Női vízilabda Eb: Nem szálltak el maguktól a játékosok a vb-ezüst után – Bíró Attila

LAKNER GÁBOR, PATAI GERGELYLAKNER GÁBOR, PATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2022.08.27. 10:26
null
Leimeter Dóra egyre jobban kinövi magát (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar női vízilabda-válogatott két rangadóval kezdi meg szereplését a horvátországi Európa-bajnokságon, a tizenötös keretben négy újonc kapott helyet.

Két hónappal azután, hogy a magyar női vízilabda-válogatott tagjai ezüstérmesként szálltak ki a medencéből a hazai rendezésű világbajnokságon, máris elkezdődik az Európa-bajnokság Splitben. Az olimpia elhalasztása miatt összecsúszott a versenynaptár, ezért rendeznek ugyanabban az évben világ- és Európa-bajnokságot is, egyébként ez jövőre is így lesz.

A világ második legjobb együttesétől joggal várunk fényes szereplést az Eb-n is, csak hát nem egy az egyben a vb-csapat utazott el Horvátországba. Kezdjük azzal, hogy Keszthelyi-Nagy Rita pihenőt kapott Bíró Attila szövetségi kapitánytól – kijárt már neki, még ha ezzel a döntéssel világklasszisát és vezérét nélkülözi majd az Eb-n a magyar válogatott. Ráadásul az univerzális, a vb-n szintet lépő Rybanska Natasa megsérült, helyette az újonc Dömsödi Dalma került be a csapatba közvetlenül az utazás előtt. Így nyilván nem várhatjuk el, hogy a vb-ezüstből egyenesen az Eb-arany következzen, ám azt igen, hogy újabb éremszerzéssel örvendeztessen meg minket az együttes, amelyben így is bőven maradt potenciál. A játékostársaknak ugyanakkor be kell bizonyítaniuk, hogy még Keszthelyi-Nagy Rita is pótolható – na nem egy az egyben, hanem összehangolt csapatmunkával és megosztott felelősségvállalással.

Ha már három hónapon belül két világversenyen kell játszani – kész szerencse, hogy a tervekkel ellentétben a női világliga nyolcas döntőjét nem bonyolították le a nyáron –, akkor legalább a kontinentális szövetség volt annyira humánus, hogy tizenötös keretet engedélyezett az Eb-re. A meccsekre ugyanúgy tizenhárom játékost lehet beírni, mint eddig, de a játékosokat a két mérkőzés között indoklás nélkül lehet cserélgetni, úgyhogy némi laufhoz juthatnak a vízilabdázók, meg hát a kapitányok mozgástere is nagyobb valamennyivel.

Nálunk az állandóan tűzközelben lévő Farkas Tamara és Horváth Brigitta lett a plusz két játékos, további változás, hogy Gangl Edina helyett Kiss Alexandra lett Magyari Alda váltótársa a kapuban, a kényszerű Rybanska–Dömsödi-cserét pedig érintettük. Keszthelyi-Nagy Rita megüresedett helyén Peresztegi-Nagy Kinga játszotta be magát az Eb-keretbe, úgyhogy még a szokottnál is fiatalabb magyar csapat szerepel a kontinenstornán. Dömsödi, Farkas, Kiss és Peresztegi-Nagy egyébként élete első világversenyére készül.


Garda Krisztina csapatkapitánnyá lépett elő (Fotó: Tumbász Hédi)
Garda Krisztina csapatkapitánnyá lépett elő (Fotó: Tumbász Hédi)
Következik: Görögország
Noha az elmúlt években nem úgy sikerültek a nagy világversenyek a görögöknek, ahogyan eltervezték, a keret erősségét látva nagy hiba lenne lebecsülni őket, Splitben az éremszerzésre is eséllyel pályáznak. A 2018-as, barcelonai Eb-n a döntőbe jutásért legyőzték a favorit spanyolokat, de a hollandokkal már nem bírtak, így maradt az ezüstérem – az arany egyelőre hiányzik a kollekciójukból. Olimpián Peking óta nem járt a görög együttes, amely a 2011-ben szerzett világbajnoki címe óta egyszer sem jutott vb-elődöntőbe, az idei tornát a hetedik helyen zárta. A görög bajnokság erejét jól mutatja, hogy a válogatott kerettagok otthon játszanak, a legtöbben az Euroliga-címvédő Olympiakoszt erősítik. A csapat játéka elsősorban a Plevritu testvérpárra épül, de szinte minden posztra jut egy tehetséges fiatal és egy rutinosabb klasszis. A magyar válogatott legutóbb augusztus elején, a Szardínia-kupán mérte össze erejét a görögökkel, akkor Bíró Attila együttese 11–9-re legyőzte riválisát. A legutóbbi négy Európa-bajnokságon egyaránt találkozott a két csapat, háromszor a mieink nyertek – reményeink szerint szombat este sem lesz másképp.

A csoportbeosztás a szokásos, két rangadó és három könnyebb meccs vár a magyarokra az A-csoportban, a sorsolás viszont meglehetősen furcsa. A mieink huszonnégy órán belül lejátsszák a két nehéz meccsüket, szombaton 20.30-tól a görögökkel, vasárnap 19 órától a hollandokkal csapnak össze, hogy aztán onnantól kezdve pihenőnapokkal övezve pancsoljanak a szerény játékerőt képviselő német, horvát és román csapat társaságában... Finoman szólva sem optimális a lebonyolítás. Mivel a csoport első négy helyezettje jut a negyeddöntőbe, ott biztos a helyünk, az első két mérkőzésnek abból a szempontból van jelentősége, hogy milyen erősségű ellenfél érkezik a negyeddöntőben a másik hatosból. Aztán kezdődik az Európa-bajnokság érdemi része, amire három (vagy négy) tükörsima meccsből kellene felpörögni – mit ne mondjunk, szép edzői feladat, de Bíró Attila oldott már meg nehezebb helyzeteket is.

A horvátok egyébként nem aprózták el a rendezést, az egész Eb-t bevitték a multifunkcionális Spaladium Arenába, ami a létesítmény „vízilabdásítása” után 9000 főt képes befogadni. Azt simán el tudjuk képzelni, hogy a horvát férfiválogatott mérkőzéseire meg is telnek a lelátók, azonban sajnos azt is, hogy a napi program jelentős részében bántóan kong majd az ürességtől. Az arénát három nappal a rajt előtt Split egyik híres szülötte, Toni Kukoc is bejárta, és lenyűgözőnek nevezte a helyszínt, amiből ha levonjuk a kötelező lokálpatriotizmust, akkor is helytállónak tűnik a dicséret a háromszoros NBA-győztes kosaraslegenda szájából.

Szilágyi Dorottya lehet az egyik húzóember az Eb-n (Fotó: Tumbász Hédi)
Szilágyi Dorottya lehet az egyik húzóember az Eb-n (Fotó: Tumbász Hédi)

A magyar női vízilabda-válogatottnak mindenesetre nem lesz idegen a hatalmas tér, elvégre a 2020-as Eb-n a Duna Arénában játszott a csapat, és akkor a dobogó harmadik fokáig menetelt. Ennél lejjebb most sem adná senki.

A kapitány szerint nem szálltak el a játékosok a vb-ezüst után (Fotó: Török Attila)
A kapitány szerint nem szálltak el a játékosok a vb-ezüst után (Fotó: Török Attila)

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok:
Kiss Alexandra (Tigra-ZF-Eger), Magyari Alda (UVSE-Hunguest Hotels)
Mezőnyjátékosok:Dömsödi Dalma, Máté Zsuzsanna, Vályi Vanda (mindhárom FTC-Telekom), Faragó Kamilla, Peresztegi-Nagy Kinga (mindkettő UVSE), Farkas Tamara, Leimeter Dóra (mindkettő BVSC-Zugló), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Mahieu Geraldine, Szilágyi Dorottya (mind Dunaújvárosi FVE), Parkes Rebecca (Ethnikosz – Görögország)

A szokásosnál is fiatalabb magyar válogatott utazott el az Európa-bajnokságra (Fotó: waterpolo.hu)
A szokásosnál is fiatalabb magyar válogatott utazott el az Európa-bajnokságra (Fotó: waterpolo.hu)

CSOPORTKÖR
A-CSOPORT
Augusztus 27.

10.00:Németország–Románia
17.30:Horvátország–Hollandia
20.30:Magyarország–Görögország
Augusztus 28.
13.00:Románia–Görögország
17.30:Németország–Horvátország
19.00:Hollandia–Magyarország
Augusztus 30.
11.30:
Magyarország–Németország
17.30:Horvátország–Románia
20.30:Görögország–Hollandia
Szeptember 1.
10.00:
Németország–Görögország
13.00:Románia–Hollandia
17.30:Horvátország–Magyarország
Szeptember 3.
10.00:
Magyarország–Románia
17.30:Görögország–Horvátország
20.30:Németország–Hollandia

HELYOSZTÓK
Szeptember 5.
Mérkőzés a 11. helyért
10.00:
A6–B6
Mérkőzés a 9. helyért
11.30:
A5–B5

NEGYEDDÖNTŐ
Szeptember 5.
16.00:
A1–B4
17.30:A2–B3
19.00:A3–B2
20.30:A4–B1

HELYOSZTÓK
Szeptember 7.
Az 5-8. helyért
16.00, 17.30

ELŐDÖNTŐ
Szeptember 7.
19.00, 20.30

HELYOSZTÓK
Szeptember 9.
16.00:
mérkőzés a 7. helyért
17.30:mérkőzés az 5. helyért
19.00:bronzmérkőzés
20.30:döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik