Nagy Viktor: Még van előttem egy nagy cél, maradt is rá egy lehetőségem

A férfi vízilabda-válogatott tagjai csaknem két hónapos leállás után a múlt héten kezdték meg újból a közös edzéseket.

„A Komjádi-uszodában, a nyitott részen kaptunk helyet, így a válogatottal végre elkezdtünk napi egyeket közösen edzeni. Meg kell tartani a távolságot, de tudunk gimnasztikázni, egyéb feladatokat végezni talajon és ami a legfontosabb, végre vízbe tudunk ugrani. Már nagyon hiányzott. Az első néhány hét még jólesett az embernek, nagyon feszített volt a tempó, bajnokik, Bajnokok Ligája-meccsek egymást váltva, háromnaponta, közben ott volt a hazai Európa-bajnokság és az arra való felkészülés. Őszintén mondom, jólesett az első néhány hét, utána viszont elkezdett hiányozni a víz, a vízilabda, a társak – minden, ami a játékkal kapcsolatos” – mondta Nagy Viktor arról, hogy élte meg az elmúlt időszakot.

„Sokat edzettünk szárazföldön, de most érezzük, hogy közel sem tudtuk szinten tartani magunkat. Mindenkinek sokkal merevebbek az izmai. Hiába nyújtottunk, a vizes közeg azért teljesen más. Ha van egy kondi, és utána naponta kétszer mész a vízbe, kilazulnak az ízületek, lazább az izomzat, most minden összeugrott, minden izmunk sokkal feszültebb, sokkal merevebb. Edzéseken nem is jönnek úgy a lövések a társaktól, mint két hónappal ezelőtt. Ami mondhatnánk, hogy jó, csak közben én is sokkal lassabb vagyok, ráadásul, ha úgy talál el a labda, még fáj is.”

A kapus hozzátette: végig igyekezett megtalálni a helyzetben rejlő pozitívumokat. S bár már nem fiatal, az olimpia elhalasztásától sem esett kétségbe. Az már korábban eldőlt, hogy a következő idényre is marad a Szolnoki Dózsában, így továbbra is minden esélye megvan arra, hogy ott legyen Tokióban. Ugyanakkor Märcz Tamás elmúlt években megfiatalított csapatának pont jól jöhet az extra felkészülési idő.

Bár a 2019–2020-as vízilabdaidényt végeredmény nélkül lefújták, Nagy a sportélet lehetséges folytatását illetően is pozitív. Mint mondja, jelen körülmények között, szabadtéri medencékben szerinte el lehet kezdeni a következő idényt. Egyébként is a szabadtéri meccseket tartja a pólózás egyik legnagyobb varázsának.

„Ez nyári sport. S mivel a nyár közepén olyan sok bajnoki esemény nincs, így talán a nézőket is jobban meg lehetne szólítani. Főleg úgy, hogy strandra mindenki szeret járni, és ha még mellé kapna egy kis show-műsort a fürdőző, az plusz élmény lehetne. A jelenlegi tervek szerint júliusban talán elkezdődhet a Magyar Kupa, bár azt még nem tudjuk, lesznek-e nézők, vagy üres lelátók előtt, milyen formában. Így talán még megvalósulhat az, amiről beszéltem, ez a nyári, szabadtéri játék tényleg a vízilabda egyik varázsa. De persze csak teli lelátók, nézők előtt az igazi.”

„Nagyon jó bajnokságnak nézünk elébe. A hírek alapján az OSC marad nagyon jó csapat, bár azt mondom, talán picit gyengébb lesz, mint az idén. A Vasas jóval erősebb lesz azzal, hogy az OSC-ből és máshonnan is jó játékosok igazolnak oda. Az FTC talán kicsit gyengül magához képest, de ez is olyan, »hogy majd meglátjuk«. Nálunk szerencsére most minden rendben van. Azt mondom, hogy így a Szolnok erősödhet is, és ezáltal kialakul egy jó négyes, amely egy szinten lehet. Sajnálatos, hogy az Egernél minden nagyon képlékeny. Most nem úgy tűnik, hogy jól állnak, de több információm nekem sincs róluk. Szerintem nagyon jó párharcokat fogunk vívni egymással, akár négyen, akár öten. De a legfontosabb, amit nagyon szeretnék, hogy bekerüljünk a döntőbe.”

„Magyarországon a legtöbb uszoda úgy van kialakítva, hogy észrevesszük, ha üres a lelátó. Egy sportolónak mégis úgy a legjobb játszania, ha meccshangulat van, ha biztatják. Nekem például nagyon sokat segítenek a szurkolók. Sosem jönne ki belőlem az, ami a vízben néha kijön, az őrült, az állat, ha a közönség nem adná át az energiáit, ha a társak, a meccs tétje, kvázi ez a három nem lenne ott, hogy kihozzák belőlem.”

„Azt szoktam mondani, hogy nem szoktam káromkodni a vízben, de néha lebukok… A meccs végén ott vár az üzenet a családtagoktól, hogy éppen mutatott a kamera. Nem tudom. Amikor így kvázi elvesztem a fonalat, vagy – talán ez jobb kifejezés rá – hangulatba jövök, az azért van, mert a gépszíj elkap. Ezek után a meccsek után nagyon sok mindenre nem is szoktam emlékezni, vagy teljesen másként emlékszem. Máshogy élem meg a szituációkat. Nem is vagyok az a nagy meccsvisszanézős típus”

Felidézte, a 2013-as barcelonai vb-döntőt is csak évekkel később nézte vissza a feleségével. Heves gesztusai, amivel a montenegrói támadókat froclizta szurkolók ezreinek „égett” a tudatába. Köztük a mémmé is váló „Ma nem!” felkiáltás Drasko Brguljan lövése után.

Nagy Viktor az Instagramon érkezett kérdésre felelve válogatottbeli csapattársával és posztriválisával, a 22 éves Vogel Somával való kapcsolatáról is beszélt.

„Nagyon baráti. Sokszor megemlítik, hogy rivális, rivális, de teljesen őszintén mondom, nem tudok így gondolni Somára. Szerintem ő sem rám. Én kifelé megyek, koromnál fogva, már azt mondom – hogy fogalmazzam meg jól –, én már a pályafutásom vége felé közeledek, ő meg most indul. Nem tudom azt nézni, hogy rivális. Mindenben próbálom őt segíteni, s nagyon bízom benne, sőt, biztos is vagyok benne, hogy az ő személyében egy nagyon jó kapus lesz továbbra is a magyar kapu őre, ha én abbahagyom. Mellette Kardos Gergely is ott van, és jó néhány olyan fiatal, aki annyira még nincs a képben, de abszolút tehetséges kapus. Úgy látom, és ennek nagyon örülök, hogy továbbra is, ahogyan eddig is, nagyon jó kapusai vannak és lesznek a magyar csapatnak.”

S hogy miként került anno a kapuba?

„Nagyon egyszerű a dolog. Amikor elkezdtem vízilabdázni, úszásból érkeztem a BVSC-hez. De hiába úsztam jól, a labdával nem voltam túl ügyes. A kezdők sokszor kinn ültek a parton és nézték a többieket, majd az egyik edzésen az egyik kapusunk lesérült, és így, ezek közül az annyira nem ügyes játékosok közül küldtek be gyerekeket a kapuba. Igazán senki nem akart beállni, nekem viszont nagyon jól sikerült a kapuban töltött időm. Az akkori edzőm, Nagy Karcsi bácsi egyből mondta, »Fiam, te akkor ott is maradsz«. Úgy gondoltam, jó is, mert a kapusok nem úsznak annyit, az úszást egyébként is pont azért hagytam abba, mert meguntam… Jöttek a sikerélmények, folyamatosan kaptam a pozitív visszajelzéseket, és teltek az évek. Szerencsésnek tartom magam, mert 1984-esként az egy évvel idősebbek között kezdtem vízilabdázni, így tizenhat évesen már felnőttcsapatban játszottam. Igaz, harmadik számú kapus voltam, de folyamatosan kaptam a játékperceket, Gerendás Gyuri fokozatosan építette be a fiatalokat, így engem is. Mindenhez kell szerencse, meg tehetség, meg szorgalom. Volt érzékem hozzá, szerettem, de az elején mégis kellett egy váratlan fordulat is, hogy a kapuba kerüljek."

Nagy Viktort 2013-ban az európai (LEN) és a világszövetség (FINA) is az év második legjobb pólójátékosának választotta. Ez picit talán olyan, mintha labdarúgásban Manuel Neuer vagy Alisson végezne az Aranylaba-szavazás második helyén Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi mögött.

Szerinte kapusként fontosak az egyéni díjak: egy torna legjobbjának ugyanis ritkán választanak meg olyan kapust, aki sok gólt kapott. Ha kevés gólt kap, az a csapat érdeme is, a jó kapusteljesítmény pedig csak jó csapattal képzelhető el. Éppen ezért pályafutása elején a fejébe vette, hogy szeretne egy vb-n vagy Eb-n is a torna legjobbja lenni – ez szinte biztosan azt jelentené, hogy aranyérmes is, méghozzá úgy, hogy tényleg kivette a részét a sikerből.

Testvére, a 13 évvel fiatalabb Nagy Dániel autóversenyző. Korábban a WTCC-ben a Zengő, míg a TCR Europe sorozatban a Michelisz Norbert alapította M1RA pilótája volt. A jelenlegi – a koronavírus miatt még el nem kezdett – évadra a BRC Racing Teamhez írt alá, így szintén tagja lesz a TCR Europe mezőnyének. Azt viszont talán kevesen tudják, hogy a vízilabdakapus maga is kacérkodott az autóversenyzéssel.

„Mindenki azt mondaná magáról, hogy remek sofőr. Szerintem helytállnék bármilyen versenypályán. Nagyon szeretek egyébként is vezetni, és fiatalabb, ilyen tizenéves koromban mindig arról is ábrándoztam, hogy a vízilabda mellett kipróbálnám magam az autósportokban is. Tizenegy-tizenkét évesen még nem gondoltam, hogy profi vízilabdázó leszek, persze nagyon jó volt játszani, de az embert egyszerűen csak az motiválta, hogy jó lemenni az uszodába. A családban viszont már volt autóversenyző: a keresztapám ralizott. Jó néhány versenyén ott voltam, nagyon-nagyon szerettem az autókat, a benzingőzt, s szerettem volna a nyomába szegődni. Ez ott megakadt, hogy elvittek gokartozni, és egyszer Édesanyám vitt el, és emlékszem, meg volt hosszabbítva a gáz és a fékpedál a gokartban, hogy rendesen elérjem, valahogy pont aznap elfelejtették azt a hosszabbítót betenni, nekem pedig a kormány és a pedálok között beakadt a lábam… Pont úgy, hogy a gázt még nyomtam, fékezni viszont nem tudtam. Anyukám szeme láttára nekimentem a gumifalnak, ő meg rögvest mondta is, hogy többet ide nem hoz. Itt ketté is szakadt a karrierem. Folytattam a vízilabdázást. Nem bántam meg!”

Nagy Viktor csaknem húszéves profi pályafutása alatt nyolc magyar bajnoki címet nyert (ötöt a Vasassal, hármat a Szolnokkal), a Magyar Kupában nyolcszor állhatott a dobogó tetejére (BVSC 1, Vasas 3, Szeged 1, Szolnok 3), valamint a már korábban említett, 2017-es Bajnokok Ligája, a 2013-as világbajnokság és az idei, Budapesten rendezett Európa-bajnokság aranyérme is része a kollekciójának.

„Sokszor volt részem abban, hogy az utolsó lépést nem sikerült megtennünk a siker felé. Nagyon nehéz ezeket megélni. De ezen is látszik, hogy tényleg meg kell dolgozni a győzelmekért. Ha egy vereség, két vereség után feladod, elbizonytalanodsz, akkor sosem leszel bajnok. Tudni kell menni tovább, tudni kell talpra állni, ez a legnagyobb kihívás minden sportoló számára.Sokszor van az, hogy nem feltétlen rosszabb vagy jobb a másik csapat, csak épp azon az egy meccsen nem úgy jön ki a lépés. Jó példa erre az idei Európa-bajnokság, amelyen egy nagyon remek spanyol csapatot – két döntetlen után – szétlövésben sikerült legyőznünk. Ilyenkor ténylegesen azt mondom, nincs is különbség. Ilyenkor nüanszokon tud múlni a siker. Ha a kudarc után elbizonytalanodsz, akkor legközelebb sem fog jönni. Ha mész tovább, akkor még ott a lehetőség, hogy összejöjjön. Számomra, egy itthon elvesztett Eb-, vb- és világligadöntő után ezt bizonyítja az idén, a Duna Arénában megnyert arany.”

„Itthon mindig élmény játszani, bármelyik városban vagyunk, mindig telt házas uszodában játszunk. A játékos egyszerre játszik magáért, a csapatáért és a szurkolókért. Amikor nem nyersz – csalódás. Csalódás azért, mert nem tudtad megvalósítani a saját álmodat, a csapattársak álmát és csalódás azért, mert nem tudtad megvalósítani a szurkolók álmát. Ez együtt nagyon nyomasztó tud lenni, s ebben is volt már jó részem. Erre nincsenek szavak. Tényleg: nagyon-nagyon nem jó. De aztán, amikor jön egy ilyen siker, mint ez az Eb-győzelem, akkor az felülírja, segít elfelejteni azt a sok rosszat.”

A beszélgetés során szóba került, egészen más, jóval érzelmesebb, filozofikusabb habitusú embernek tűnik a válaszai alapján, mint amit a vízben látottak alapján sokan feltételezhetnek róla.

„Ezt vállalom! Érzelmes ember vagyok. Pontosan ezért is jön ki belőlem a medencében az, ami kijön. Mert az érzelmeim vezérelnek. Nyilván egy másik arcomat mutatom a vízben. Tudom, sokaknak nem is szimpatikus, aki a vízben vagyok. Érdekes és vicces egyébként, hogy a szárazföldön sokan nem mernek, vagy legalábbis korábban nem mertek odajönni hozzám, mert azt látták, hogy egy őrült vagyok a medencében. De azért mégis kérnének egy fotót, vagy aláírást, és nehezen aztán ráveszik magukat. Meg szoktak lepődni. Ez elsőre nekem furcsa volt. De mára persze átérzem. Néha visszanézek egy-egy meccset – hozzáteszem, a nagyon őrült, elborulós meccseimet nem szeretem viszontlátni. A védésekre büszke vagyok, de a többire nem. Persze ez is én vagyok. Két arcom van, van egy vízilabdás és van egy szárazföldi Nagy Viktor. És teljesen más a kettő.”

Hogy mi motiválja még most is? A „mindenből egy” elve.

„Az olimpia után a világbajnokság, utána az Európa-bajnoki arany a legértékesebb. Emlékszem, amikor tizenöt-tizenhat éves lehettem, és körvonalazódott bennem, hogy lehetséges, főállású sportoló leszek, azt tűztem ki célul magamnak, hogy mindenből egyet érjek el. Még van előttem egy feladat, és még van is rá egy lehetőségem. Mindent elkövetek azért, hogy ezzel élni tudjak, és sikeresen térjünk haza jövőre az olimpiáról.”