Női vízilabda: az Európa-bajnok elköszönt a válogatottól

Vágólapra másolva!
2017.12.19. 13:57
null
Tóth Ildikó a Japán elleni nyári vb-mérkőzésen (Fotó: Szabó Miklós)
Takács Orsolya után újabb klasszis vízilabdázónk mondta le a válogatottságot: Tóth Ildikó az M4 Sport Sport7fő című műsorában el is árulta, miért döntött úgy, hogy a jövőben nem vállalja a válogatottal járó megpróbáltatásokat.

 

„A hírek igazak, ez korábbi döntésem, amit Birgével (Bíró Attilával) október közepe táján megbeszéltem” – idézi az Európa-bajnok pólóst az m4sport.hu.

Tóth Ildikó hozzátette: gyönyörű időszakot töltött el válogatott színekben, de a döntése végleges, itt az ideje, hogy átadja helyét a következő generációnak.

Tóthot 2004-ben Faragó Tamás hívta be először a válogatottba – 17 évesen került a felnőtt nemzeti csapat közelébe –, és húszéves karrierje során csak egy szabad nyara volt, az is csak azért, mert eltörte a lábát.

„Az olimpia után engem csak az motivált, hogy hazai rendezésű lesz a világbajnokság, és itthon alkothatunk nagyot – folytatta a 30 éves vízilabdázó. – Ez részben összejött, részben nem, hiszen a hazai közönség csodálatos volt, ami örök emlék marad. Számot vetettem, és úgy láttam, az olimpia még messze van ahhoz, hogy ezt a három évet komolyan végigcsináljam úgy, ahogyan én ezt magamtól elvárom.”

A magyar válogatott kedd este világliga-mérkőzést játszik a Hajós Alfréd Sportuszodában, az ellenfél Spanyolország.

Női világliga, Hajós Alfréd Sportuszoda
Kedd, 19.00:
MAGYARORSZÁG–Spanyolország (Tv: M4 Sport)

A MAGYAR KERET ÉS A MIEINK PROGRAMJA
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kiss Alexandra (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)
A női világliga magyar érdekeltségű európai selejtezőjének menetrendje:
1. forduló, november 21.:
Hollandia–Magyarország 7–6, Spanyolország–Oroszország 9–8
2. forduló, december 19.: Magyarország–Spanyolország, Oroszország–Hollandia
3. forduló: 2018. január 30.: Magyarország–Oroszország, Hollandia–Spanyolország
4. forduló: 2018. február 27.: Magyarország–Hollandia, Oroszország–Spanyolország
5. forduló: 2018. március 27.: Spanyolország–Magyarország, Hollandia–Oroszország
6. forduló: 2018. május 1.: Oroszország–Magyarország, Spanyolország–Hollandia

 

Legfrissebb hírek

Szétlövéssel nyert a Szentes; kétgólos sikert aratott a III. Kerület a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.03.01. 23:35

Csoportelsőként jutott tovább az FTC a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.03.01. 22:22

UVSE-siker született a magyar derbin a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.03.01. 18:22

„Szeretnék ott lenni a budapesti vb-n és a Los Angeles-i olimpián” – a gyermekét váró Magyari Alda tervezi a visszatérést

Vízilabda
2025.02.28. 22:03

Az UVSE legyőzte az FTC-t a női vízilabda ob I szerdai rangadóján

Vízilabda
2025.02.19. 20:14

Az FTC szétlövéssel kikapott; ötödször is vereséget szenvedett a Dunaújváros és a BVSC a női vízi BL-ben

Vízilabda
2025.02.15. 21:33

Női vízilabda ob I: az UVSE nyerte meg a fordulatos rangadót

Vízilabda
2025.02.12. 21:05

Női vízi ob I: magabiztosan nyert az UVSE és a BVSC is

Vízilabda
2025.02.05. 21:06
Ezek is érdekelhetik