Férfi vízi: Remélem, a fradisták átmentik formájukat a válogatottba – Märcz

Vágólapra másolva!
2022.04.26. 17:26
A Duna Arénában készül, majd szerdán Montenegróba utazik az olimpiai bronzérmes férfi vízilabda-válogatott a világliga európai döntőjére. A keretben jó néhány Fradi-játékos található, akik alig egy héttel ezelőtt drámai körülmények között jutottak be a Bajnokok Ligája final eightjébe, Jansik Szilárd az utolsó percben szerezte meg a győztes gólt. Az összetartáson vele és Märcz Tamás szövetségi kapitánnyal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Jansik Szilárdot először arról kérdeztük: a rövid szünet alatt, amit kaptak, ki tudta-e pihenni az évad eddigi fáradalmait.

„Volt egy hosszú hétvégénk, kicsit tudtam pihenni. Nem titok, hogy nekünk is kell néha annak ellenére, hogy erre egész szezonban nem adatik lehetőség. Amikor van, azért kihasználjuk, úgyhogy lehet mondani, feltöltődve érkeztem ide hétfőn.”

Videónkban beszél arról, hogy klubcsapata, a Ferencváros az ő góljával, drámai körülmények között jutott be a Bajnokok Ligája final eightbe, aminek egyébként Märcz Tamás szövetségi kapitány is nagyon örül:

„Ez nagyon fontos a magyar vízilabda szempontjából is, lendületet adhat a Ferencvárosnak is a jövőre nézve. Látszik is a játékosain, hogy nagyon pozitívan élték meg az elmúlt heteknek ezt a hozományát, és remélem, át tudják menteni ők is és a többi játékos is azt a nagyon biztató formát, amit a bajnokságban láttam.”

Videónkban természetesen beszélnek a spanyolok elleni világliga negyeddöntőről, de már a nyári, budapesti világbajnokság is szóba kerül.

A világliga európai döntőjére készülő keret
Kapusok:
Lévai Márton (OSC), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Bedő Krisztián (Vasas), Burián Gergely (OSC), Csacsovszky Erik (OSC), Erdélyi Balázs (Vasas), Fekete Gergő (FTC), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Molnár Erik (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Vámos Márton (FTC), Vigvári Vendel (FTC), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)

Legfrissebb hírek

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
7 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
11 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
12 órája

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00
Ezek is érdekelhetik