Férfi vízi ob I: játékosként BEK-győztes edző érkezett Szegedre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 14:12
null
Szabó Zoltán segíteni érkezett (Fotó: szve.hu)
A játékosként BEK-győztes Szabó Zoltán lesz az élvonalban újonc Szeged férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője.

A klub honlapján Molnár Tamás ügyvezető emlékeztetett rá, a szegediek saját nevelésű játékosa dolgozott már másodedzőként a csapat mellett, illetve a felnőtt válogatott segítője is volt. A következő idényben Barna Tamás lesz a másodedzője.

Az Újpest színeiben BEK-győztes Szabó Zoltán a vezetőedzői poszton Csányi Lászlót váltja.

„Segíteni érkezem, a civil munkám mellett végzem majd a szakmai feladatokat egy olyan edzői csapattal, amellyel reményeim szerint sikerül teljesíteni a célunkat, és meghosszabbítjuk az ob I-es tagságunkat” – nyilatkozta Szabó. Hozzátette, csapata július 15-én kezdi a felkészülést.

Az olimpiai bajnok Molnár Tamás leszögezte, céljuk a biztos bennmaradás kiharcolása. A szegediek tavaly tavasszal kiestek az élvonalból, miután a 2017/18-as idényben minden mérkőzésüket elveszítették, de egy szezon után sikerült visszajutniuk.

 

 

Legfrissebb hírek

Kis Gábor: Ha elkezdek valamit, rendesen akarom csinálni

Vízilabda
2025.05.27. 10:19

A címvédés kapujában az FTC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.05.17. 09:38

Nyéki Balázs nagyon kiakadt: „Második meccs óta össze-vissza vernek minket”

Vízilabda
2025.05.11. 19:19

Férfi vízi ob I: egy győzelemre a címvédéstől az FTC

Vízilabda
2025.05.11. 17:28

Férfi vízilabda ob I: a Honvéd lett az ötödik, a Szentes pedig a kilencedik

Vízilabda
2025.05.10. 17:25

Ismét legyőzte a Szolnokot, egy lépésre a bronzéremtől a BVSC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.05.09. 21:03

A Szentes vízilabdacsapata került előnybe a kilencedik helyért vívott párharcban

Vízilabda
2025.05.08. 20:59

Az FTC nagy csata után került előnybe a Vasas elleni férfi vízilabdadöntőben

Vízilabda
2025.05.07. 21:28
Ezek is érdekelhetik