Férfi vízi: kiütéses győzelemmel kezdett a magyar válogatott

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.02.15. 21:09
null
A grúzok legyőzése nem okozott gondot a magyar válogatottnak (Fotó: Koncz György)
A Grúzia elleni nyitány jó edzéssel ért fel a magyar férfi vízilabda-válogatott számára, amely az utolsó negyedet elveszítve is 16–5-re győzött a csütörtöktől vasárnapig tartó kecskeméti Európa-kupa-selejtező első mérkőzésén.

 

Sejthető volt, nem a legkeményebb erőpróba vár a magyar férfiválogatottra a Volvo által támogatott Európa-kupa-selejtező első napján, hiszen Grúzia ellen szállt medencébe az együttes, így Märcz Tamás szövetségi kapitány nyugodt szívvel hagyhatta ki a klasszisok egyikét, Vámos Mártont, illetve Német Tonit (a 15 fős keretből 13-at nevezhetett a mérkőzésre).

Nem is stresszeltek különösebben a játékosok, Manhercz Krisztián például kedélyesen és kedvesen kezelt le az őt a bemutatáshoz kísérő kisfiúval.

A lendületes, fiatalos csapat két ifjú titán, Zalánki Gergő és Manhercz duplájával gyorsan elhúzott, majd Jansik Szilárd és Angyal Dániel is beköszönt, így nagy magyar fölénnyel zárult az első negyed (6–0). A folytatás sem hozott változást a játék képében, gyengébb edzésnek illett be a grúzok elleni „csata”, amelyen gyakorlatilag a ki lő több gólt kérdés tartogathatott izgalmakat. Nyilván a taktikai elemek gyakorlására tökéletes alkalmat szolgáltatott a meccs, s a magyar játékosok javára írandó, hogy ilyen különbség mellett is képesek voltak majdnem végig koncentráltan játszani.

Pénteken este 8-tól Romániával mérkőzik meg a csapat.

„Az egész torna lehetőség a bizonyításra, ez most több szempontból is majdnem mindenki élet a lehetőséggel – nyilatkozta Manhercz Krisztián. – Az első negyedben tudatosítottuk mindenkiben, hogy ennek milyen meccsnek kell lennie. A negyedik negyedben fejben már kicsit kiengedtünk. Ez ezen a meccsen belefért, de erősebb csapatok ellen már nem fogunk kiengedni. Hasznos volt a mérkőzés, meccshelyzetben gyakorolhattunk sok játékelemet.”

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA, SELEJTEZŐ
Magyarország–Grúzia 16–5
(6–0, 4–1, 5–1, 1–3)
Kecskemét, 200 néző. V: Haentschel (német), Dalli (máltai)
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Bátori, Erdélyi 2, Jansik D. MEZEI 2, Zalánki 2, Salamon 1. Csere: Vogel S. – MANHERCZ K. 4, Angyal 1, Kovács Gergő 1, JANSIK SZ. 3, Bedő. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
GRÚZIA: Tsrepulia – Jelaca 1, Imnaisvilli, Rurua 1, Bitadze 1, Meskhi, Kavtaradze. Csere: Gegelasvili, Csikvinidze, Subladze 1, Magraakvelidze, Baghaturia 1. Szövetségi kapitány: Revaz Csomakidze
Gól – emberelőnyből: 3/2, ill. 5/3
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. –
MESTERMÉRLEG:
Märcz Tamás:
– Jól el tudtunk lépni az elején, pedig az is benne volt a pakliban, hogy egy-két negyedig tartja velünk a lépést a grúz csapat. Ennek örülök, lendületes és jó volt a játékunk. Az utolsó negyedben kevésbé ugyanakkor kevésbé rendezetté vált. Olyan elemet kértem, amelyet keveset gyakoroltunk, agresszívebb, szoros védekezést. Úgy gondoltam, most megengedhetjük magunknak, hogy bevessük, de kell még rajta dolgoznunk. Összességében viszont nem vagyok elégedetlen.
Revaz Csomakidze: – Sokkal jobb volt a magyar csapat, megérdemelte a nagyarányú sikert.

A nap másik mérkőzésén
Románia–Franciaország 7–4 (2–1, 2–0, 1–1, 2–2)

Spanyolország szabadnapos.

A TOVÁBBI PROGRAM
Péntek, 20.00:
Magyarország–Románia (Tv: M4 Sport)
Szombat, 20.00: Magyarország–Spanyolország (Tv: M4 Sport)
Vasárnap, 11.30: Magyarország–Franciaország

Legfrissebb hírek

Népsport: hátrébb szorultak a professzorok

Népsport
2025.07.29. 09:48

Ezüstös mosolyok a Duna Arénában

Vízilabda
2025.07.28. 19:33

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Belépne a kapun a férfiválogatott a Spanyolország elleni vb-döntőn

Vizes vb 2025
2025.07.24. 06:45

Angyal Dániel ünneplése a nemzetközi szövetség figyelmét is felkeltette – videó

Vizes vb 2025
2025.07.23. 19:37

A 80 éves Molnár Endrét a vb idején iktatják be a hírességek csarnokába

Vízilabda
2025.07.23. 06:33

Legyőztük az olimpiai bajnokot, vb-döntőt játszhat a férfi pólóválogatott is!

Vizes vb 2025
2025.07.22. 17:03
Ezek is érdekelhetik