Nemzet Sportolója: Örülök Faragó Tamásnak, mert rendkívüli sportember – Schmitt

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.07.22. 15:10
Kárpáti György júniusi halála után új tagot kellett választaniuk a Nemzet Sportolóinak, mivel ismét – az idén már másodszorra – tizenegyen maradtak.  A tagok egy másik korábbi vízilabdázót, Faragó Tamást választották meg a Nemzet Sportolójának. Az NSO Tv stábja ott járt, amikor Szabó Tünde sportért felelős államtitkár bejelentette az eredményt, illetve Schmitt Pál is elmondta nekünk véleményét a szavazással kapcsolatban.

Miután Szabó Tünde sportért felelős államtitkár bejelentette, hogy a Nemzet Sportolói Faragó Tamást jelölték új tagnak, megtiszteltetésnek nevezte, hogy „egy ilyen sportoló lehet a tizenkettedik tag."

Schmitt Pál, aki szintén a Nemzet Sportolója, arról beszélt: nehéz volt meghozni a döntést.

„Komoly felhozatal volt, nyolcan kerültek a jelöltek listájára, de végül az első körben győzött Faragó Tamás, ami azt mutatja, hogy többé-kevésbé egység alakult ki körülötte. Én személy szerint nagyon örülök neki, mert rendkívüli sportembernek tartom.”

Legfrissebb hírek

Így született a négy gól – íme, a 2–2-re végződő Portugália–Magyarország vb-selejtező összefoglalója!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:27

Nézze meg a gólokat, amelyekkel a magyar válogatott legyőzte Örményországot

Magyar válogatott
2025.10.11. 19:42

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
2025.10.03. 15:38

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
2025.10.03. 11:14

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00
Ezek is érdekelhetik