom ki. Klubedzőként és szövetségi kapitányként is azért dolgozom, hogy minél jobb játékosok kerüljenek ki a kezem alól, mert ez a magyar vízilabda érdeke. Szeretném kihozni a srácokból azt is, amire még ők sem hinnék, hogy képesek. Ha egyénileg folyamatosan fejlődnek, és összetartó a társaság, csapatként is erősek leszünk.
– Ebben az idényben a Ferencváros mellett a válogatottat is irányítja. Hogy bírja a kettős szerepvállalást?
– Egyelőre jól, mindkét feladatkört nagyon élvezem. A magyar válogatott szövetségi kapitányának lenni nagyon megtisztelő kihívás, szerintem ez a szakma csúcsa. Az első néhány nap még furcsa volt a Szigeten, de hamar ráébredtem, hogy az érzelmi többlet ellenére ugyanazt kell csinálnom, mint a Népligetben – edzéseket vezényelni. Idő kell ahhoz, hogy az elvégzett munka eredményekben is megmutatkozzon, de az Európa-bajnoki ezüstérem megmutatta, hogy nagy potenciál rejlik a válogatottban. Hosszú távon nem lehet összeegyeztetni a klubedzői és a kapitányi teendőket, ezért jövő nyáron távozom a Ferencvárostól, de ebből az idényből még szeretném kihozni a lehető legtöbbet.
– Biztosan, mert a Ferencváros gyerekkorom óta a szívem csücske. Annak idején édesapámmal együtt néztük a meccseket, és játékosként is sokszor szerettem volna a Fradiba igazolni, ami a pályafutásom végén jött össze. Az elmúlt tizenkét évben a Népliget a második otthonommá vált, szoros emberi kapcsolatok alakultak ki, gyakorlatilag bárkivel le tudok ülni beszélgetni az ebédlőben. Hálás vagyok, hogy ilyen családias közegben dolgozhatok.
