Női vízilabda: Erdélyben edzőtáborozott a magyar válogatott

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.10. 20:26
null
Erdélyben edzőtáborozott a magyar válogatott (Fotó: waterpolo.hu)
Hazaérkezett az erdélyi edzőtáborból a hazai rendezésű vizes világbajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott – írja az MVLSZ.


„A világbajnoki felkészülésünk úgynevezett rávezető hete fantasztikus emberek között, fantasztikus helyen fantasztikusan zajlott le. Aki járt már Székelyföldön, annak nem kell ecsetelnem a helyiek hazaszeretetét, kedvességét, tisztaságát – nem mindennapi szeretetben volt részünk. Olyan élmények ezek, amelyek – bármelyik játékosom nevében mondhatom – kihatással lesznek ránk a jövőben is” –
mondta el Bíró Attila szövetségi kapitány az MVLSZ honlapján.

A szakember hozzátette, már 2019 óta tervezik, hogy ellátogatnak Erdélybe.

„Köztudott, hogy a csíki gyerekek kis túlzással hokiütővel jönnek a világra, a jégkorong ott a kiemelt sportág, a vízilabdának nincs tradíciója. Viszont a mi látogatásunk olyan népszerű volt, hogy eldöntötték, elindítják az első vízilabdás csoportjukat. Az iskolai programban az úszásoktatás mellett kezdnek el a vízilabdával is foglalkozni, mi ebben minden segítséget megadunk nekik. A Magyar Vízilabda-szövetség felajánlotta segítségét, labdákkal, felszerelésekkel és humán erőforrással is azon lesz, hogy Erdélyben is meghonosodjon a vízilabda.”

A mieink szerdától már a Margitszigeten folytatják a vb-felkészülést. Veszprémben az ausztrál, Szegeden az amerikai válogatottal tart néhány napos közös edzőtábort az együttes.

Születésnap 1801 méter magasban
A túra keretében a válogatott tagjai ellátogattak többek között Torockóra, részt vettek a Szentegyházi Gyermekfilharmónia jubileumi hangversenyén, voltak az 1000 éves határon, Gyimesbükkön, és Szejkefürdőn, Orbán Balázs sírjánál is jártak. A csapat ellátogatott a csíksomlyói kegytemplomba is, ahol egyházi áldásban is részesült. Bíró Attila és Leimeter Dóra születésnapját a Madarasi Hargita hegycsúcson, 1801 méter magasban ünnepelhette a társaság. A válogatott stábját köszöntötte Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere is.


A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Gangl Edina (Glifada – Görögország), Magyari Alda (UVSE), Kiss Alexandra (Eger), Neszmély Boglárka (FTC)
Mezőnyjátékosok: Dömsödi Dalma (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Farkas Tamara (BVSC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi-Nagy Rita (UVSE), Mahieu Geraldine (Dunaújváros), Máté Zsuzsanna (FTC), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (Ethnikosz – Görögország), Peresztegi-Nagy Kinga (UVSE), Pőcze Panna (FTC), Rybanska Natasa (UVSE), Szegedi Panni (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Vályi Vanda (FTC)

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Az eredménytől függetlenül mindig akadnak tanulságok

Vizes vb 2025
2025.07.25. 06:39

Cseh Sándor: Mindenki becsukott szemmel aláírta volna ezt a fél évet

Vizes vb 2025
2025.07.23. 17:22

Keszthelyi Rita lett a női vízilabda-világbajnokság legjobb játékosa

Vizes vb 2025
2025.07.23. 17:20

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott világbajnoki teljesítményét!

Vizes vb 2025
2025.07.23. 16:49

Semmi sem sikerült a görögök ellen, ezüstérmes a magyar női pólóválogatott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.23. 16:47

„Ez egy nyerhető világbajnokság” – a női vízilabda-válogatott sikereiről beszélt a korábbi szövetségi kapitány

Vizes vb 2025
2025.07.23. 08:32

Vb-aranyat érne a hatodik siker női vízilabdázóinknak

Vizes vb 2025
2025.07.23. 07:55

Álomjáték a valóságban – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.21. 23:21
Ezek is érdekelhetik