NS Hosszabbítás: Kósz Zoltán – ötven éve jó formában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.24. 17:48
null
Kósz Zoltán (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport szombati számában megjelenő Hosszabbítás-mellékletből ajánljuk:

 

Az olimpiai és kétszeres Európa-bajnok vízilabdakapus, Kósz Zoltán vasárnap ünnepli az ötvenedik születésnapját – bár helyesebb úgy fogalmaznunk, hogy őt ünneplik. Sportpályafutása során is inkább ez volt a szereposztás, ami egyrészt a lényéből, másrészt parádés eredménysorából fakadt.

A Nemzeti Sport szombati Hosszabbítás-mellékletének Ballai Attila készített interjút a zseniális kapussal, a beszélgetésből idézzük ízelítőként:

– Huszonöt éve nagy megkönnyebbüléssel fogadtam volna, hogy az ötvenedik születésnapjára készíthetek majd interjút, mert akkoriban az edzője megsúgta nekem, hogy gyógyíthatatlan beteg. Ön is úgy tudta, hogy az, legalábbis ez a hír járja?
– Persze. Miután napokig lázas voltam, és nagyon fájt a hasam, odáig romlott a helyzet, hogy rohammentővel vittek be a Szabolcs utcai kórházba. Ott egy gyerekfej nagyságú tályogot találtak a hasamban, amit műtéti úton azonnal el is távolítottak. Állítólag nem sokon múlott, hogy a gennygóc perforáljon, könnyen elképzelhető, ez mit okozott volna.

– Így is riasztó látványt nyújtott a meccseken; bár védett, annyira erőtlennek tűnt, hogy a kötélbe kapaszkodott, amíg a csapata támadott.
– Azt hitték, Crohn-betegségben szenvedek, aminek a gyógymódja nem ismert – de szerencsére tévesen diagnosztizáltak, nyoma sincs az egésznek azóta se.

A Kósz Zoltánnal készített interjú mellett a Hosszabbításban olvashatnak arról is, hogy…

…miért mondta azt a háromszor is a világ legjobb kézilabdázójának megválasztott Birtalan István, hogy „Romániának olyan a férfi kézilabda, mint Magyarországnak a labdarúgás: egykor oktattuk a világot, ma pedig már sajnos sehol sem jegyeznek bennünket”. Jakab Árpád készített interjút a sportág legendájával Székelyudvarhelyen.

Albert Flórián alig múlt 18 éves, amikor belőtte élete egyik legszebb, s talán legemlékezetesebb gólját. Thury Gábor múltidézője az ikonikus magyar gólokat bemutató sorozatunk 3. részében.

…miként állja a sorscsapásokat angyali türelemmel és sziporkázó humorral Monspart Sarolta, aki a hatodik kemoterápia után is nyugdíjas gyaloglócsoportot vezényelt a Normafánál. Mindenki kedvencével-példaképével Lipiczky Ágnes beszélgetett.

Legfrissebb hírek

Megvannak az ellenfelek az európai kupákban; Nemcsik Zsolt: Csak az arany tesz elégedetté

E-újság
22 órája

Újra Európa tetején a férfi kardcsapat; Juhász Dorka: Megyek Galata-meccsre Sallai miatt

E-újság
Tegnap, 0:03

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 09:53

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 21:17

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 00:12

Címlapsztori a világbajnoki selejtezőkről; NB I-es értékelés: ZTE

E-újság
2025.06.14. 23:50

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Klub-vb és nagyobb bajok – Ballai Attila publicisztikája

Klub-vb
2025.06.14. 23:22
Ezek is érdekelhetik