Férfi vízi MK: nagy győzelmet aratott az FTC és az OSC

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.10.25. 21:51
A BENU férfi Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésein a győzött a Miskolc, az OSC és az FTC is, a Szolnok pedig ikszelt a ZF-Eger ellen.

A Szolnoki Dózsa hazai pályán fogadta a ZF-Eger csapatát, és nagyon izgalmas találkozót vívott vele. Minden negyedben egypontos volt a csapatok közötti különbség, s mindegyiket a másik csapat nyerte meg. Az adok-kapok vége nem lett más, mint 11–11-es döntetlen.Szolnoki Dózsa hazai pályán fogadta a ZF-Eger csapatát, és nagyon izgalmas találkozót vívott vele. Minden negyedben egypontos volt a csapatok közötti különbség, s mindegyiket a másik csapat nyerte meg. Az adok-kapok vége nem lett más, mint 11–11-es döntetlen.

A Miskolc a második negyed kivételével az összes játékrészt megnyerte a PVSK-Mecsek Füszért ellen, ez a teljesítmény pedig négygólos különbségben mutatkozott meg: 16–12-es előnyből várhatják a hazai visszavágót a miskolciak.

Kiütést hozott a Honvéd és az A-HID OSC Újbuda, valamint az FTC és az UVSE mérkőzése. Az előbbin az Újbuda 14–5-ös győzelmet aratott idegenben, míg az Ferencváros hazai medencében 16–8-ra mészárolta le a vendéggárdát.

VÍZILABDA
BENU FÉRFI MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉSEK
Szolnoki Dózsa–ZF-Eger 11–11
PVSK-Mecsek Füszért–PannErgy-Miskolci VLC 12–16
Budapesti Honvéd SE–A-Híd-OSC-Újbuda 5–14
FTC-Telekom Waterpolo–UVSE 16–8

Legfrissebb hírek

Ötgólos győzelemmel kezdte az idényt a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
14 órája

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Férfi vízilabda ob I: szolnoki sikerrel kezdődött az új idény

Vízilabda
2025.09.05. 20:35

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Sima győzelemmel mutatkozott be New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.04. 08:33

Szentesi recept: helyi kötődés és közös programok

Vízilabda
2025.09.03. 15:01

Férfi vízilabda MK: a Szegeddel negyeddöntőzik a Ferencváros

Vízilabda
2025.09.01. 15:30
Ezek is érdekelhetik