Férfi vízi: olimpiai bajnok szerb klasszist igazolt a Vasas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.28. 17:00
null
Szlobodan Nikics a Vasasban folytatja pályafutását (Fotó: MVLSZ/Madar Dávid)
A sportág egyetlen háromszoros világbajnokával, a szerb Szlobodan Nikiccsel erősítette meg keretét a VasasPlaket férfi vízilabdacsapata – jelentette be a klub a hivatalos honlapján.

A 36 éves, ötszörös Európa-, háromszoros világ- és egyszeres olimpiai bajnok center a friss Bajnokok Ligája-győztes Ferencvárostól szerződik át a Vasashoz.

„Nagyon örülök az érkezésének, komoly erősítés számunkra, és mindez azt is tükrözi, hogy jövőre komolyabb céljaink lehetnek a bajnokságban. Szakmailag és emberileg is sokat kaphatunk tőle, nagyon számítunk a rutinjára” – idézi a vasassc.hu Bóbis Máté vezetőedzőt.

Nikics – aki jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik – az angyalföldi klub hivatalos honlapjának elárulta, miért döntött a Vasas mellett.

„Két nagyon sikeres év után, amelyet a Ferencvárosban tölthettem, úgy éreztem, hogy egy idényben ötven tétmérkőzés talán már kicsit sok nekem. A hosszú szezon után megkeresett a Vasas, tisztában voltam vele, hogy legutóbb nem zártak igazán jól a bajnokságban. Úgy érzem, hogy a tapasztalatommal tudok a csapatnak segíteni, hasznos tagja lehetek a társaságnak. Hallottam, hogy Török Béla is a csapathoz igazolt, emellett Hege is ott játszik (Hegedüs Gábor, korábbi OSC-s csapattársa – a szerk.), valamint vannak fiatal játékosok, akikben nagy lehetőség rejlik. Úgy éreztem, hogy egy vagy két évig tudok még magas szinten játszani, hozzátenni valamit új csapatom játékához” – mondta Nikics, akinek a döntését csak megerősítette, hogy nagyon szeretett volna Budapesten maradni, mert a feleségei és a gyermekei is boldogok itt.

A Vasas július 10-én kezdi meg a felkészülést a következő szezonra, Szlobodan Nikics a juniorválogatottban számításba vett játékosokhoz hasonlóan augusztusban csatlakozik a kerethez.

A VASASPLAKET KERETE A 2019–2020-AS IDÉNYRE
Kapusok:
Dévai Kristóf, Korom Dániel
Mezőnyjátékosok: Bencz Rolf, Miklós Levente, Kiss Bálint, Sélley-Rauscher Domonkos, Török Béla, Simon Henrik, Halek Márton, Hegedüs Gábor, Takács Bálint, Szlobodan Nikics, Vogel Simon, Trombitás Tamás, Makszim Soma

Legfrissebb hírek

Vízilabda: „Egy igazi varázsló” érkezik áprilisban Los Angelesbe

Vízilabda
Tegnap, 9:10

Belépett az ajtón   – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.03.01. 23:51

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29

Férfi vízilabda BL: a Savona sem tudta lefékezni a száguldó Ferencvárost

Vízilabda
2025.02.26. 21:11

Férfi vízi ob I: az esélytelenek nyugalmával játszott a Miskolc – bravúrt ért el

Vízilabda
2025.02.21. 13:29

Férfi vízilabda ob I: 23 gólt rámolt be a Szeged kapujába a Fradi, kikapott a BVSC

Vízilabda
2025.02.19. 21:38

A Vasas a Debrecennek, a Szolnok a Miskolcnak nem adott esélyt a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.02.15. 21:00

Szerződést hosszabbított Vogel Somával az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.02.14. 17:35
Ezek is érdekelhetik