Vízilabda: Madaras Norbert indul a szövetség elnöki posztjáért

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.09. 16:02
null
Madaras Norbert (Fotó: Nemzeti Sport)
Az élvonalbeli magyar vízilabdacsapatokat tömörítő liga október 20-i, rendkívüli ülésén egységesen Madaras Norbertet javasolta a sportági szövetség következő elnökének, s azóta a klubok is jelezték, támogatják a kétszeres olimpiai bajnok szakembert. Madaras, a magyar vízilabdasport történetének egyetlen kétszeres világbajnoka elfogadja a klubok jelölését, és kijelentette, elindul a tisztség betöltéséért – írja a fradi.hu.

 

A liga támogatása mellett a klubok múlt péntek óta adhatták le hivatalosan is jelölésüket, amelyek alapján egyértelmű: a klubok Madaras Norbertet tartják a legalkalmasabb személynek a poszt betöltésére.

A Ferencváros vízlabda-szakosztályának elnöke, a liga és az MVLSZ alelnöke így nyilatkozott az FTC honlapjának: „Elfogadom a klubok jelölését, elindulok a november 19-i elnökválasztó közgyűlésen – így Madaras. – Már a jelölés is hatalmas megtiszteltetés, köszönöm a jelölő kluboknak, hogy bíznak bennem és támogatnak. Nagyon sokat kaptam a vízilabdától és örülök, hogy ide tartozhatom. Vezetőnek lenni azonban mindig hatalmas felelősség is, úgy gondolom, hogy tudok segíteni a magyar vízilabdának. A kluboknak el fogom küldeni a gondolataimat és a sportágfejlesztési javaslataimat, közös célunk nem lehet más, mint a rendezett, átlátható sportági működés, teljes konszenzus és egy mindenki által elfogadott, hosszú távú stratégia.”

Madaras Norbert a magyar férfi vízilabdasport történetének egyetlen kétszeres világbajnoka, emellett kétszer nyert olimpiát, 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben.

A vízilabda-elnöki posztot 2018 óta betöltő Vári Attila október 14-én mondott le a tisztségről, arra hivatkozva, hogy a jövőben minden energiáját a nemzeti vízilabda képzési és módszertani központra szeretné fordítani, amelynek alapjait kollégáival már régen lefektették. Vári október 17-én az M4 Sport Sporthíradó című műsorában úgy vélekedett, Madaras Norbert alkalmas lenne utódjának.

Információink szerint megválasztása esetén Madaras az év végéig az maradna FTC szakosztályvezetője, azt követően lemondana erről a tisztségéről.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: két pontot érhetnek a távoli gólok

Vízilabda
2025.01.22. 06:28

Vízilabda: különleges szabályokat is tesztelnek a Komjádi-kupán

Vízilabda
2025.01.16. 12:43

Vízilabda: megszületett a sportág dokumentumfilmje

Vízilabda
2024.11.11. 20:45

Férfi vízilabda: Varga Zsolt marad és új piramist építene

Vízilabda
2024.11.02. 09:29

Madaras Norbert: Nem vagyunk nagy lemaradásban, de szeretnénk előrelépni

Vízilabda
2024.10.15. 10:43

Vízilabda: további négy évig Madaras Norbert marad a szövetség elnöke – hivatalos

Vízilabda
2024.10.12. 14:53

Sportrádió: „Nehéz jelzőket találni erre az idényre” – az FTC játékosai a BL-győzelem után

Vízilabda
2024.06.08. 10:25

Több mint 445 millió forintos eredménnyel zárta a 2023-as esztendőt az MVLSZ

Vízilabda
2024.04.06. 19:38
Ezek is érdekelhetik