Vízilabda: 60 éves az angyalföldi legenda, Földi László

Vágólapra másolva!
2020.07.07. 14:55
null
Földi László (középen, pirosban) 60 éves (Fotó: Dömötör Csaba)
Földi Lászlót méltán lehet a Vasas vízilabda-szakosztálya legendájának nevezni, hiszen a klub 18 magyar bajnoki elsőségének több mint felében benne volt: ötször játékosként, ötször edzőként diadalmaskodott a piros-kékekkel. A játékosként kétszeres BEK-győztes Földivel a Vasas hivatalos honlapja készített hosszú mélyinterjút a 60. születésnapja alkalmából.

Az ember, aki játékosként és vezetőedzőként egyaránt ötször nyert bajnokságot a Vasassal, de volt BEK-győztes, trénerként pedig főszerepet vállalt a máig utolsó piros-kék aranykorszakban. Földi Lászlóról van szó, aki csaknem negyven esztendőt töltött eddig a klubban, bő egy évvel ezelőtt pedig átértékelte az életét egy infarktus után, ma viszont már újra aktívan dolgozik a Vasas utánpótlásáért.

„Szerencsére most már teljesen jól vagyok, jó kezekbe kerültem, és a mai divatos szóval életmódot váltottam, sokat fogytam, és ha továbbra is fegyelmezett tudok maradni, akkor minden esély megvan rá, hogy hosszú távon alkothatok, dolgozhatok, együtt lehetek a szeretteimmel” – mondta a pályafutását Szolnokon kezdő Földi László, akit 18 évesen került a Vasashoz.

Az angyalföldiekkel 5 bajnoki címet és két BEK-serleget nyert, mielőtt 33 évesen befejezte játékos-pályafutását és edzőnek állt.

„Addigra elvégeztem a TF-en a szakedzőit, és tudatosan készültem arra, hogy a fiatalokkal foglalkozom majd. Végül Tóth Karcsi bácsi kért fel rá, hogy építsem fel a Vasas utánpótlását, s mellette technikai vezetőként a felnőttcsapat munkájában is részt vettem. Tíz évig tartott ez az időszak, majd 2004-ben Markovits Laci elnök úrtól kaptam egy nagy lehetőséget, és én lettem a felnőttcsapat vezetőedzője” – emlékezett Földi László a Vasas honlapjának adott interjúban.

A teljes interjú ide kattintva elolvasható.

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

Felsejlett Doha szelleme, de győzelemmel kezdett a magyar pólóválogatott

Párizs 2024
2024.07.28. 19:25

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

Ronaldinho a vízben, Varga Dénes „no-look” gólpasszt adott Angyal Dánielnek – videó

Vízilabda
2024.07.13. 16:44

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46

Pirruszi győzelem volt a komlói Fradi-siker

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 10:35
Ezek is érdekelhetik