Férfi vízilabda Eurokupa: továbbjutott a Szolnok, győzelemmel zárt a Honvéd

Vágólapra másolva!
2022.10.16. 12:57
null
A BVSC vereséggel zárt (Fotó: Földi Imre, archív)
A Szolnoki Dózsa megnyerte vasárnapi mérkőzését a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjének első körében, a siracusai B-csoportban, így továbbjutott a következő körbe.

A szolnoki együttes az utolsó fordulóban a görög NC Idraikosz csapatával találkozott, és sima győzelmet ünnepelhetett.

A Budapesti Honvéd SE győzelemmel zárt a C-csoportban, miután Kranjban az utolsó játéknapon öt góllal legyőzte a szerb VK Valiszt. A továbbjutásukról már korábban gondoskodó fővárosiak négy győzelemmel és egy vereséggel fejezték be az első szakaszt.

A továbbjutását már korábban bebiztosított BVSC-Zugló vereséggel fejezte be szereplését a barcelonai D-csoportban.

A három hatos és az egy ötös csoportból az első négy-négy helyezett jut a következő körbe, míg az ötödik és hatodik pozícióban záró együttesek az újonnan létrehozott Challenger-kupában folytathatják szereplésüket.

FÉRFI VÍZILABDA EUROKUPA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, 4. (UTOLSÓ) JÁTÉKNAP
B-CSOPORT (SZIRAKÚZA)

Szolnoki Dózsa–NC Idraikosz (görög) 16–3 (5–1, 1–1, 4–1, 6–0)

C-CSOPORT (KRANJ)
Budapesti Honvéd SE–VK Valisz (szerb) 11–6
(3–0, 2–1, 3–2, 3–3)

D-CSOPORT (BARCELONA)
Trieste Pallanuoto (olasz)–BVSC-Zugló 10–7
(1–1, 4–1, 1–2, 4–3)

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda Eurokupa: második győzelmével a továbbjutás küszöbén a Szolnok

Vízilabda
12 órája

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
2025.10.03. 22:30

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 17:54

Férfi vízi MK: szétlövés után döntős a Honvéd, és az FTC-vel találkozik

Vízilabda
2025.09.27. 19:54

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Nyert, és ismét a tabella élére ugrott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 20:57
Ezek is érdekelhetik