Női vízilabda ob I: két kulcsjátékosával hosszabbított a BVSC

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.18. 17:31
null
Leimeter Dórával és Gyöngyössy Anikóval is hosszabbított a BVSC (Fotó: BVSC)
A BVSC-Zugló női vízilabdacsapatának két kulcsjátékosa, Gyöngyössy Anikó és Leimeter Dóra is 2022-ig meghosszabbította a szerződését.


„Hat éve vannak nálunk és most 2022-ig hosszabbítunk velük, de bízunk benne, hogy tovább is maradnak majd. A válogatott alapemberei, ezért nagy erősítést jelent nekünk, hogy a következő években is a BVSC színeiben vízilabdáznak”
– nyilatkozta a szerdai sajtótájékoztatón Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke.

Petrovics Mátyás vezetőedző elmondta, továbbra is fontos szempont, hogy magyar játékosokkal építik az együttest, ráadásul elsősorban a saját utánpótlásukból. Hozzátette, szeretnének a hazai bajnokságban a dobogón zárni, a nemzetközi kupában pedig minél tovább jutni.

Mindkét játékos a 2013–2014-es szezon óta erősíti a BVSC-t. Az elmúlt négy idényben egyaránt érmesek lettek a bajnokságban, ráadásul két éve bajnoki döntőt is játszhattak, ahol végül a második helyen zártak, a Magyar Kupában pedig háromszor is ezüstérmet szereztek.

„Hat éve vagyok itt és ezen idő alatt Petrovics Mátyástól rengeteg bizalmat, valamint a vezetőségtől is profi hozzáállást kaptam, ami miatt szeretnék itt maradni. Minden körülmény adva van, hogy profin készüljünk. Szeretném a fiatalokat is segíteni. Nagyon örülök, hogy itt vízilabdázhatok” – nyilatkozta Gyöngyössy Anikó.

Leimeter Dóra a BVSC-ben lett már a válogatottban is meghatározó játékos, így nem volt számára kérdés a folytatás, amikor szóba került a szerződéshosszabbítás.

„Hetedik évemet kezdem meg itt a BVSC-nél. Nagyon sokat kaptam a csapattól, főleg a nyár elején, aminek köszönhető volt utána, hogy jól szerepelhettem a vébén. Így nem volt kérdés, hogy aláírok-e 2022-ig. Szeretnénk a magyar és a nemzetközi mezőnyben is jól szerepelni
” – tette hozzá Leimeter.

A BVSC október végén és november elején Berlinben szerepel az Euroliga első selejtezőkörében, ahol a továbbjutás a célja Petrovics Mátyás együttesének, míg a bajnokságban jövő hét szombaton, a Szeged ellen kezdik a szezont hazai medencében.

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49

Győzelemmel zárta a selejtezőt a III. Kerület

Vízilabda
2025.10.18. 23:00

Varga Dániel: Nagy lépést tettünk előre, de dolgozunk tovább, hogy a későbbiekben ne veszítsünk két pontot

Vízilabda
2025.10.18. 21:21

A Szolnok szoros győzelemmel, a BVSC szétlövéses vereséggel kezdett a vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2025.10.16. 21:06

Különleges foglalkozást tart Cseh Sándor, a női vízlabda-válogatott kapitánya

Vízilabda
2025.10.14. 09:45

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Hét meccs után a Soroksár ellen nyert újra a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:49
Ezek is érdekelhetik