Vízilabda: veszélybe került az évad legjobbjának karrierje

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2017.12.23. 21:50
null
Sandro Sukno a nyárig biztosan nem játszhat, s lehet, hogy az után sem
Szívproblémái miatt a nyárig biztosan nem játszhat a 2016–2017-es szezon legjobb vízilabdázójának megválasztott horvát Sandro Sukno, s lehet, hogy az egész pályafutása véget ért.

A horvát másfél héttel ezelőtt még azért szerepelt az újságokban, mert őt választották meg a 2016–2017-es szezon legjobb férfi vízilabdázójának a Total Waterpolo nevű internetes honlap első alkalommal kiírt szavazásán. A Pro Recco olimpiai, világ- és Európa-bajnok kiválóságával kapcsolatban sajnálatos módon nem ez volt az utolsó hír 2017-ben, ugyanis csütörtökön több hírportál is közzétette, hogy a 27 éves játékos súlyos problémával találta magát szemben, így a 2017–2018-as idényben már nem játszhat.

Suknónak szívproblémái vannak, így nyárig biztosan nem állhat sem a Pro Recco, sem a horvát válogatott rendelkezésére, s egyelőre bizonytalan, jövő nyár után folytathatja-e profi pályafutását.

A dubrovniki születésű Suknónál novemberben a szokásos orvosi vizsgálat során szívproblémákat állapítottak meg az orvosok, s a játékos így két hónapos pihenésre kényszerült. A problémák azonban nem múltak el, amit a nemrég elvégzett kardiológiai vizsgálatok is megerősítettek, s egyes horvát portálok szerint, a vízilabdázó profi pályafutásának a folytatása is kérdőjelessé vált. Ami biztos, hogy a nyárig nem vízilabdázhat.

„Ez egy nagyon fájdalmas hiányzás lesz, azonban a sportolóink egészségének a megőrzése továbbra is az első helyen szerepel ennek a klubnak az életében. És ebben az esetben ez a legfontosabb... A világ egyik legjobb játékosának a hiányzása egy nagy teher az olasz bajnokság és az európai megmérettetések folytatása előtt, azonban ahogy korábban is volt, a Pro Recco igyekezni fog, hogy megőrizze a játék színvonalát, és olyan eredményeket érjen el, amelynek köszönhetően ez az egyesületet a vízilabdasport legendái között tartják számon" – mondta Maurizio Felugo, a Pro Recco elnöke.

Legfrissebb hírek

Felsejlett Doha szelleme, de győzelemmel kezdett a magyar pólóválogatott

Párizs 2024
2024.07.28. 19:25

Ronaldinho a vízben, Varga Dénes „no-look” gólpasszt adott Angyal Dánielnek – videó

Vízilabda
2024.07.13. 16:44

Vigvári Vince a Barceloneta vízilabdacsapatához szerződött

Vízilabda
2024.06.04. 14:03

Magányos hősök – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2024.05.18. 00:11

Vizes vb: az olaszok egy góllal nyertek az Egyesült Államok ellen, és bejutottak a nyolc közé

Vízilabda
2024.02.11. 16:43

Vízilabda: Varga Zsolt már az Eb elejétől érezte a győzni akarást

Vízilabda
2024.01.20. 09:30

Három a Dala – családi portré a Hungaroringtől a Hajós Alfréd uszodáig és a Tatabánya pályájáig

Egyéb csapat
2024.01.17. 16:51

Férfi vízi Eb: a magyarok által kiejtett szerbeké lett a 7. hely

Vízilabda
2024.01.16. 16:23
Ezek is érdekelhetik