Férfi vízilabda Eb: a magyar válogatott felülmúlta a várakozást

Csak kapkodtuk a fejünket a Splitben megrendezett Európa-bajnokság férfitornáján. Kilenc góllal megvert szerbek? Jansik Szilárd földöntúli teljesítményével kiejtett montenegróiak? Tizenkét blokkal és tizenkét védéssel elintézett spanyolok? A döntőben nem sikerült feltenni a pontot az i-re, kilencezer néző előtt a magyar válogatott egy góllal kikapott a házigazda horvátoktól, de az ezüstéremmel együtt is csodálatos két hetet élhettünk át.

Pedig messziről indultunk.

Két hónappal ezelőtt a magyar férfi vízilabda-válogatott reménytelen, enervált játékkal mindössze a hetedik helyen zárta a hazai rendezésű világbajnokságot, és bár a játékosok is büntetést kaptak, az első számú felelősnek a szövetségi kapitányt találták. Märcz Tamás közös megegyezéssel távozott a kispadról, helyette két nappal később az FTC-Telekomot irányító Varga Zsoltot nevezték ki.

Ekkor július huszadikát írtunk, augusztus 29-én pedig már Eb-meccset kellett játszani.

Senki sem tudta, mit lehet tenni egy hónap alatt.

Aztán kiderült, elég sokat. Varga Zsolt keretet hirdetett, amelyben nem kapott helyet a pihenő Varga Dénes, a szemműtét után lábadozó Vámos Márton és a már sokszor bizonyító Hárai Balázs. Ott volt viszont több fiatal, köztük újoncok. Aztán öt nappal később a keret találkozott, elzárkózott a nyilvánosság elől, beleállt a munkába, és a csak a főpróbának beillő Benu-kupán nyitott a külvilág felé. Akkor megtudtuk, hogy még a sokat látott ferencvárosi játékosokat is meglepte a felkészülés keménysége. A végén még a csapat elutazott Spanyolországba, három napig kapta a pofonokat a vendéglátótól, aztán máris kezdődött az Eb.

És akkor egyik ámulatból estünk a másikba.

A csoportrangadón minden idők legnagyobb Eb-verését mértük az olimpiai bajnok szerbekre, a 16–7-es győzelem volt Varga Zsolt együttesének mestermunkája. Senkit sem lepett meg, hogy az új szövetségi kapitány a védekezésre alapozza a játékát, hitvallását hangsúlyozza is eleget, de olyan rövid idő alatt sajátította el olyan magas szinten a csapat az alapokat, hogy arra talán még nem is volt példa.

Nem mellesleg nagybetűs csapatot láttunk a vízben, amely nemcsak a góllövést élvezte, hanem a védekezést is, minden egyes blokknak és védésnek úgy örültek a játékosok, mintha életük gólját varrták volna a kapuba. Pedig az együttes egyharmada volt csak rutinosnak nevezhető, a másik harmada legalább látott már közelről ilyen-olyan világversenyt, még ha nem is sokat, a harmadik harmad meg abszolút újonc volt. Varga Zsolt azonban egyrészt mindenkit feltüzelt, másrészt mindenkit felszabadított: a fiatalok a bemutatkozás izgalmától, a rutinosak pedig a vb rossz emlékétől szabadultak meg.

Csoportgyőztesként egyből ott voltak a mieink a negyeddöntőben (Szlovénia és Izrael legyőzése nyilvánvaló volt a csoportkörben), amelyben a monte­negróiakat ismét a védekezésükkel múlták felül. Amikor a csapat a negyedik negyed közepéig nem kap akciógólt, a közepes támadójáték is elég a sikerhez, ezúttal ez történt. Meg hát Jansik Szilárd élete meccsét játszotta, ötöt lőtt a tizenegy magyar gólból. Az elődöntőben sikerült csavarni még egyet a védekezésen, a világbajnok spanyolok nem is hitték el, mi történt velük.

A horvátok elleni döntőben is megvolt az esély a győzelemre, egy kis rutin, egy kis higgadtság, egy kis szerencse kellett volna hozzá, hogy ne a hazaiak nyerjenek eggyel, hanem a mieink. Persze, mondjuk, az sem ártott volna, ha a horvátok nem kapják meg a hazai pálya előnyét a játékvezetőktől. Egy kis adalék a sporikhoz: Splitből hazafelé tartva a döntő másnapján teljesen véletlenül ugyanannál a benzinkútnál álltunk meg, mint a finálé román bírója, Adrian Alexandrescu. Már távozóban volt, amikor megérkeztünk, a magyar rendszámtáblát látva nem állta a tekintetünket...

A döntő után büszkeséggel vegyes szomorúságot láttunk minden játékoson, de egészen biztosak vagyunk benne, hogy ma már a büszkeség dominál bennük. Amit nem egészen két hónap alatt véghezvittek, arra lehet építeni a párizsi olimpiáig vezető úton. Mert hogy, hogy nem, az olimpia már az öltözőfolyosón szóba került. Meg mintha valami aranyérmet is emlegettek volna.

Ezek után? Elhisszük. Még ha addig vár is a csapatra némi munka, a szó Varga Zsolt-féle értelmezése szerint.